Növekedési Hitel Program cikkek


Szintet léphetnek a kkv-k az új hitel segítségével

Szintet léphetnek a kkv-k az új hitel segítségével 

Főként új gépek és berendezések beszerzésére vennék igénybe a kkv-vezetők a megújult Növekedési Hitelprogramot (NHP), amely januárban indult el NHP fix néven – derült ki a Budapest Bank kutatásából.
Felpörgette gazdaságot, de most itt a vége

Felpörgette gazdaságot, de most itt a vége 

Minden tekintetben eredményesen zárult március végén a rendszerváltás utáni legnagyobb vállalkozói finanszírozási kezdeményezés. A Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében csaknem 40 ezer vállalkozás jutott átlagosan70 millió forintnyi olcsó forráshoz. Az NHP kivezetésével sokat veszít a magyar vállalkozói réteg, de ezt kompenzálhatja a szintén a jegybank által bevezetett Piaci Hitelprogram.
Véget ért az olcsó hitel korszaka

Véget ért az olcsó hitel korszaka 

Március 31-én véget ért a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakaszának szerződéskötési időszaka: 2016 eleje óta 685 milliárd forint összegben nyújtottak a bankok finanszírozást a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ezzel a 700 milliárd forint keretösszeg 98 százaléka felhasználásra került - közölte az MNB.
Közel 40 ezer cégnek jutott az nhp-ből

Közel 40 ezer cégnek jutott az nhp-ből 

A növekedési hitelprogram három szakaszában, 2013 júniusa óta, 38 086 vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz 2652 milliárd forint összegben az MNB közleménye szerint. A forinthitelek nagy része elsősorban mikrovállalkozásokhoz, a deviza alapú kölcsönök többsége középvállalkozásokhoz került.
Újratölti Matolcsy a csodafegyvert

Újratölti Matolcsy a csodafegyvert 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 januárjában elindítja a Növekedéstámogató Programot (NTP), ami a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését segíti elő a Növekedési Hitelprogram (NHP) fokozatos kivezetésével és a pozitív ösztönzést jelentő új Piaci Hitelprogram (PHP) meghirdetésével.
Pénzbőség kkv-knak?

Pénzbőség kkv-knak? 

A Növekedési Hitelprogram és az Exportélénkítési Hitelprogram is egy a korábbi kereskedelmi banki gyakorlattól eltérő, állami szabályozókkal alacsony kamatokra beállított hiteltermék. Próbálkozás arra nézve, hogy hogyan érvényesülhet együtt a bankok és az ügyfelek érdeke, kikényszeríthető-e a pénzintézetek felelősségvállalása állami eszközökkel.
Erős lehet a véghajrá az NHP-ben

Erős lehet a véghajrá az NHP-ben 

Minden hatodik kis- és középvállalkozás fontolgatja még, hogy hitelt igényel a jegybank Növekedési Hitelprogramjában (NHP) az utolsó negyedévben – derül ki a Budapest Bank kutatásából
Növekedési hitel: most vagy soha

Növekedési hitel: most vagy soha 

A kisvállalkozások jelentős része számára vonzó lehetőség az MNB Növekedési Hitel Programja. A leköthető keretet ráadásul megemelték nemrég. A Piac&Profit szakértője szerint amelyik cég kapni szeretne belőle, annak nincs vesztegetni való ideje! Elmondjuk, miért kell sietni.
Milliókat spórolhatunk az „ingyen hitel” változásával

Milliókat spórolhatunk az „ingyen hitel” változásával 

A MNB Növekedési Hitelprogramját alacsony, 2,5%-os kamata miatt eddig is „ingyen hitelként” emlegették a cégek a Bankmonitor szakértői szerint. Június 30-tól továbbkönnyítenek a hitel feltételein, ami még olcsóbb finanszírozást jelent.
Az őstermelőknek is jut pénz a jegybanki hitelből

Az őstermelőknek is jut pénz a jegybanki hitelből 

Könnyebben juthatnak olcsó forráshoz a jövőben az őstermelők és a családi gazdaságok, mivel a továbbiakban ők is kedvezményezettjei lesznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának.

Inkább piaci lehetőség kéne, de azért a hitelt is várják a cégek 

Inkább a nagyobb cégeknek volt jó lehetőség a Növekedési Hitelprogram első szakasza a K&H kkv bizalmi index eredményei szerint. A válaszadók többsége szerint a beruházások növekedése inkább a piaci lehetőségektől függ, ennek ellenére a kkv szektor egyértelműen várja a program folytatását.

Most jön az igazi beruházás-ösztönzés 

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Növekedési Hitel Program első szakasza, ezért a második szakaszban több pénz és több idő áll majd rendelkezésre. Nagy Márton az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Privátbankár Növekedés 2013. Konferenciáján arról beszélt, a kkv-k jelentős része forráshoz juthat az NHP folytatásával.

Matolcsytól várják a megváltást az autókereskedők 

A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) arra számít, hogy az MNB növekedési hitelprogram második ütemének elindulásával a márkakereskedők szélesebb köre válthatja ki devizahitelét alacsony kamatozású forinthitelre, illetve több cégnek lesz lehetősége arra, hogy kishaszonjárművet vásároljon - mondta Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke.

Honnan lesz itt növekedés? 

Már abban sem volt egyetértés a Növekedés 2013 konferencia előadói között, hogy van-e vagy nincs fordulat a növekedésben. A Privátbankár által szervezett konferencián a gazdaságpolitikai döntéshozók és az üzleti élet vezető szereplői mellett a magyar közgazdaság tudomány e területtel foglalkozó, külföldön is elismert, legjelesebb képviselő mondták el véleményüket.

A vállalati hitelezés bukhat a mentőcsomagon 

A lakossági devizaadósok mentésével járó banki veszteségek kellemetlen mellékhatásai a vállalati hitelezésben csapódhatnak le, hangsúlyozza Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője.

Jobban teljesítenek a hazai kkv-k? 

A Széchenyi Kártya Programot és a hitellehetőségeket is magukba foglaló kormányzati intézkedések eredményeinek is köszönhetően a hazai kkv-szektor vállalkozásai a vegetálás helyett a fejlődés útjára léphettek, és erősek lehetnek.

Ki kaphat 2,5%-os hitelt? 

Elindult a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja a megemelt 750 milliárd forintos kerettel. A kereskedelmi bankok 2,5 százalékos kamaton folyósítják a refinanszírozott forrást. Az árazás elvileg lehetővé teszi az eddig elhalasztott beruházások, fejlesztések megvalósítását. Tények a hitelről.

Júniustól lehet szerződni a kedvezményes MNB-hitelre 

A jegybank növekedési hitelprogramjának keretében június eleje és augusztus vége között már a pénzintézetek és a kis- és közepes vállalatok közötti szerződéseket kell megkötni.

„Itt most verseny lesz” - íme a növekedési hitelprogram részletei 

„Itt most verseny lesz”, mondta Matolcsy György jegybankelnök a június 1-jén induló Növekedési Hitel Program végleges feltételeinek bejelentésekor. A jegybank várakozásai szerint a pénzintézetek legalább kétharmada részt fog venni a hitelezésben.

Az EU nem fog kifogást emelni az MNB programja ellen 

Óriási keresletre számít Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az MNB Növekedési Hitelprogramjának olcsó forrására. A hitel részletes feltételeire valószínűleg május közepéig mindenképpen várnunk kell, aki azonban beruházásban gondolkodik, jó, ha már most előkészíti a projektet.

Nem várnak nagy hatást a hitelprogramtól az elemzők 

A piaci elemzők fellélegeztek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitel Programjának (NHP) múlt heti bejelentését követően, a pénzügyi stabilitást illetően ugyanis lényegesen mérsékeltebb negatív hatásai lehetnek, mint azt korábban várták. A programhoz csatlakozó vállalatok számára ugyanakkor hatalmas mértékű monetáris lazításnak felelhet meg, elvileg. Egyelőre azonban nehéz megítélni, hogy milyen mértékben élnek majd a bankok s rajtuk keresztül a kis- és középvállalatok ezzel a lehetőséggel.

Cséfalvay: jön a növekedés! 

A stabilizáció és a vele párhuzamosan zajló reformok megteremtik a növekedés feltételeit, ami a hazai kkv-k számára is új lehetőségeket hoz, mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Német–Magyar Üzleti Fórumon. Az államtitkár ősszel konzultálni szeretne a kkv-kkal egy Piac & Profit rendezvény keretében, hogy a pályázati rendszert a kkv-k igényei szerint alakíthassák át. A pályázók a tavalyi 1100 milliárd után idén 1500 milliárd forint uniós támogatásra számíthatnak, a 2014 és 2020 közötti ciklusban pedig 23 milliárd eurónyi támogatás 60 százaléka közvetlenül a vállalkozásokhoz kerül majd.

Iszonyú olcsó hitellehetőség kisvállalkozásoknak! 

Célzottan mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kíván segíteni az MNB Növekedési Hitel Programja. A jegybank által a kereskedelmi bankok számára nulla százalék kamattal átadott 500 milliárd forintos forrást maximum 2 százalékos kamattal adhatják tovább a bankok a kkv-knak, 250 milliárdot új hitelként, 250 milliárdot pedig vállalati devizahitelek forintra váltására. Azért van némi bökkenő: a program mindössze 3 hónapig, június elejétől augusztus végéig tart,és az is kérdéses, mennyire lesz elfogadható a bankok számára a 2 százalékos marzs.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Gazdaság

A leggazdagabbak lubickolnak a pénzben

A leggazdagabbak lubickolnak a pénzben 

A több évtizede nem látott mértékű infláció a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo