Nfü cikkek


Megint veszélyben az uniós pénz?

Megint veszélyben az uniós pénz? 

Minden Magyarországnak járó pénzt befagyasztott Brüsszel a 444.hu értesülése szerint. Ezt hivatalosan cáfolta az Unió illetékese. Az Unió csak vizsgálja az átszervezett intézményrendszert. Ugyanakkor az EU biztos szóvivője azt nyilatkozta: a magyar választ még azelőtt várják, hogy magyar részről újabb kifizetési igénnyel fordulnának az Európai Bizottsághoz. Vagyis pénz egyenlőre nem jön.
Hárommilliárd kommunikációra. Kié lesz?

Hárommilliárd kommunikációra. Kié lesz? 

Ötféle kommunikációs tevékenységre vonatkozó nyílt közbeszerzést írt ki az NFÜ – a megszűnése napján. Teljes becsült összértéke nettó 2,9 milliárd forint, egyben és részenként is pályázható.
Már a kormány osztja az uniós pénzeket

Már a kormány osztja az uniós pénzeket 

Megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jogutódlással január elsejével, az uniós fejlesztési programok végrehajtása a szaktárcákhoz kerül, míg a források felhasználását a Miniszterelnökség koordinálja.
Január 1-től megszűnik az NFÜ

Január 1-től megszűnik az NFÜ 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség január elsejei hatállyal jogutódlással megszűnik, az ügynökség horizontális feladatai a Miniszterelnökséghez kerülnek, míg az irányítóhatóságok az illetékes szaktárcákhoz.
Elbukják az uniós támogatást a feledékeny cégek

Elbukják az uniós támogatást a feledékeny cégek 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel. A mai napon az NFÜ megkezdi az elállási eljárást, így ezek a vállalatok jelentős pénzektől esnek el.
Szégyenpadra ültetik a cégeket

Szégyenpadra ültetik a cégeket 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a hét végén nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek harmadik felszólításra sem vették át az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot.
Uniós források: januártól jön a dömping!

Uniós források: januártól jön a dömping! 

Szűk három hónap maradt hátra a 2007-2013-as uniós költségvetési periódusból, ennyi idő alatt kéne a még rendelkezésre álló pénzeket pályázati úton szétosztani. Januártól pályázati dömping jöhet.
Újra ömlenek az uniós pénzek

Újra ömlenek az uniós pénzek 

A csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által is bejelentett 350 milliárd forintot követően október közepén az Európai Bizottság várhatóan újabb 900 millió euró, átszámítva mintegy 267 milliárd forint korábban visszatartott uniós támogatást utal át Magyarországnak.
Átláthatóság nélkül nincs uniós pénz!

Átláthatóság nélkül nincs uniós pénz! 

Azonnal eláll visszamenőlegesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknak a folyamatban lévő uniós projekteknek a kifizetésétől, amelyek kedvezményezettjei nem nyújtanak be határidőre átláthatósági nyilatkozatot, vagy nem felelnek meg az alkotmányban rögzített átláthatósági követelményeknek.
A 10 százalékos büntetésnek is örülnénk

A 10 százalékos büntetésnek is örülnénk 

Ma találkozik Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Johannes Hahnnal, az Európai Unió (EU) regionális politikáért felelős biztosával, hogy a Magyarországnak juttatandó európai uniós támogatásokról tárgyaljanak.

Brüsszelben kilincselünk az uniós pénzekért 

Magyarország és az Európai Bizottság szakértői egyaránt azon dolgoznak, hogy hazánk elkerülje az EU-s források elvesztését - közölte a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára. A tárgyalások szemptember elején folytatódnak, Lázár János vezetésével.

Így osztja jövőre a kormány az uniós pénzeket 

Megjelent a kormányhatározat az uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításáról. Jövőre a szakminiszterek és a megyei önkormányzatok felügyelik az uniós pénzek elosztását.

Nem tudni, mennyit veszíthetünk 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit és mennyit veszíthet Magyarország az uniós támogatások folyósításának felfüggesztésével, de jelentős tételek forognak kockán.

600 milliárdért indít akciótervet Lázár 

Sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a kormány a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz.

Elsejétől kézivezérléssel irányítja az uniós forrásokat a kormány 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felügyelete átkerül a Miniszterelnökséghez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól augusztus elsején. A hivatalt kormánybiztosi minőségben Lázár János irányítja.

Újabb csalás - Nem létező pályázattal próbálják lehúzni a vállalkozókat 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megtévesztőnek tartja a Net-Tender Kft. által hirdetett, ingyenes számítógépek beszerzésének lehetőségére vonatkozó pályázati felhívást.

Négymilliárdos K+F pályázat agrár- és élelmiszer-ipari cégeknek 

Már pályázható az ország egész területén a "Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása az agrár-, élelmiszeriparban" konstrukció az Új Széchenyi Terv keretében – hívja fel a figyelmet a PwC.

Lemond a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke 

Saját kezdeményezésére – közös megegyezéssel – április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét. A lemondást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta.

Országos információs napok az uniós kifizetések felgyorsításáért 

Információs napokat szervez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a támogatott programok szakmai-pénzügyi teljesítésének segítése érdekében. A program keretében a projektek megvalósítása során felmerülő általános kérdésekre koncentrálnak.

170 milliárd még pályázható idén tavasszal 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Tervben az év első felében megjelenteti a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásainak felhasználását célzó pályázatokat, és a harmadik negyedév végéig megkötik a nyertesekkel a támogatói szerződéseket.

Milliárdokat lehet még költeni vállalati tanácsadásra 

Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások, akik tanácsadási tevékenységet vennének igénybe.

Március végéig 289 milliárdot hirdet meg az NFÜ 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2013-ra vonatkozó tervei szerint már idén az uniós keret teljes lekötésével számol az intézményrendszer. A pályázatok nyerteseivel együttműködve az NFÜ a kifizetések további gyorsításán dolgozik, hogy a sokszor csúszásba került projekteket időben sikerüljön megvalósítani.

Bődületes mennyiségű uniós pénzt fizetnének ki idén 

Ezerötszáz milliárd forintnyi, azaz 10 millió lakosra számítva fejenként 150 ezer forint európai uniós fejlesztési támogatást akar kifizetni idén a kormány, lendületet adva ezzel a gazdasági növekedésnek. Az irányító intézményrendszer a jövőben jelentősen átalakul: a fejlesztési ügynökségtől a tárcákhoz kerülnek a projektek.

Egyszerűbb lesz uniós pénzekre pályázni 

Hivatalosan is elfogadta az Európai Bizottság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kérelmét, eszerint egyes pályázatok esetében a felmerülő közvetett költségeket a jövőben az elszámolás során nem kell külön-külön számlával igazolni. Ezzel jelentősen csökkennek a pályázók adminisztratív terhei és tovább gyorsul az uniós pénzek kifizetése - közölte az NFÜ hétfőn.

Előbb legyen pénz, aztán majd eldől ki osztja el 

Az uniós források kiosztására a társadalmi és a gazdasági szektor számára a lehető legkedvezőbb, a leghatékonyabban reagáló intézményrendszert szeretne kialakítani a kormány 2014-2020-as uniós fejlesztési periódusban. Ennek konkrét keretei azonban egyelőre a harmadik prioritást jelentik a döntéshozók számára – jelezték a Nemzeti Fejlesztési minisztériumban.

Fél milliárd forinttal többre pályázhatnak a hazai kkv-k 

Fél milliárd forinttal, összesen 4,5 milliárd forintra emelte és 2013. február 28-áig meg is hosszabbította a GOP-2011-2.2.1 pályázat beadási határidejét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A komplex vállalati és szervezeti infokommunikációs fejlesztésekre hazai mikrovállalkozások, valamint a kkv-szektor szereplői pályázhatnak. A támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50 százaléka.

Újítók figyelem! Lesz támogatás az oltalomszerzéshez 

Ismét pályázhatnak egy 200 millió forintos támogatási keretösszegre a feltalálók találmányaik szabadalmaztatására - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Újra van pénz kutatás-fejlesztésre 

Az igényekre való tekintettel megemelésre került a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból kiírt „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása a közép-magyarországi régióban" (KMR_12) című pályázat keretösszege.

Sokáig vártuk, hamar vége lett 

Felfüggesztette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a régen várt TÁMOP 2.1.3 jelzésű pályázatot szerdán, mivel a felhívásra beérkezett igények elérték a rendelkezésre álló források összegét.

Hol a pénz? 

Hónapok óta tűkön ülve várják a vállalkozások az ingyen képzésre lehetőséget adó TÁMOP 2.1.3. pályázatok megjelenését. Bár áprilisra készült mindenki, a kiírás, kisebb kavarodások után még mindig nem elérhető.

Hogyan költsünk el 8200 milliárdot? 

Az ország hét fejlesztési régiójának egy-egy nagyvárosában szervezett szakmai rendezvénysorozatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség annak érdekében, hogy 2015 végéig Magyarország a rendelkezésre álló 8.200 milliárd forintos támogatást minél eredményesebben tudja lehívni.

Petykó: Fel kell gyorsítani az uniós források kifizetését 

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a kedvezményezettek aktivitását sürgeti, ugyanis már a 700 milliárd forintot is meghaladja a projektek késlekedése.

1000 milliárd forint jöhet még idén 

Fel kell gyorsítani a pályázati pénzek kifizetését annak érdekében, hogy a magyar kormány elvárásaként megfogalmazott 95 százalékos felhasználás teljesüljön a 2013-ban záródó költségvetési ciklus végéig. Több mint 5 000 milliárd forint vár arra, hogy magyar projektre lehívják. Ez csak úgy sikerülhet, ha a pályázók szakszerűen valósítják meg a terveiket. Idén még körülbelül 1000 milliárd forint meghirdetését ígéri az NFÜ.

Gyorsabban lehet pénzhez jutni 

Az európai uniós források felhasználásának eljárásrendi változásai és az ezeket megalapozó informatikai fejlesztések következtében az elmúlt időszakban jelentősen csökkentek a pályázók és a támogatási intézményrendszer adminisztrációs terhei. Kevesebb bekért dokumentum, gyorsabb szerződéskötés. Röviden így foglalhatók össze azok a kedvező változások, amelyek nem kis részben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a közigazgatási adatbázisok közötti elektronikus összeköttetés megteremtésének köszönhetők.

Megújult az NFÜ honlapja 

Átalakult a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapja, változott a megjelenés, a tartalmak elhelyezése a felhasználók tájékozódásának megkönnyítésére.

Egyszerűbben juthatunk a milliókhoz 

Az elmúlt időszakban jelentősen csökkentek az uniós támogatásra pályázók és a támogatási intézményrendszer adminisztrációs terhei, kevesebb a bekért dokumentum, gyorsabb szerződéskötés - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerdán.

21 milliárd képzésre 

Összesen 21 milliárd forint – 2014-ig évente 7 milliárd – keretösszegű európai uniós pályázatot írt ki képzések támogatására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A mikro- és kisvállalatok 10 millió forintra pályázhatnak április 15-től. 

Ön szerint jó a pályázati rendszer? 

Ügyfél-elégedettségi felmérést végez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hogy pontosabban és gyorsabban ki tudja szolgálni őket és hatékonyabbá tegye a saját munkáját.

Hány ezermilliárd jut Magyarországnak? 

Magyarország az európai uniós források teljes, száz százalékos felhasználására törekszik annak ellenére is, hogy a gazdasági válság némileg lassította a programok haladását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Máshogy kérjük az eurómilliárdokat 

Magyarország az európai uniós fejlesztési források átcsoportosítását kezdeményezi a 2007-2013. évi költségvetési időszakban biztosított keret maradéktalan felhasználása, a pénzvesztés kockázatának csökkentése érdekében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Uniós pályázatok: hogyan kerüljük el a csapdákat? 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és közreműködő szervezetei nevében jártak el azok a csalók, akik jelentős anyagai károkat okoztak a pályázni kívánó kiscégeknek.

Aranyérmes a vállalkozásfejlesztés 

Folyamatosan és sok támogatást fizet ki a pályázatok nyerteseinek az állam - állítja és számszerűsíti is a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sajtó osztálya. 

Megvannak az Új Széchenyi Terv első nyertesei 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értékelése szerint teljesülnek azok a kormányzati célok, amelyek az uniós pályázati rendszer vállalkozóbarát megújítására, gyorsítására irányultak. Ezt bizonyítja, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 2011. március 1-jétől nyitva álló, mikorhitellel kombinált "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázati kiíráson egy hónappal az első pályázat beérkezését követően megszülettek a támogatói döntések és a pozitív hitelbírálatok is. A pályázatok értékelését is végző MAG Zrt. már a támogatói okiratot is megküldte a nyerteseknek.

1100 milliárd forint vált hozzáférhetővé 

Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén - jelentette be kedden Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára.

Ismét elfogyott a pénz 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a meghirdetett 15 milliárd forint keret kimerülése miatt felfüggesztette a kisvállalkozások technológiai fejlesztési pályázatát a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP).

Kompenzálnák a forint ingadozásait 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében megvalósuló beruházások forint árfolyamának változásából eredő költségnövekményt kompenzálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a kérelmet legkésőbb az utolsó kifizetési igénylés benyújtásakor kell beadni - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter erről szóló rendelete a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

600 millió az uniós források sajtójára 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hatszázmillió forintot költ az uniós források sajtójára, a feladatra kiírt gyorsított meghívásos közbeszerzést a Mindshare Médiaügynökség Kft. nyerte.

Két elismerést is bezsebelt az NFÜ 

Két díjat is átvehetett az NFÜ honlapja az idei eFesztiválon, amelyet a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) 9. alkalommal rendezett a hazai online és a multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztőinek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo