ökológiai lábnyom

környezettudatos vásárlás, ökológiai lábnyom, pozitív pszichológia

Hatékonyabb lehet az ökológiai kéznyom, mint a lábnyom

Kriston László

Az érzelmi intelligencia koncepciójának kitalálója és világszerte ismert szakértője, Daniel Goleman szerint a zöldeknek nem annyira a káros kibocsátás és környezetszennyezés felől kellene megfogni az ökotudatosság témáját, hanem az ökotudatos cselekedeteink irányából. Úgy véli, fogyasztásunk megváltoztatása és zöldítése a lényeg, vagyis az öko-lábnyom helyett az ”öko-kéznyom”.

Tovább olvasom »
london, ökológiai lábnyom, olimpia

Londoni olimpia: a vártnál kisebb lett az ökolábnyoma

Kriston László

A több tízezer VIP-vendéget és 11 millió jegyváltó látogatót vonzó, 200 ezer embert foglalkoztató Nyári Olimpiai Játékok megrendezése Londonban 28 százalékkal kisebb mennyiségű széndioxid-kibocsátással járt, mint ahogy azt a szervezők várták. A megtakarítást főként a sportlétesítmények áramfogyasztásának csökkentésével érték el.

Tovább olvasom »
fenntarthatóság, ökológiai lábnyom, ökológiai túllövés napja

Ma van az Ökológiai Túllövés Napja

piacesprofit.hu

2012-ben augusztus 22-e az a „virtuális dátum”, amelytől kezdve az emberiség túlfogyasztja a Föld természeti erőforrásait. Alig kilenc hónap alatt felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeket a bolygó fenntartható módon képes előállítani ebben az évben, és így átléptünk a túllövés állapotába. Másként megfogalmazva: már nem csak a természeti tőke – hosszú távon is rendelkezésre álló hozamait – használjuk, hanem azon túl már a tőkéből is költekezünk.

Tovább olvasom »
fenntartható fejlődés, fenntarthatóság, környezetbarát közlekedés, környezetterhelés, környezettudatos vállalatirányítás, környezetvédelem, ökológia, ökológiai lábnyom

Akkor is két Föld kéne, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok

piacesprofit.hu

Radikális lépésekre van szükség világszerte – figyelmeztet a WWF által kétévente kiadott tanulmány, amelyet idén egy űrállomásról mutattak be! A növekvő fogyasztás, az erőforrások egyre intenzívebb használata és a sokasodó népesség egyre elviselhetetlenebb terhelést jelent Földünknek, világít rá a 2012-es Élő Bolygó Jelentés.

Tovább olvasom »
ázsia, energiafogyasztás, klímaharc, környezetterhelés, ökológiai lábnyom

Elbírunk három Amerikát?

klímablog

Az Indiában és Kínában beindult gazdasági növekedés, iparosodás és népességszaporulat következtében Ázsia szennyezése és fogyasztása a következő évtizedekben utoléri az Egyesült Államokét. De vajon elbír-e a Föld három Amerikát?

Tovább olvasom »
ökológia, ökológiai lábnyom

Újfajta bíróság felállítását tervezik

MTI

Mihail Gorbacsov támogatná egy olyan nemzetközi bíróság felállítását, amely ökológiai bűncselekményeket bírálna el – a Szovjetunió utolsó elnöke erről a Le Monde című napilap kedden délután megjelent számának adott interjúban beszélt.

Tovább olvasom »
fenntarthatósági csúcs, klímaváltozás, konferencia, ökológiai lábnyom, tudomány

Nincs több időnk!

PP Konferenciaközpont

Az éghajlatváltozásból eredő természeti jelenségeket, az ökoszisztéma folyamatainak változásait, valamint ezek életvitelünkre gyakorolt hatását tekintették át rangos szakértők a Piac és Profit II. Fenntarthatósági Csúcsán.

Tovább olvasom »
film, média, ökológiai lábnyom, zöld gazdaság

Hollywood is csökkenti az ökológiai lábnyomát

Kriston László

Nem “csak” tehetség és művészi érzék, de rengeteg nyersanyag, üzemanyag, elektromos áram megy el arra, hogy a mozivásznon vagy a tévéképernyőn másfél órás élményben legyen részünk. A filmgyártásnak, ennek az erőforrás-intenzív iparágnak a szereplői sok mindent megtesznek Hollywoodban, hogy zöldebb módon gyártsák terméküket: a játékfilmeket.

Tovább olvasom »
beszállító, gyár, ökológiai lábnyom

Hogyan tehetjük fenntarthatóvá az ellátási láncot?

klímablog

A fenntartható ellátási lánc, pontosabban ellátási hálózat nyersanyagot, gépparkot, munkaerőt és tudásanyagot egyaránt igénybe vesz, és azokat a lehető legkevesebb környezeti terheléssel, valamint az emberi jogok figyelembe vételével használja a termék vagy szolgáltatás létrehozásához.

Tovább olvasom »
elektronika, ökológiai lábnyom, technológia

Melyik a legzöldebb számítógép?

klímablog

Egy laptop összetevői a világ minden tájáról érkeznek az összeszerelő üzembe. Mindennapi munkaeszközünk gyakran elég ritkának számító, egzotikus ásványokat is tartalmaz, arról nem is beszélve, hogy a készülék gyártása és szállítása rengeteg energiát fogyaszt el. És akkor még be sem kapcsoltuk a megvásárolt computert! Gyártóik fokozatosan igyekeznek csökkenteni öko-lábnyomukat. A szektor legnagyobb szereplőinek öko-stratégiáit vette sorra egy San Francisco-i szakértő.

Tovább olvasom »
co2, klímaváltozás, ökológiai lábnyom

A héten elfogyasztjuk a Földet…

klímablog

Az emberiség az idei évre vonatkozóan némileg kevesebb, mint kilenc hónap alatt feléli a teljes évre rendelkezésre álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások „költségvetését”, a kaliforniai székhelyű, kutató szervezet, a Global Footprint Network kutatásai alapján.

Tovább olvasom »