Részmunkaidős foglalkoztatás cikkek


A részmunkaidős metróvezetőké a jövő

A részmunkaidős metróvezetőké a jövő 

Vannak művészek, zenészek és anyák is a részmunkaidősök között.
A cégek 8 százaléka reagál elbocsátással a minimálbér emelésre

A cégek 8 százaléka reagál elbocsátással a minimálbér emelésre 

A vállalkozások 27 százaléka döntött úgy, hogy a minimálbér emelés hatására változtat foglalkoztatási rendszerén. Ezeknél a cégeknél már sor került, vagy sor fog kerülni elbocsátásokra, a munkakörök, feladatok módosítására, vagy arra, hogy részmunkaidős foglalkoztatássá alakítják át a béremelésben érintett dolgozók munkáját.
Baba mellett napi négy óra a pult mögött?

Baba mellett napi négy óra a pult mögött? 

Több mint 2000 kisgyermekes édesanyát kérdezett meg a Pepita.hu az egyik legnagyobb áruházlánccal karöltve, hogy mi a véleményük a részmunkaidős munkavállalásról. Majd ötven százalékuk azonnal vállalna munkát kiskorú gyermeke mellett, ha napi négy órában megtehetné.
Hány szabadnap jár részmunkaidős beosztottaknak?

Hány szabadnap jár részmunkaidős beosztottaknak? 

Sok cégvezető és munkavállaló nincs tisztában azzal, hány szabadnap adható vagy vehető ki részmunkaidős foglalkoztatásban. A válasz valójában egyszerűbb, mint sokan gondolják: egy szabadnap egy szabad napot jelent, függetlenül attól, hogy hány órás beosztásban dolgozik az illető.
Garantált alapjövedelem mellett sem lustálkodnánk

Garantált alapjövedelem mellett sem lustálkodnánk 

Finnországban és Afrikában is tesztelik a garantált alapjövedelem osztását az automatizáció által bekövetkező jövőbeli tömeges munkanélküliség kiegyensúlyozására. Mint kiderült, az alanyi jogon kiosztott, munkavégzés nélkül is garantált pénzben részesülők nem mondták fel a munkájukat.
Négy dolog, amire ügyelni kell a részmunkaidős kollégánál

Négy dolog, amire ügyelni kell a részmunkaidős kollégánál 

A részmunkaidőben, vagy netán otthonról dolgozó kollégának kevesebb, míg utóbbi esetben nem annyira kötött idejű munkaóra áll a rendelkezésére. Így nekik nagyobb szükségük van arra, hogy világosan meghatározzuk a szerepüket és feladataikat. Emellett a motiválásuk és az irányításuk módja is eltérhet a szokásos munkarendben dolgozókétól. De fontos részei lehetnek a csapatunknak, így érdemes figyelni rájuk.
A távmunka enyhítené az informatikushiányt

A távmunka enyhítené az informatikushiányt 

Miközben a hazai IT szektorból egy kisvárosnyi munkavállaló hiányzik, az informatikai vállalatoknál különösen alacsony a női dolgozók száma. A PROGmasters friss kutatásából kiderül, hogy részmunkaidős és otthon végezhető megbízásokkal több nő számára lehetne vonzóbbá tenni az informatikai állásokat.
Ezért félnek a vezetők a távmunkától

Ezért félnek a vezetők a távmunkától 

A munkavállalók egyértelműen imádnák a távmunka lehetőségét és úgy tűnik, a cégek is kezdik látni az előnyöket. Vagy csak a kivételezetteknek van lehetőség? És mitől félnek a menedzserek?
Mire kell figyelni részmunkaidő esetén?

Mire kell figyelni részmunkaidő esetén? 

A részmunkaidős munkaviszony szabályai nem sokban különböznek a teljes munkaidőre létrejött munkaviszonytól. Azonban van néhány eltérés, amire érdemes ügyelni. Miként jön létre a részmunkaidős munkaviszony? Hogyan alakul a munkavégzés díjazása és a szabadság? Szakértőnk segít!

Kultúraváltás nélkül csak álom a részmunkaidő 

Jelentősen kevesebben dolgoznak részmunkaidőben itthon az uniós átlagnál. Pedig ez az atipikus forma elvileg a munkáltatónak és a munkavállalónak is sok előnyt jelenthet. A szakemberek szerint az anyagi bizonytalanság és a bizalomhiány is fontos gát, a munkahelyi kultúrának kéne változnia.

Így csökkentik a kisboltosok a költségeiket 

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése nehéz helyzetbe hozza a kisboltokat, akik így kénytelenek a költségcsökkentés eszközeihez nyúlni, hogy a víz felett maradjanak. Jöhet az önkiszolgáló boltok aranykora, a részmunkaidős foglalkoztatás, nagyi pedig ismét beállhat a pult mögé.

Hatalmasat ugorhatnánk a rugalmas munka bevezetésével 

Bár a hazai kkv-k többsége egyre erőteljesebben szembesül a munkaerőhiánnyal, a növekvő követelményekkel a vevő részéről vagy a felgyorsult innovációval, a vállalatvezetők többségének nem az jut eszébe, hogy versenyképességük erősödése a rugalmas foglalkoztatás bevezetésével függ össze. Márpedig a kutatások eredményei ezt támasztják alá, most pedig még pályázat is segíti az átállást.

Van, amikor a négy több, mint a nyolc 

Az elmúlt pár év meghatározó munkaerőpiaci változásainak egyike az atipikus foglalkoztatási formák terjedése a világban. A modell a munkáltatói oldal számára költségcsökkentést, a munkavállalóknak pedig az egyéni élethelyzetekhez való rugalmasabb alkalmazkodást kínálja, ráadásul a munkavégzés hatékonysága is nő.

Elmúlt 40? Akkor lehet hazamenni 

Háromnapos munkahetet javasol a 40 év felettieknek egy új tanulmány. Az anyag szerint a hosszabb munkahét "kifárasztja" a középkorú dolgozókat, akik így nem dolgoznak olyan hatékonyan, mintha kevesebb feladatuk lenne.

Most milliókat lehet kapni távmunkára, részmunkaidőre 

A rugalmas foglalkoztatási formák bevezetését segítő program indul kis- és középvállalkozások (kkv) számára, a cégek 3 millió és 15 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak.

Diákokkal és kismamákkal szúrt ki a kormány 

Májusban csaknem háromezer fővel dolgoztak kevesebben a kereskedelemben, mint februárban, az utolsó hónapban, amikor még minden vasárnap korlátozás nélkül nyitva lehettek az üzletek – derült ki a KSH adataiból, amelyeket a Népszabadság közölt.

Erre figyeljen januártól munkaadóként! 

Összeszedtünk hét fontos adózási és juttatásokkal kapcsolatos változást, amely a munkaadók és munkavállalók számára egyaránt nagyon fontos! Lássuk a 2015-ös változásokat.

Munka Törvénykönyve: semmi sem változott? 

Két éve lépett érvénybe az új Munka Törvénykönyve, amely lényegesen egyszerűsítette a rugalmas foglalkoztatási formákat. Egy friss felmérés szerint a cégvezetők többsége nem észlel könnyebbséget a szabályozás megváltozása miatt – igaz a legtöbben nem is alkalmazzák az új lehetőségeket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Klímablog

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Gazdaság

Munkát keres? Erre készüljön!

Munkát keres? Erre készüljön! 

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo