Szta cikkek


70 milliárd forintot fektet magyar kkv-kba az SZTA

70 milliárd forintot fektet magyar kkv-kba az SZTA 

A Pénzügyminisztérium stratégiai irányításával működő, 100 százalékos állami tulajdonban álló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között, az általa kezelt 5 kockázati tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki hazai kis- és középvállalkozásokhoz, két fő célkitűzés mentén: előmozdítja a befektetési célvállalatok nemzetközi versenyképességét és a versenyképes cégek megerősítésével stabilizálja és perspektívához juttatja a nemzeti gyarapodás alapját jelentő, döntően családi tulajdonban álló kisvállalkozásokat. A 2018-as üzleti év ennek megalapozását szolgálta, 2019-ben ezt egy erőteljes akvizíció és kihelyezés követi.
Keserédes magyar siker a techszektorban

Keserédes magyar siker a techszektorban 

A Deloitte idén 19. alkalommal hirdette ki a közép-kelet európai régió leggyorsabb növekedésű technológiai vállalatait listázó rangsorát. A listára idén két magyar vállalkozás, a Supercharge és a Smartfront is felkerült – a siker ünneplése közben azonban fontos észrevennünk azt is, hogy szerepeltünk már jobban is ezen a versenyen.
Közel félmilliárd forintot osztott ki az SZTA

Közel félmilliárd forintot osztott ki az SZTA 

431 millió forintos befektetésről döntött a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA). Újfajta rollert gyártó cég, kisállat-szakrendelő, valamint a pay-per-view alapú videomegosztót fejlesztő csapat jutott finanszírozáshoz.
Új mentorprogram indul magyar startupoknak

Új mentorprogram indul magyar startupoknak 

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével elindult a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program hazai pilotprojektje. Az első körre már lehet jelentkezni, a határidő 2018. március 19.
Csuhaj V. Imre: Teljes lesz az ökoszisztéma

Csuhaj V. Imre: Teljes lesz az ökoszisztéma 

Újabb, ezúttal 13 milliárdos tőkealap indul állami forrásokból. A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap hasonlóan az Irinyi II. Kockázati Tőkealaphoz és a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alaphoz is, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai irányításával valósulhat meg. Az eddigi tapasztalatokról és az új kezdeményezésről, Csuhaj Imrével, az Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Túlkínálat van kockázati tőkéből?

Túlkínálat van kockázati tőkéből? 

A 2017-es év fordulópontot jelentett a hazai kockázatitőke-piacon, ugyanis számos új tőkeprogramot bejelentettek, sőt több már el is indult. Az idén várható új tőkebefektetőket is beleszámítva 2018-tól akkora mértékű kockázati tőke lesz a magyar piacon, amelyre korábban még nem volt példa. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a hazai kkv-szférában lesz-e ekkora kereslet a sosem látott kínálatra - írja a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.
2020-ig kiszáll a cégek többségéből az SZTA

2020-ig kiszáll a cégek többségéből az SZTA 

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) várhatóan 2018 és 2020 között fog kilépni portfóliócégeinek többségéből, miután jellemzően 3-7 éves befektetési időszakban tőkével, valamint szakmailag támogatta a cégek fejlődését, bővülését. Az üzleti tevékenységét 2011-ben elindító kockázati tőkealap tevékenysége 2014 és 2016 között volt a legaktívabb, ekkor két és fél év alatt több mint 60 befektetést hajtott végre.
Kipörög a JEREMIE – de mi lesz utána?

Kipörög a JEREMIE – de mi lesz utána? 

A JEREMIE-alapok 2015 decemberéig fektethetnek be tőkét hazai kis- és középvállalkozásokba, elősegítve azok különböző fázisú növekedését. Az év végi befektetési határidő azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozásoknak már nem kell számolni újabb finanszírozási programokkal.
Kutatócégbe fektet az SZTA

Kutatócégbe fektet az SZTA 

A Széchenyi Tőkealap egy földtani kutatásokra specializálódott cégbe, a GEOCHEM Kft-be fektet be, mindösszesen 120 millió forintot. A 2006 óta működő vállalkozás olyan méréseket végez speciális kőzetfizikai laboratóriumában, részben saját fejlesztésű eszközeivel, amelyek a szén, szénhidrogén és geotermikus kutatásokban, a radioaktív hulladékok elhelyezésében és a metánbányászatban is alkalmazhatók.
Több pénz, új lehetőségek vállalkozások finanszírozására

Több pénz, új lehetőségek vállalkozások finanszírozására 

A vállalkozások finanszírozási problémáinak megoldása a válság kitörése óta kulcskérdés. E területen jelenthet számottevő előrelépést az uniós forrásból finanszírozott kis- és középvállalati kockázati tőkeprogram kibővítése. A jövőben uniós jóváhagyással nagyobb értékű befektetéseket is megvalósíthat a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA), s befektetőtársak bevonásával a korábbi 200 ezer euróról akár 750 ezer euróra is növekedhet az SZTA általi befektetések egyedi értékhatára. Mindemellett az Európai Bizottság engedélye alapján az SZTA tőkéstársat is bevonhat egyes befektetéseihez.

Ki fizesse ki az alvállalkozókat? 

Figyelemfelhívó demonstrációt tartottak a múlt héten a HBF Építőipari Kft. károsult alvállalkozói a társaság kisebbségi állami tulajdonosa, a Széchenyi Tőkebefektetési Alap irodái előtt Budapesten. Az alapkezelő az eseményt követően egy blogbejegyzésben foglalta össze véleményét arról, hogy „Meddig ér a kockázati tőkés keze?”

Szárnyakat kapott a fémipari vállalkozás 

A Gémtech tavaly 20 százalékos eredménynövekedést ért el, s nemzetközileg elismert cégek minősített beszállítójává vált, amely igazolja a nyíregyházi fémipari cégnél végrehajtott 150 milliós komplex fejlesztési program sikerét . A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) tavaly novemberben jelentette be, hogy a következő években – két szakaszban – 84 milliós forrással járul hozzá a vállalkozás növekedésének finanszírozásához.

Orvosdiagnosztikai cégbe szállt be az SZTA 

A gyógyszeripar mellett az orvosi diagnosztikai eszközök fejlesztése és gyártása is hagyományosan sikeres magyar iparág – legalábbis nagyvállalati szinten. A kis-, és közepes feltörekvő cégek célzott fejlesztést, és az ezt biztosító fejlesztési forrásokat igényelnek ahhoz, hogy érvényesülhessenek a piacon, illetve nemzetközi láthatóságot érhessenek el. Az ígéretes, innovatív hazai vállalkozás, a Histopatológia Kft. eddigi sikere alapján képes erre – így lett a cég a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) legfrissebb befektetési projektjének főszereplője.

Hamburger helyett friss perec - Tőketámogatás magyar gyorsétteremláncnak 

Egy több mint 30 éve működő magyar cégcsoport leányvállalatának üzletfejlesztési terveit támogatja az Széchenyi Tőkebefektetési Alap 49 millió forintos befektetéssel – határozott az Alap igazgatósága. A friss alapanyagból készülő magyar perecekkel és tekercsekkel új gyorséttermi szegmens meghonosítását tűzte ki célul a Crown Foods Kft. A BITE bakery café első budapesti üzlete február 13-án nyílik a Nyugati téren.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo