parlament

fidesz, jobbik, lázár, lmp, mszp, parlament

Akinek nincs semmije, annyit is ér: Lázár “könnyen beszél”

MTI

Szombaton felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésén úgy fogalmazott: “akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér.” Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen tett kijelentése miatt nem alkalmas arra, hogy a Fidesz frakcióvezetője maradjon, de még azt is meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától és a közélettől.  Az MSZP felszólítja Lázár Jánost, hogy kérjen bocsánatot az emberektől, akiknek becsületébe és önérzetébe belegázolt – hangsúlyozta a szóvivő. Az LMP szerint Lázár János kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak.

Tovább olvasom »
jog, opten, parlament

Kínos: nem létező törvényt módosított a Parlament

Sajtóközlemény

Nem létező szövegrészt módosított a kormány javaslatára az Országgyűlés tavaly ősszel. Az idei költségvetést megalapozó törvény egy olyan szövegrészt módosított, amely 2007. január elsejével már kikerült az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló törvényből. A vicces tévedés oka az lehet, hogy a jogalkotók feltételezhetően csak a Complex Jogtár szolgáltatását használták.  – áll az Opten közoleményében.

Tovább olvasom »
orbán, parlament

Orbán: ezt nem fogadjuk el!

PP/MTI

Senkinek, így a magánszférában dolgozóknak sem csökkenhet a fizetése az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetésével – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben napirend előtt.

Tovább olvasom »
alkotmány, fidesz, parlament

A Fidesz rugalmas alkotmányozási ügyben

MTI

Szájer József fideszes EP-képviselő szerint az alkotmányozás tervezett menetrendje, így a húsvéthétfői alaptörvény-elfogadás sincs “kőbe vésve”. A politikus siófoki sajtótájékoztatóján a húsvéthétfőre tervezett parlamenti alkotmány-elfogadást firtató újságírói kérdésre azt mondta: “rugalmasak vagyunk”.

Tovább olvasom »
parlament

Sok fontos dolog fog kiderülni a héten

MTI

December 23-án, csütörtökön ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi költségvetésről a képviselők. Az utolsó héten várhatóan több mint húsz törvényjavaslatról voksol a Ház.

Tovább olvasom »
nyugdíj, nyugdíjpénztár, parlament

Döntött az Országgyűlés: változik a nyugdíjrendszer

MTI

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.

Tovább olvasom »
költségvetés, kósa, nyugdíjpénztár, parlament

Nyugdíj: a váltás nélkül tönkremennénk

MTI

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a kormányoldal nyugdíjmentő törvénycsomagja nélkül nem lehetne megfékezni a magyar állam külső adósságállományának a robbanásszerű növekedését, ami rövid távon is ellehetetlenítené az országot és az embereket.

Tovább olvasom »
2011, költségvetés, parlament

Kedden sok minden kiderül!

MTI

Jövő kedden szavaz a parlament a 2011. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról, a parlament honlapján megjelent a lista a kormány által támogatott módosításokról, de a keddi tárgyalási menetrendben szerepel, hogy a számvevőszéki és költségvetési bizottság még aznap is készít újabb módosító indítványokat.

Tovább olvasom »
fidesz, nyugdíj, nyugdíjpénztár, parlament

Fidesz: nem kell aggódni, mindenki jól jár

PP/MTI

A Fidesz szerint mindenki, vagyis a mai nyugdíjasok, illetve az állami nyugdíjrendszerbe most visszalépők is jól járnak a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításokkal – mondta Selmeczi Gabriella a párt vezérszónoka, a javaslat hétfő esti általános parlamenti vitájában.

Tovább olvasom »