Pályakezdők cikkek


A pályakezdők minimum bruttó 350 ezer forintos fizetést kérnek

A pályakezdők minimum bruttó 350 ezer forintos fizetést kérnek 

A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel - ez a Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredménye.
Ezeken a munkahelyeken szeretnének dolgozni a magyar pályakezdők

Ezeken a munkahelyeken szeretnének dolgozni a magyar pályakezdők 

A legnépszerűbb munkáltatók versenyét idén a Magyar Telekom Nyrt. nyerte a pályakezdők szemében.
A fizetés nem minden - mi alapján választanak munkahelyet a pályakezdők?

A fizetés nem minden - mi alapján választanak munkahelyet a pályakezdők? 

Egy friss kutatás szerint a munkahely kiválasztásánál a legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör, amit a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ.
Már az első munkaerőpiaci lépéseknél meglátszik a nemek közötti bérszakadék

Már az első munkaerőpiaci lépéseknél meglátszik a nemek közötti bérszakadék 

Egy most publikált kutatás szerint a pályakezdők átlagos nettó bérigénye 247 ezer forint. A legmagasabb fizetést a mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a középiskolai és szakmunkás végzettséggel várják.  A fővárosi fiatalok közel 10 százalékkal keresnének többet, mint vidéki társaik. A lányok átlagos bérigénye pedig majdnem 20 százalékkal elmarad a fiúkétól. A nemek közötti beágyazott és láthatatlan bérszakadék már a pályakezdőknél megjelenik.
A pályakezdők egyre nehezebben tudnak megfelelni az elvárásoknak

A pályakezdők egyre nehezebben tudnak megfelelni az elvárásoknak 

Egyre nagyobb a szakadék a munkáltatók elvárásai és a végzett diákok tapasztalata és szaktudása között - mondta Gablini Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Nagyon másképp látják magukat a pályakezdők, mint a főnökeik

Nagyon másképp látják magukat a pályakezdők, mint a főnökeik 

Önmenedzselésben kiválóak, de a szakmai alázatot másképp értelmezik a fiatal pályakezdők, mint a vállalatok – foglalta össze kutatását a Jobsgarden.
A pályakezdők szerint fontos, hogy legyen megtakarításuk

A pályakezdők szerint fontos, hogy legyen megtakarításuk 

Tudatosabbak a pénzükkel és nagyobb arányban tesznek félre – ez jellemzi a magyar fiatalokat egy friss felmérés szerint. A K&H ifjúsági indexe azt mutatja, hogy a19-29 éves korosztály inkább borúlátó a jelenlegi pénzügyeivel kapcsolatban, viszont egyre többen bizakodóak a jövőt illetően.
Ilyen főnököt szeretnének a pályakezdők

Ilyen főnököt szeretnének a pályakezdők 

Inspiráló, stratégiai gondolkodású, erős szakmai készségekkel rendelkező, 36-50 év közötti – ilyen vezetővel dolgoznának legszívesebben a még felsőfokú tanulmányaikat végző, illetve frissen diplomázott magyar diákok a Deloitte felmérése szerint.
Te is szeretnél itt dolgozni, csak még nem tudod

Te is szeretnél itt dolgozni, csak még nem tudod 

A pályakezdők nem ismerik az SSC-k kínálta lehetőségeket, miközben azok szinte mindent megadnak a leendő Y és Z generációs munkavállalóknak, amire azok vágynak. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelenleg SSC-ben dolgozók további 5-10 évre biztosan maradnának a szektorban – derül ki a Jobsgarden saját iparági kutatásából
Tudás és modern technológia kell a Z generációnak

Tudás és modern technológia kell a Z generációnak 

Kiemelten fontos a munkahelyi visszajelzés, az ideális főnököt is barátkozónak képzelik el a ’90-es évek végén vagy azután születettetek. Fizetési igényük pedig jóval a realitás fölött helyezkedik el. Fontos a rugalmas munkaidő, a barátságos környezet és az őszinte kollégák is. A fiatal pályakezdők az álommunkát keresik, de kompromisszumok és gyakorlati tapasztalat nélkül aligha tudják elindítani karrierjüket. A felsőoktatási tanulmányok mellett sokan ezért végeznek el kiegészítő képzéseket, vagy vállalnak diákmunkát.

400 ezres kezdő fizura várnak a fiatalok 

Ma a pályakezdő fiatalok a reálistól távol eső fizetési igénnyel lépnek be a munkaerőpiacra, ami miatt rögtön csalódottsággal, és akár az elhelyezkedés nehézségeivel találják szembe magukat. Emellett nemzetközi szinten jellemző erre a generációra az erőn felüli költekezés is. A hiányos pénzügyi tudás és a kortársak hatása nagyban hozzájárulnak a téves kép és az ebből fakadó irreális pénzügyi döntések kialakulásához.

El vannak szállva a pályakezdők 

Ma a pályakezdő fiatalok a reálistól távol eső fizetési igénnyel lépnek be a munkaerőpiacra, ami miatt rögtön csalódottsággal, és akár az elhelyezkedés nehézségeivel találják szembe magukat. Emellett nemzetközi szinten jellemző erre a generációra az erőn felüli költekezés is.

A fiatalok fele már nem hiszi, hogy piacképes ami tanul, mégsem tesznek semmit 

A munka világában eddig nem tevékenykedő hallgatók 57%-a már most sem hisz saját szakmája piacképességében, ám mégsem választ másikat egy friss kutatás szerint. Viszont már az első munkahelyen 181 ezer forintos nettó fizetést szeretnének.

Dolgozni nem tudnak, hiába tanulnak a fiatalok 

Hiába van meg már számos fiatalnál a diploma, nyelvtudás, ez még kevés ahhoz, hogy megfeleljenek a cégeknek. A cégek a gyakorlat-orinentált tudást, a kommunikációs és problémamegoldó képességeket és a céltudatosságot hiányolják.

Irodába vágynak a fiatalok 

A pályakezdők több mint fele érdeklődik az adminisztratív és különösebb szaktudást nem igénylő irodai munkák iránt, de különösen népszerűek az értékesítéshez és a marketinghez kapcsolódó pozíciók is. A legkevésbé a mezőgazdasághoz, az építőiparhoz és joghoz kötődő szakmák iránt nyitottak.

Ők is lent kezdték: híresek és gazdagok első állásai 

Nem minden milliomos és milliárdos születik gazdag családba. Kamaszként a szünidőben azok is el-elszegődtek valamilyen idényjellegű munkára, vagy dolgoztak az egyetem alatt, akik ma már dúskálnak. Nem találná ki, melyik mogul és politikus milyen szerény, sőt hajmeresztő vagy nevetséges helyeken kezdte pályafutását.

Kellenek a vendéglátásnak a külföldről visszatérők 

A turizmus-vendéglátás területén tapasztalható szakemberhiány elsősorban a szakácsoknál és felszolgálóknál érezhető, a felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröknél kevésbé. A friss pályakezdőktől a kiváló angol nyelvtudás mellett elsősorban pontosságot, megbízhatóságot és kreativitást várnak el, míg a kereskedelmi vállalatok az eredményorientált szemléletet és a mobilitást értékelik.

Hiába a szakemberhiány, a fiatalok nem kellenek 

Elhúzódó szakemberhiánnyal számolnak a cégek több területen, mégsem gondolkoznak fiatalításban egy friss kutatás eredményei szerint.

Rettegnek a holnaptól a fiatalok 

A pályakezdők még sosem látták annyira negatívan a helyzetüket, mint tették azt a tavalyi év végén. A megkérdezettek borúsan látják a helyzetüket az önmegvalósítás, az anyagi biztonság, az önállóság és a lakáshoz jutás lehetőségét tekintve, de általában elégedetlenek az életükkel, és a jövőbeli kilátásaikat sem látják rózsásnak.

Harmincöt jelentkezésből egy jön össze 

A friss munkavállalók 82 százaléka alkalmazottként – főként beosztott diplomásként, alsó-, közép és felsővezetőként – dolgozik, nettó átlagkeresetük 333 ezer forint. Aki diploma után keres állást, átlagosan harmincöt helyre jelentkezik, amíg munkát talál.

Kreatívak, de türelmetlenek a pályakezdők 

A munkához való hozzáállás a legnagyobb gyengéje a mai fiataloknak a munkáltatók szerint. A pályakezdők kreatívak és gyorsan alkalmazkodnak, de felületesek, már egészen eltérő stílusban kommunikálnak, mint idősebb kollégáik, ez pedig néha nehezíti az együttműködést.

A pályakezdőknek is kijutott az optimizmusból 

A pályakezdő fiatalok 85 százaléka valószínűnek tartja, hogy el tud helyezkedni a szakterületén. Jobban motiválja őket a szakmai fejlődés, mint a ranglétrán való feljebbjutás, és közel felük tervez külföldi munkavállalást a közeli jövőben – derül ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közel 500 hallgató megkérdezésével készült felméréséből.

Mekkora fizetést kérhetek az állásinterjún? 

Egy eltúlzott bérigénnyel sokszor már a személyes interjú lehetőségétől is elesik a pályázó. De ugyanez igaz akkor is, ha valaki túl alacsony összeget határoz meg, ekkor ugyanis alacsony önértékelésű személy benyomását keltheti.

Dollármilliárdosok tanácsai induló vállalkozóknak 

Az indulás a legnehezebb, legyél akár alkalmazott, akár vállalkozó. Tanácsokban persze nincs hiány, de vajon kire hallgassunk a javaslatok özönében? Íme, a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb embereinek tanácsai, amelyeket a Forbes magazin gyűjtött csokorba.

Vidéki egyetemekre gördül a Zöld Iroda Roadshow 

Öt állomásból álló roadshow indult útnak a környezetkímélő és emberközpontú irodai munkavégzés, a fenntartható új üzleti modellek és felelős vállalkozások bemutatására - mondta el a szervező Követ Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért nevű szervezet ügyvezetője.

Hogyan tartsuk meg az Y-generációt? 

Az elmúlt fél évben a HR-vezetők rendre a korábban sikeres ösztönzési módszerek hatástalanságáról számolnak be; a cégvezetők ezek költséghatékonyságának határozott romlását érzékelik. Az elhúzódó recesszió kiélezi a munkaadók és a munkavállalók viszonyát. A legértékesebb munkatársakért fokozott verseny zajlik, éppen ezért megtartásuk és a céghez való kötődésük erősítése felértékelődött.

Pénzt kapnak a kkv-k a gyakornokok után 

Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Első munkahely garancia 

A pályakezdőket sújtó munkaerőpiaci nehézségek kezelése, az első munkahely, munkatapasztalat megszerzésének segítése a célja a most elinduló "Első munkahely garancia" programnak.

Állítólag nem keresnek kevesebbet a pályakezdők 

A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdő fizetést a mérnökök és az informatikusok kapják - a Hay Group tanácsadó cég 2012-es jövedelemszint-felmérése szerint.

Hárommilliárd pályakezdők munkához jutására 

Hárommilliárd forintos munkaerőpiaci programot indít a pályakezdő fiatalok álláshoz juttatása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - jelentette be Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Álláslehetőség több tízezer pályakezdőnek 

Több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a pályakezdő minimálbér bevezetése a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint. Dávid Ferenc közölte: a VOSZ a pályakezdő minimálbér mellé tud állni, ha azt tisztességesen alakítják ki, és bevezetését alapos, háttérszámításokkal is alátámasztott, háromoldalú egyeztetések előzik meg.

Csökkenthetik a pályakezdők minimálbérét 

Csökkenthetik a pályakezdőknek fizetendő minimálbért - mondta Czomba Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszélt arról is, hogy semmivel sem magasabb a közfoglalkoztatás aránya, mint 2010-ben, amikor az előző kormány elindította az Út a munkába programját, ezért úgy véli, hogy a KSH adataiban a foglalkoztatottak számának növekedésére mutató adat a versenyszférának köszönhető.

Csak minden második diplomás dolgozik 

A cégek számára kiváló lehetőséget nyújt, a MarkMyProfessor.com. portál mivel az oldalon megosztott álláshirdetéseik segítségével a fiatal pályakezdők legtöbbje könnyebben elérhetővé válik. Magyarország felsőoktatási közösségi oldalán már a tanárok pontozása mellett gyakornoki és pályakezdő álláshirdetések között is böngészhetnek az oldal felhasználói.

Ez a diploma biztosít megélhetést 

Az elektronikai ipar lehet a jövőben, amely képes felszívni a munkaerőpiacon megjelenő pályakezdő fiatalokat. A későbbi elhelyezkedési lehetőségeket már a pályaválasztáskor érdemes figyelembe venni. A hazai elektronikai ipar képviselői kidolgoztak egy programot, amely hosszú távon biztosíthatja az ágazat fejlődését.

Átlag a 37. álláshirdetésre vesznek fel 

A 2008-ban diplomázott hallgatóknak munkakereséskor még elegendő volt 24-25 jelentkezést elküldeniük, 5 állásinterjú alatt pedig többnyire munkát is ajánlottak nekik. Vélhetően a gazdasági válság hatására a két évvel később végzetteknek már közel 37 helyen kellett munkára jelentkezniük és állásinterjúból is több, átlagosan 7 kellett a sikerhez.

Miért nehéz a frissdiplomásokkal? 

A frissdiplomások nincsenek felkészülve a munkára az FDM Group felmérése szerint. Kiderült, hogy a legnagyobb hiányosságok a technikai tudás és a kommunikációs készségek terén vannak, illetve az is gond, hogy a fiatalok nem tudják eladni magukat. Hazánkban is sokszor eltérnek a cégek igényei attól, amit a pályakezdők tudásban, felkészültségben magukkal hoznak az iskolából.

Nehéz esetek: Miért nem elég rátermettek a mai pályakezdők? 

A modern technológia robbanását nem tudta lekövetni a társadalmi szerkezet, ahogy az oktatás sem. Mivel sem az iskola, sem a család nem tanítja meg a fiatalokat a felelősségvállalásra, a viselkedés- illetve munkakultúrára, így az a munkáltatókra hárul. Szakemberek szerint az oktatás átalakítására, a munkaerő-piaci szereplők kapcsolattartására van szükség ahhoz, hogy magára találjon a kereslet és a kínálat. 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo