Társasági tenisz cikkek


Tizenkét ágon hirdettek győzteseket a Hunguest Hotels Társasági Tenisztornán

Tizenkét ágon hirdettek győzteseket a Hunguest Hotels Társasági Tenisztornán 

Szeptember első hétvégéjén rendezték meg Debrecenben és Hajdúszoboszlón a több mint 20 éves tradíciójú Hunguest Hotels Társasági Tenisztorna ez évi eseményét. A résztvevők Hajdúszoboszlón, a négycsillagos Hunguest Hotel Béke szállodában laktak, és ugyanott tartották a verseny sorsolását is. A mérkőzéseket Debrecenben a DEAC Sporttelepen, valamint Hajdúszoboszlón a Hungarospa Sportcentrum Mazsi Tenisztelepén játszották.
Meglepetésre gyöngyösi győzelemmel ért véget a Manager Open szegedi versenye

Meglepetésre gyöngyösi győzelemmel ért véget a Manager Open szegedi versenye 

A kilenc regionális tornából, valamint a budapesti döntőből álló XIII. Menedzser Teniszbajnokság idei második versenyének – immár ötödik alkalommal – a gyönyörű dél-magyarországi város, Szeged adott otthont. Helyszíne a Gellért Szabadidő központ kiválóan előkészített tenisz pályái voltak, ahol korábban a magyar grúz Davis Kupa találkozóra, egy hónapja meg a profi női tornára került sor. A szegedi indulókon kívül érkeztek vállalkozók és menedzserek Budapestről, Gyöngyösről és Kecskemétről is.
A tenisz a szenvedélyük

A tenisz a szenvedélyük 

A Kormány és az Ellenzék csapata is összecsapott a tenisz szerelmeseinek ”Csók Tenisz! csapatversenyén.
Nagy sikerrel zárult az idei Manager Open

Nagy sikerrel zárult az idei Manager Open 

Az UNIQA Manager Open, az immár XII. Országos Menedzser Bajnokság döntője a hagyományoknak megfelelően az exkluzív budai Park Tenisz Klub kiválóan előkészített pályáin került megrendezésre.
Izgalmas mérkőzések a debreceni menedzser versenyen

Izgalmas mérkőzések a debreceni menedzser versenyen 

A 2016 évi UNIQA Manager Open , az idei immár XII. Országos Menedzser Teniszbajnokság , az elmúlt hét végén Debrecenben a Nagyerdőben található Sportcentrum melletti hangulatos pályákon folytatódott. A pesti versenynaptár miatt a fővárosból ezúttal nem érkeztek indulók , a hazaiakon kívül viszont miskolci és egri résztvevői is voltak a mostani regionális tornának.
Tenisz sikertörténet a keleti országrészben is

Tenisz sikertörténet a keleti országrészben is 

Új helyszínen, Hajdúszoboszlón, a négycsillagos Hunguest Hotel Béke szállodában találkoztak a kétnapos Hunguest Hotels Társasági Tenisztornára érkezett vendégek szeptember első napjaiban
Kiegyensúlyozott mezőny és az esélyes pár győzelme a fehérvári menedzser tornán

Kiegyensúlyozott mezőny és az esélyes pár győzelme a fehérvári menedzser tornán 

Az idei 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló UNIQA Manager Open , a 2016. évi Országos Menedzser Teniszbajnokság másfél hónapos szünet után a hét végén Fehérváron folytatódott. A helyszín a Bregyó Sportcentrum volt , amelynek atlétikai pályája már harmadik ízben volt a házigazdája a Gyulai Atlétikai Emlékversenynek és látott vendégül számos világsztárt. A gondosan előkészített teniszpályáin pedig immár évek óta össze mérik az erejüket a cégvezetők és menedzserek. Ezúttal nemcsak a környékről , hanem Agárdról , Salgótarjánból , Szegedről , Martonvásárról és Budapestről is érkeztek indulók.
Tenisztorna foci EB lázban

Tenisztorna foci EB lázban 

36. alkalommal rendezte meg a HGS PR Ügynökség a Tisztelt Ász! társasági tenisztornát a Parlament Sportegyesülettel közösen, vasárnap, a Tabáni Tenisz Centerben.
Rekord számú induló, esőszünet és kitűnő mérkőzések a menedzser tenisz versenyen

Rekord számú induló, esőszünet és kitűnő mérkőzések a menedzser tenisz versenyen 

A 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló UNIQA Manager Open, a 2016.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság negyedik regionális versenyének a főváros vonzáskörében lévő és népszerű Tordas volt a helyszíne. A helyi sport központban a két labdarúgó és a kosárlabda pálya az elmúlt év óta strandröplabda és szabadtéri fitneszlétesítménnyel egészült ki, a Makovecz stílusban épült gyönyörű klubház mellett négy ragyogóan előkészített pálya várta a vendégeket.
Beszámoló a szentendrei menedzser versenyről

Beszámoló a szentendrei menedzser versenyről 

Idén a 10 regionális állomásból és a budapesti döntőből álló UNIQA Manager Open , a 2016.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság második versenyének Szentendre adott otthont , amely tavaly csatlakozott a rendező városokhoz. Helyszíne a Duna korzó melletti Postáslidó Sportcentrum kiválóan előkészített pályái voltak. Nemcsak a helyi egyesületben illetve a környéken teniszező menedzserek indultak el hanem érkeztek vállalkozók és cégvezetők a fővárosból , Gyöngyösről, Kecskemétről és Szegedről is.

Tizenhatodszor találkoztak a tenisz szerelmesei 

Tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a tenisz szerelmeseinek Csók Tenisz! csapatversenye a Park Teniszklubban az országgyűlés kormánypárti képviselőiből álló Kormány csapat, az Ellenzék, a Közéleti személyek és az Üzletemberek csapatainak részvételével.

Ma is népszerű a Tisztelt Ász! 

A Park Teniszklubban december második hétvégéjén lebonyolított harmincötödik verseny is azt bizonyította, hogy az esemény semmit nem veszített a népszerűségéből.

Esőszünetek ellenére is színvonalas mérkőzések a debreceni menedzser versenyen 

A XI. Manager Open , a 2015. évi Országos Menedzser Teniszbajnokság kilencedik regionális viadalának a hét végén Debrecen volt a házigazdája. Az előjelek nem voltak valami biztatóak , hiszen előző nap majd az éjjel folyamán is az ország nagy részében esett és a szervezők kora reggeli körtelefonnal biztatták az előzetesen már nevezett versenyzőket , hogy Debrecent mindez nem érintette és jöjjenek el a meghirdetett időpontba a Nagyerdőben lévő hangulatos pályákhoz , ahol minden készen áll a lebonyolításhoz. A kecskeméti és szegedi párosok azonban így sem indultak el , úgy hogy végül a helyieken kívül fővárosi , egri és gyöngyösi menedzserekből állt össze a mezőny.

Ez nem csak tenisztorna volt 

Élénk társasági élet jellemezte a Hunguest Hotels társasági tenisztorna mindkét napját.

Óriási küzdelmek és részvételi rekord a siófoki menedzser versenyen 

Az idei 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló XI. Manager Open , a 2015. évi Országos Menedzser Teniszbajnokság hatodik versenyének a hét végén Siófok volt a házigazdája. A Balaton nyári fővárosának is nevezett város harmadik alkalommal rendezett menedzserek részére regionális tornát.

Tovább bővült a „Tisztelt Ász!” tenisztorna mezőnye 

Tizenhét évvel ezelőtt indult útjára a Parlament Sportegyesület és a HGS PR Ügynökség jóvoltából a „Tisztelt Ász!” társasági tenisztorna. Szombaton harmincnegyedszer mérték össze a tenisztudásukat a parlamenti képviselők, az állami vezetők, az Európai parlament magyar képviselői, a megyei kormánymegbízottak és az ex-miniszterek közül mindazok, akik elfogadták a meghívást a Tabáni Tenisz Centerbe.

Óriási mezőny, magas színvonal és a fővédnök indulása a 2015.évi győri menedzser versenyen 

Idén a 10 regionális állomásból és a budapesti döntőből álló XI. Manager Open , a 2015.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első versenyének – immár hatodik alkalommal - a gyönyörű barokk város adott otthont. Helyszíne ezúttal is a patinás Győr - Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészített pályái voltak.

Beszámoló X. Manager Open Gáláról 

A hét végén a Menedzserszövetség Alapítványa az ez évi jubileumi , tizedik Országos Menedzser Teniszbajnokság sikeres befejezése alkalmából gálát rendezett a főváros egyik legpatinásabb szállodája a Corinthia Hotel csodaszép báltermében. A rendezvényre nemcsak Budapestről , hanem az egyes vidéki színhelyekről is – párjaik kíséretében - nagy számban vettek részt az ottani indulók , verseny rendezők , a Bajnokság támogatói , a média képviselői , a Menedzserek Országos Szövetsége vezető tisztségviselői és hozzátartozóik.

Sikeres volt a 33. Tisztelt Ász! is 

A vasárnap 33. alkalommal megrendezett „Tisztelt Ász!” versenyre érkezett teniszezőket csoki-mikulással várták a szervezők.

Ismét találkoztak a tenisz szerelmesei 

Tizennegyedszer rendezték meg a tenisz szerelmeseinek „Csók Tenisz!” csapatversenyét Budapesten a Park Teniszklubban.

Színvonalas küzdelmek a szegedi regionális menedzser tenisz tornán 

A Manager Open idei sorozatának utolsó regionális állomására az ország egyik legszebb és talán legnagyobb klubjában a 15 pályával, lelátós centerpályával rendelkező Gellért Szabadidőközpont Sportegyesületben került sor, ahol a magyar Davis Kurpa tenisz válogatott nemrég a grúzok ellen győzedelmeskedett. A kedvezőtlennek tűnő időjárás számos potenciális nevezőt elriaszthatott így aztán a résztvevők száma valamivel a várakozás alatt maradt.

Menedzserek csatája a debreceni Nagyerdőben 

Az elmúlt hétvégén is népes mezőny gyűlt össze a Menedzserszövetség Alapítványa által kiírt X. Országos Menedzser Teniszbajnokság ez évi regionális versenyén, amelyet a nagyerdei DVSC stadion melletti gyönyörű fekvésű teniszpályákon került megrendezésre.

Hunguest Hotels Társasági Tenisztorna 2014. 

Ezúttal is a szegedi Hunguest Hotel Forrás volt a házigazdája a Hunguest Hotels társasági tenisztornának, amelyen közéleti személyiségek, politikusok, üzletemberek hódolhattak kedvenc sportáguknak.

Az év legsikeresebb régiós menedzser tornája Székesfehérváron 

Az idei X. Manager Open , a 2014.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság őszi sorozata Székesfehérváron indult el. A színhely idén is az időközben felújított Bregyó Sportközpont 6 ragyogóan előkészített pályája volt , amelyre a helyi menedzserek és vállalkozók mellett többek között Budapestről , Kecskemétről , Dunaújvárosból és Sopronból is érkeztek résztvevők.

Kiegyensúlyozott mezőny a siófoki menedzser tenisz versenyen 

Az idei 9 regionális állomásból és budapesti döntőből álló X. Manager Open , a 2014 .évi , jubileumi Országos Menedzser Teniszbajnokság ötödik versenyének a hét végén Siófok volt a házigazdája. A Balaton nyári fővárosának is nevezett város második alkalommal rendezett menedzserek részére regionális tornát. Helyszín a korábbi de mostanra teljes mértékben felújított nemzetközi szintű KC Sportcentrum volt , amely egy hete pénzdíjas profi versenynek adott helyt. Hét szépen előkészített pálya csodálatos klubház várta az indulókat , akik , többek között , Kecskemétről , Budapestről , Agárdról és Székesfehérvárról érkeztek.

Színvonalas küzdelmek a budapesti regionális menedzser tenisz tornán 

A X.Manager Open idei sorozatának negyedik állomására a hagyományos helyszínen ,a résztvevők által annyira kedvelt budapesti Park Teniszklub kiváló pályáin került sor nyárias, verőfényes időben.

32. Tisztelt Ász! Tenisztorna a Roland Garros és Wimbledon között... 

32. alkalommal rendezte meg a HGS PR ügynökség és a Parlament SE a „Tisztelt Ász!” társasági tenisztornát, parlamenti képviselők, állami vezetők és több közéleti személy részvételével.

Remekül sikerült a kecskeméti regionális menedzser viadal 

A X. Manager Open , a 2014.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság második versenyére a hét végén Kecskeméten került sor. Amíg szinte az egész országban viharos esős időjárás volt, a gyönyörű alföldi várost ez szinte teljesen elkerülte és az Ujhidi Tenisz Klub ragyogóan előkészített pályáin egész este hétig pattogott a labda.

Óriási mezőnyök a társasági tenisztornán 

Idén a 10 regionális állomásból álló jubileumi X. Manager Open , a 2014.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első versenyének a hétvégén – immár ötödik alkalommal - a gyönyörű barokk város adott otthont. Helyszíne ezúttal is a patinás Győr - Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészített pályái voltak.

Itt a Manager Open versenynaptára 

Elkészült a X. Manager Open versenynaptára , ahol a júniusi budapesti versenyre a jubileum alkalmából meghívják a visegrádi országok menedzser teniszezőit is. Ezzel , a Külügyminisztériummal történt egyeztetés után a V-4 országok jelenlegi magyar elnökségének az egyik legrangosabb sporteseményét rendezik meg.

Tenisz lett a Mikulás ajándéka 

A parlamenti jogalkotás finise, az évzáró partnertalálkozók és a karácsonyi ünnepeket megelőző sűrűsödő feladatok ellenére az elmúlt évek legnépesebb „Tisztelt Ász!” teniszversenyét rendezték meg vasárnap, a Mikulásünnep utáni hétvégén, a Park Teniszklubban.

Nagy siker volt a Hunguest-APIS Társasági Tenisztorna 

Ezúttal is a szegedi Hunguest Hotel Forrás volt a házigazdája a Hunguest Hotels-APIS társasági tenisztornának, amelyen közéleti személyiségek, politikusok, üzletemberek hódolhattak kedvenc sportáguknak.

Színvonalas mérkőzések az első siófoki menedzser tenisz versenyen 

Idén 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló IX. Manager Open , a 2013.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság ötödik versenyének a hét végén Siófok volt a házigazdája. A Balaton nyári fővárosának is nevezett város első ízben rendezett menedzserek részére regionális tornát.

15 év, 30 verseny, 120 teniszező politikus 

15 éven keresztül mindig megtartották a „Tisztelt Ász!” társasági tenisztornákat. Évente két alkalommal találkoztak a teniszpályán a parlamenti képviselők, az állami vezetők és az ex-miniszterek. 1998 őszén indult útjára ez a pártállástól és nézetektől függetlenül szerveződő sportesemény, és – most már elmondható – egyetlen egy alkalommal sem maradt el. Köszönhetően a teniszt szerető politikusoknak és a támogató cégeknek.

Remekül sikerült az első kecskeméti menedzser tenisz verseny 

Idén 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló IX. Manager Open , a 2013.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság második versenyének Kecskemét volt a házigazdája. Az utóbbi időben rohamos fejlődésnek indult gyönyörű alföldi város , amely ezt elsősorban az odatelepült Mercedes autógyárnak köszönheti első ízben rendezett menedzser bajnokságot. A napfényes reggeli időben sorra érkeztek az Ujhidy Tenisz Klub szépen karban tartott pályáira a játékosok , köztük 3 fővárosi pár is ,akik száma végül messze felül múlta a várakozásokat.

A 2013.évi Manager Open sikeres idénynyitó versenye Győrött 

Az idén 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló Manager Open , a 2013.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első idei versenyének – immár negyedik alkalommal - a gyönyörű barokk város adott otthont. Helyszíne ezúttal is a patinás , korábban több nemzetközi versenynek is helyt adó , Győr -Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészitett pályái voltak.

Szoros véghajrá döntötte el a csapatversenyt a "Csók tenisz!" kupán 

Április 7-én, vasárnap rendezték meg a tenisz szerelmeseinek „Csók Tenisz!” elnevezésű csapat-versenyét, ahol a Kormány, az Ellenzék, a Közéleti személyiségek és az Üzletemberek csapatai méltó körülmények között adhattak tanúbizonyságot arról, hogy a tenisz szeretete és a társasági élet iránti igény egy napra felül tudja írni a hétköznapok vitáinak és a nehézségekkel folytatott küzdelmek hangulatát.

Vezetők a versenypályán 

Rövid nyári szünetet követően folytatódik a Manager Open, ahol a hazai vezetők legjobb tenisz párosát keresik.  Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett versenyre a Magyarországon bejegyzett  gazdálkodó (állami, magán és egyéb tulajdonú is), közigazgatási, szakmai, civil, oktatási, tudományos és más szervezetek vezetői, különböző szintű menedzserei és egyéni vállalkozók is nevezhetnek.  A párosok legalább egyik tagjának ebből a körből kell kikerülnie.

Lezajlott a Manager Open Országos Teniszbajnokság első idei versenye 

Az idén már 12 állomásból és budapesti döntőből álló Manager Open Országos Teniszbajnokság első idei versenyének immár harmadik alkalommal a gyönyörű barokk város, Győr adott otthont, helyszíne ezúttal is a patinás Győr-Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészített pályái voltak.

Több mint százötvenen az idei társasági teniszen 

A szegedi HUNGUEST Hotel Forrás adott otthont az idei HUNGUEST Hotels - ICT Systems társasági teniszversenynek, amelynek hagyománya a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza. A több mint százötven teniszező részvételével megrendezett versenyben 12 főágon és 8 vigaszágon folytak a küzdelmek. Pénteken 27 vegyes páros, szombaton 72 páros alkotta a női-, és a férfi páros verseny mezőnyét, összesen 31 teniszpályát használva.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo