Rakéta cikkek


Nagy hatótávolságú rakétákat kérnek az ukránok

Nagy hatótávolságú rakétákat kérnek az ukránok 

Ukrajnai háború - Ukrán külügyminiszter: német Taurus rakétákkal gyorsabban véget lehet vetni a háborúnak.
Rakétabecsapódás: elmondta a lengyel elnök, ki a felelős

Rakétabecsapódás: elmondta a lengyel elnök, ki a felelős 

Semmi sem utal arra, hogy szándékos támadás lett volna Lengyelországgal szemben a Przewodówban történt robbanás.
A hazai űrszakma rakétaépítésbe kezdett

A hazai űrszakma rakétaépítésbe kezdett 

A BME Aerospace Team azért jött létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), hogy egyetemi hallgatók lelkesedését és tudásvágyát, valamint a hazai űrszakma legnevesebb szakembereinek tapasztalatait ötvözve, szuperszonikus kutatórakétákat fejlesszen. A csapat célja utat nyitni a rakétatudományok iránt érdeklődő hallgatók következő generációja előtt. A BME Aerospace Team a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főtámogatásával első és egyedüli magyar csapatként vesz részt októberben az egyetemi rakétafejlesztés legrangosabb európai versenyén, a European Rocketry Challenge 9000 méteres kategóriájában. A csapat célja, hogy Magyarországon elsőként érjék el kutatórakétájukkal a 9 kilométeres magasságot.
Sorra épülnek az űrtámaszpontok

Sorra épülnek az űrtámaszpontok 

Észak-Skóciában építi fel az első európai űrrakéta-támaszpontot brit vállalat – többek között német állami támogatással.
Az USA provokációról beszél

Az USA provokációról beszél 

A nemzetközi nyomásgyakorlással dacolva Észak-Korea vasárnap fellőtte nagy hatótávolságú rakétáját, amellyel állítása szerint műholdat akar a világűrbe juttatni; Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok máris élesen elítélte a történteket. 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo