Rabszolgatörvény cikkek


Rabszolga, vagy túlóratörvény? Az adatvezérelt igazság nyomában

Rabszolga, vagy túlóratörvény? Az adatvezérelt igazság nyomában 

Mivel az elmúlt hónapokban a közbeszédet leginkább uraló téma a Munka Törvénykönyvének módosítása volt, a Piac & Profit kérésére a SentiOne social listening ügynökség megvizsgálta, hogyan követte az eseményeket a magyar nyilvánosság a közösségi oldalakon. Meglepő eredményekre jutottunk.
50 fölött nehezebben mozdulunk a munkahelyünkről

50 fölött nehezebben mozdulunk a munkahelyünkről 

A 2018 decemberében elfogadott “rabszolgatörvény” jelentős felháborodást keltett nem csak az érdekképviseletek, hanem az érintett dolgozók körében is. A GKI Gazdaságkutató Zrt. e törvényi változásokat megelőző felmérése során rákérdezett arra, hogy a munkavállalók közül 2017-ben hányan és hányszor váltottak munkahelyet.
Három dolog, amiért a rabszolgatörvény súlyos hiba

Három dolog, amiért a rabszolgatörvény súlyos hiba 

Másfél hónapja a csapból sem folyik más, mint a rabszolgatörvénynek nevezett Munka Törvénykönyve módosítás, illetve az ezzel kapcsolatos parttalan vita. Közben mind kormányzati, mind ellenzéki oldalról elhangzanak olyan érvek, amelyeknek már egy cseppnyi józanésszel végiggondolva sincs semmi értelme. Ezért most én is beállok a sorba, és mondok három érvet a módosítás ellen.
Amit tudni akartál a sztrájkról, de nem merted megkérdezni

Amit tudni akartál a sztrájkról, de nem merted megkérdezni 

A sztrájk már régóta létező eszköz a munkavállalók érdekeinek elősegítésére. Napjainkban is többször hallhattunk munkabeszüntetésekről több európai államban is, de itthon is egyre gyakrabban merül fel a sztrájk lehetősége. Hogyan lehet jogszerűen sztrájkolni? Ki teheti, és ki nem? Megakadályozhatja-e a munkáltató a sztrájkot? Ezekre a kérdésekre adunk választ Kocsis Ildikó ügyvéd segítségével.
Lesz-e, lehet-e általános sztrájk?

Lesz-e, lehet-e általános sztrájk? 

A Munka Törvénykönyvének módosításával ettől az évtől kezdve éves 400 óra túlórakeretre, és akár hároméves elszámolási időszak bevezetésére is lehetősége van a munkáltatónak. A törvény elutasítottsága hatalmas, és ennek kapcsán több tüntetés is volt. A kérdés, hogy lesz-e, illetve lehet-e sztrájk, amely a kormányt korrekcióra késztetheti. Ezt a helyzetet elemezte a Policy Agenda.
A túlóratörvény szigorúan munkajogi szempontból

A túlóratörvény szigorúan munkajogi szempontból 

A múlt héten fogadta el az Országgyűlés a Munka törvénykönyvének módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely jelenleg az államfői aláírásra vár. A közvéleményt az elmúlt napokban rendkívüli módon megosztó javaslat legfontosabb pontjait vettük górcső alá az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás segítségével – szigorúan jogi szempontok mentén.
Mire kell akkor most figyelni a túlóraszabályoknál?

Mire kell akkor most figyelni a túlóraszabályoknál? 

Az elmúlt hetek egyik legnagyobb publicitást kapott kérdése a Munka törvénykönyvének túlórával és egyéb munkaidőre vonatkozó előírásokkal kapcsolatos módosítása volt. A KPMG hírlevelének segítségével összefoglaltuk, hogy a törvénymódosítás pontosan mit is fog jelenteni a gyakorlatban 2019. január 1-jét követően.
Ezentúl dolgozhatsz évi 400 órával többet

Ezentúl dolgozhatsz évi 400 órával többet 

Megszavazta a parlament szerdán a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét.
Gyors adalék a rabszolgatörvény körül kialakult vitához

Gyors adalék a rabszolgatörvény körül kialakult vitához 

A munkaidőkeret radikális megemelésével kapcsolatban kialakult vitához érdekes adalék lehet, hogy melyik környező országban mennyit dolgoznak a munkavállalók. Az alapvető trend egyértelmű: a munkaidő csökkentése.
A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma

A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma 

A Munka Törvénykönyve tervezett módosításának az eddig leginkább vitatott elemein – az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten – túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo