Társasági törvény cikkek


Mit jelent a cégeknek az új Ptk.?

Mit jelent a cégeknek az új Ptk.? 

Több mint ötven év után 2014. március 15-től új polgári törvénykönyve (Ptk.) lesz az országnak, miután a parlament hétfőn elfogadta az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi kódexet. Az új polgári törvénykönyv társasági jogi szabályainak nagy része egyszerűsíti és ésszerűbbé teszi a különböző gazdasági társaságok működését, szigorúbban szabályozza az alapítók és tagok felelősségét, ugyanakkor a hitelezők számára nagyobb védelmet nyújt.
Nő a cégek mozgástere, de a jogbiztonság gyengülhet

Nő a cégek mozgástere, de a jogbiztonság gyengülhet 

Fordul a kocka, illetve a társasági jog szemlélete. A jelenleg hatályos társasági törvénytől csak ott lehet eltérni, ahol ezt a törvény megengedi, ám a parlament előtt lévő új polgári törvénykönyvbe integrált társasági jogi szabályozás ennek épp az ellentéte: minden törvényi szabálytól el lehet majd térni, ha azt a törvény kifejezetten nem tiltja. A nagyobb szabadságfok elviekben üdvözlendő, de félő, hogy a gyakorlat nem mindenben igazolja majd a hatékonyságát.
Céges devizahitel: van megoldás a tőkeveszteségre

Céges devizahitel: van megoldás a tőkeveszteségre 

Új szabály segíti a devizaárfolyam-ingadozás miatt tőkeveszteséggel küszködő cégeket a gazdasági társaságokról szóló törvény október 16-án hatályba lépett módosítása értelmében.
Csalókra nem lehet társasági jogot szabni

Csalókra nem lehet társasági jogot szabni 

A vállalkozók, vállalkozások életét hogyan érinti majd az a változás, hogy a társasági jog átkerül a polgári törvénykönyvbe, és nem lesz önálló a társasági törvény? Erről kérdeztük Dr. Sárközy Tamást, a Budapesti Műszaki Egyetem üzleti jog tanszékének professzorát, aki az 1989-ben hatályba lépett első, majd az azt követő két társasági törvény kodifikációs bizottságát vezette, és részt vett a 2013 végén, 2014 elején életbe lépő új polgári törvénykönyvet kimunkáló bizottság munkájában is.
Megszűnik a társasági törvény. Mi változik?

Megszűnik a társasági törvény. Mi változik? 

Bő egy év múlva megszűnik a gazdasági társaságokról szóló törvény, a társasági jog az új polgári törvénykönyvbe kerül át. A kódex tervezetét ősszel kezdi tárgyalni a parlament. Dr. Sárközy Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem üzleti jog tanszékének professzora részt vett a 2013 végén, 2014 elején életbe lépő új polgári törvénykönyvet kimunkáló bizottság munkájában. Az 1989-ben hatályba lépett első, majd az azt követő két társasági törvény kodifikációs bizottságát vezető neves jogászt arról kérdeztük, mi indokolta a változtatást, és a hatálybalépést követően mire számíthatnak a vállalkozások.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Gazdaság

Sokan arra ébrednek majd, hogy két biztosításuk lett

Sokan arra ébrednek majd, hogy két biztosításuk lett 

A CLB biztosítási alkusz összefoglalta a kampányban tapasztalt szerződéskötési hibákat.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo