Nyílt bankolás cikkek


Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás 

Öt hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben is elindul a nyílt bankolás: az online számlázó autokassza rendszerébe mostantól a K&H Bank több mint 120 ezer vállalkozói és nagyvállalati ügyfele is becsatlakozhat, megspórolva ezzel akár heti többórányi munkát.
Nyílt bankolás: óriási a cégek bizalmatlansága

Nyílt bankolás: óriási a cégek bizalmatlansága 

A nyílt bankolásról szóló uniós direktíva szeptember 14. óta érvényben van, ennek ellenére az online számlázóprogrammal rendelkező vállalkozók több mint fele állítja, még sosem hallott róla. Kétharmaduknak vannak félelmei a nyílt bankolással kapcsolatban, 74 százalékuk pedig soha nem mutatná meg a számlatörténetét egy idegennek – derült ki egy friss kutatásból.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo