Mnkh cikkek


Világszerte népszerűsítik a magyar agrárinnovációt

Világszerte népszerűsítik a magyar agrárinnovációt 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencében elért agrárkutatási és innovációs eredményeket az MNKH a külpiaci kapcsolatai révén világszerte ismertté tegye.
Oláh Zsanett: „A kkv-k sikeréért dolgozunk”

Oláh Zsanett: „A kkv-k sikeréért dolgozunk” 

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint 2018 a konzorciális projektekről fog szólni, amelyek révén a hazai és a határon túli magyar vállalkozások közös árualappal tudnak majd sikeresen megjelenni harmadik országokban, piacokon. Mindennek előfeltétele volt, hogy a Kereskedőház a határon túli magyar vállalkozások számára is elérhetővé tette széles körű szolgáltatási portfólióját.
Az MNKH ott van, ha Szlovákia felé kacsingat

Az MNKH ott van, ha Szlovákia felé kacsingat 

Tekintettel Magyarország és Szlovákia közti dinamikusan bővülő együttműködésekre, az MNKH összesen 7 regionális képviseletet működtet Felvidéken. Az irodahálózat sikerességét kiválóan reprezentálja, hogy mintegy 1000 helyi magyar érdekeltségű vállalkozást becsatornázott a Kárpát-medencei gazdasági térbe, mindamellett pedig már több mint 1 milliárd forint értékű üzlethez segítette az anyaországi partnereinket – mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.
Egyedülálló képzés és online oktatási rendszer a magyar vállalkozások exportsikereiért

Egyedülálló képzés és online oktatási rendszer a magyar vállalkozások exportsikereiért 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) hiánypótló, az infokommunikációra fókuszáló képzést szervez Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiájának (DES) keretében. Az IKT Exportakadémia elnevezésű tréningen a részt vevő vállalkozások átfogó tájékoztatást kapnak a szektort érintő aktualitásokról, a sikeres külpiacra lépéshez szükséges üzleti és marketingstratégia kialakításáról, mindamellett, hogy lehetőségük nyílik kipróbálni az MNKH most induló online képzési rendszerét is.
Már online is rendelhető az Áldomás termékcsalád

Már online is rendelhető az Áldomás termékcsalád 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a prémium kategóriás magyar élelmiszereket összefogó Áldomás közösségi márka, hiszen mostantól már online is rendelhetők a termékek, valamint elérhető a márka közösségi oldala is. A fokozott online jelenlét célja a hazai vásárlóközönség bővítése, a termékcsalád népszerűsítése, illetve a termelők számára egy újabb értékesítési csatorna biztosítása.
Bővülő exportlehetőségek Európában a magyar vállalkozások előtt

Bővülő exportlehetőségek Európában a magyar vállalkozások előtt 

Két új képviselettel bővítette európai irodahálózatát a Magyar Nemzeti Kereskedőház, ezzel csaknem teljes lefedettséget biztosítva az exportálni kívánó magyar vállalkozásoknak a közép-európai és a balkáni régióban. A dinamikusan fejlődő Bosznia-Hercegovinában és a fejlett Ausztriában működő képviseletek feladata, hogy biztosítsák azt a szakmai hátteret és folyamatos érdekképviseletet, mely elengedhetetlen a magyar vállalkozások sikeres külpiacra lépéséhez.
Folytatódik az MNKH Exportakadémia

Folytatódik az MNKH Exportakadémia 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) határon túli magyar vállalkozások képzését és átfogó tájékoztatását célzó tréningsorozata újabb állomáshoz érkezett. Ezúttal a kárpátaljai magyar cégek kapnak friss külpiaci információkat és gyakorlati ismereteket az MNKH Exportakadémia keretében. A rendezvény célja, hogy olyan szakmai tudást, kapcsolatrendszert és exportpiaci orientációt biztosítson a résztvevő mintegy félszáz térségbeli magyar vállalkozásnak, melyek aktív szereplőivé válhatnak a több tíz milliárd forint értékű kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Programnak.
Közös exportstratégiával célozzák a külpiacokat a Kárpát-medence magyar borászai

Közös exportstratégiával célozzák a külpiacokat a Kárpát-medence magyar borászai 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Junibor Fiatal Borászok Egyesületének szakmai támogatásával első alkalommal rendezi meg a PANNON VINERSITAS Szabadegyetem elnevezésű szőlész-borász rendezvényt. Az esemény kiemelt célja, hogy elősegítse a Kárpát-medence fiatal magyar borászai közötti tapasztalatcserét, a szakmai ismeretek bővítését, az export célú összefogást, valamint közös, piacképes árualapok kialakítását.
Fókuszban a vajdasági gazdaságfejlesztési program hatékony felhasználása

Fókuszban a vajdasági gazdaságfejlesztési program hatékony felhasználása 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Magyarország Szabadkai Főkonzulátusával közösen Vajdasági Agrár- és Élelmiszeripari Konferencia 2017 címen szakmai fórumot rendezett Szabadkán. Az eseményen mintegy 200 magyar és szerb cégvezető vett részt, akik sikeres exportőröktől, valamint állami- és szakmai szervezetek képviselőitől jó példák és gyakorlatokon keresztül sajátíthatták el a sikeres exportálási folyamatokhoz szükséges tudást. Az esemény célja, hogy a meghirdetett Gazdaságfejlesztési Program forrásai a lehető leghatékonyabban kerülhessenek felhasználásra.
Félmilliárd eurós gazdaságfejlesztési forrás a határon túli magyar vállalkozásoknak

Félmilliárd eurós gazdaságfejlesztési forrás a határon túli magyar vállalkozásoknak 

Példa nélküli gazdaságfejlesztési program indul a Kárpát-medence határon túli, magyarlakta területein. A Magyar Kormány által biztosított mintegy 150 milliárd forint értékű támogatás célja a határon túli magyar gazdasági szereplők növekedésének elősegítése és a magyar–magyar gazdasági kapcsolatok erősítése, melyben kiemelt szerepet vállal a Magyar Nemzeti Kereskedőház is. A Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállítás keretében a gazdaságfejlesztési programok eddigi eredményeiről, aktualitásairól és a források hatékony felhasználásáról is tájékozódhattak a Kárpát-medencei magyar vállalkozások.

Kipróbálná magát Kínában? 

Az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Get in the Ring néven nemzetközi startup versenyt rendez a kínai Chengduban. A májusi eseményen négy magyar innovatív vállalkozás kap lehetőséget, hogy megmérettesse magát nemzetközi befektetők előtt.

Bővülő gazdasági kapcsolatok Magyarország és Vietnam között 

Mintegy 100 hazai és vietnami cég folytatott kétoldalú üzleti tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) által március 23-án, Budapesten megrendezett Magyar-Vietnami Üzleti Fórum keretében. A rendezvényen elsősorban a mezőgazdaság, élelmiszeripar, energetika, infokommunikáció, járműipar, környezetipar, infrastruktúrafejlesztés és egészségipar területén megvalósuló együttműködések kerültek fókuszba.

Hatalmas sikerrel zárult az első Kárpát-medencei gazdasági konferencia és fórum 

Az idén első ízben, hagyományteremtő céllal megrendezett Kárpát-medencei gazdasági konferencián és fórumon mintegy hatszázan vettek részt. Több mint kétszáz határon túli kis- és középvállalat kiállítóként volt jelen a Magyar Nemzeti Kereskedőház rendezvényén. Ők legtöbben új partnereket, új piaci lehetőségeket kerestek a kétnapos rendezvényen.

Sikeresen szerepeltek a magyar startupok Izraelben 

Kilenc magyar innovatív vállalkozás mutatkozott be a „startup nemzet” szívében, Tel-Avivban megrendezett Axis innovációs konferencián a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programjának közreműködésével.

Öt magyar cég a világ egyik legnagyobb startupfesztiválján 

Öt magyar innovatív vállalkozás vehet részt a világ egyik legnagyobb startupfesztiválján, a South by Southwest (SXSW) Interactive-on az egyesült államokbeli Austinban 2017. március 10–16. között. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programja a cégek számára az eseményhez kapcsolódó tréningen, startupversenyen és nemzetközi kiállításon is részvételi lehetőséget biztosít – olvasható az MNKH közleményében.

Jelentős exportlehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt Iránban 

Jelentős, a gazdaság valamennyi szegmensére kiterjedő üzleti együttműködéseket alakíthatnak ki a magyar vállalkozások Iránban. A Magyar Nemzeti Kereskedőház 2017. február 7-én, Budapesten Magyar-Iráni Üzleti Fórumot szervezett, melyen a résztvevő hazai vállalkozások az iráni piac sajátosságait és konkrét üzleti, befektetési lehetőségeket ismerhettek meg.

Fókuszban az agráripari exportlehetőségek 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) idei évi belföldi szakmai rendezvény naptárában kiemelt eseményként szerepel a 35. Agromash EXPO, amelyen 20 ország összesen 300 kiállítója vesz részt. Az MNKH közreműködésének köszönhetően az agráripari szakvásárra rangos nemzetközi üzleti delegációk is érkeznek, hogy feltérképezzék a magyar agráripari képességeket, együttműködési lehetőségeket.

Bemutatkoznak az Enterprise Europe Network új követei 

Harmadik alkalommal választanak régiós követeket az Enterprise Europe Network (EEN) kkv fejlesztési program népszerűsítésére. A változatos iparágakból érkező gyakorló vállalkozók első kézből tudják átadni mindazt, amit az EEN szolgáltatásai nyújtanak a külpiacra törekvő cégeknek.

Tapasztalatok első kézből az Enterprise Europe Network kínálta lehetőségekről 

Sikeres üzletemberek szerepvállalásával népszerűsíti az Európai Bizottság által létrehozott Enterprise Europe Network (EEN) a magyar vállalkozások számára kínált, többségében ingyenes szolgáltatásait. A jó példák és jó gyakorlatok hitelesen képesek közvetíteni azt a fő célt, miszerint a magyar kis-és közepes vállalkozások számára kiugrási lehetőséget tartogat az új exportpiacok elérése.

Elindult az Áldomás élelmiszerek hazai tesztértékesítése 

Nyolc budapesti Príma üzletben december elején elindult az Áldomás néven forgalomba hozott kiváló minőségű magyar élelmiszerek kóstoltatással egybekötött tesztértékesítése. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) által életre hívott új közösségi márka célja, hogy lehetőséget teremtsen a hazai termelőknek a magas minőségű, GMO-mentes, magas beltartalmi értékkel rendelkező, mesterséges ízfokozóktól mentes élelmiszereik bel- és külpiacokon történő értékesítésére.

Tovább erősödik a magyar-szlovák gazdasági kapcsolat 

A klasszikus kereskedelmi áruforgalom mellett szektorokon átívelővé válnak a gazdasági együttműködések Magyarország és Szlovákia között. A Magyar Nemzeti Kereskedőház által Budapesten megrendezett Magyar-Szlovák Üzleti Fórumon több mint száz üzletember vett rész, és aláírásra került egy kétoldalú együttműködési megállapodás is.

Tudást és kapcsolatrendszert visz a határon az MNKH 

A Magyar Nemzeti Kereskedőház első alkalommal szervezte meg a határon túli magyar vállalkozások képzését és átfogó tájékoztatását célzó Exportkonferenciáját. A székelyföldi eseményen több, mint félszáz erdélyi magyar vállalkozó vett részt, akik tudáshoz, exportpiaci orientációhoz és élő kapcsolatrendszerhez juthattak a konferencia külpiaci szakértőitől.

Magyar vállalkozások a közel-kelet legnagyobb technológiai kiállításán 

11 vállalkozás, köztük négy startup vett részt a Közel-Kelet legnagyobb technológiai fókuszú szakkiállításán Dubajban a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével. A GITEX-re a magyar cégek többek között olyan fejlesztésekkel érkeztek, mint az akciókamera stabilizátor, a különleges hőbírású napelem, vagy a nyelvtanulást játékos módon segítő alkalmazás.

Heteken belül Ománban és Katarban is „kerház” nyílik 

Bahrein után heteken belül két kereskedőházi partnerirodát is nyit – Ománban, illetve Katarban – a magyar állammal karöltve az Insomnia Middle East Kft. – tudta meg a Piac & Profit.

Magyar termelők érvényesülhetnek a nemzetközi piacokon 

Az idei év második felében megkezdődik a magyar prémium kategóriás élelmiszereket ernyőmárkaként összefogó Áldomás termékek exportja. Elsőként összesen 30 termék kapta meg a márkanév használati jogát. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezetésével, széleskörű szakmai összefogás eredményeként megvalósuló, hiánypótló kezdeményezés célja, hogy megismertesse a kiváló minőségű magyar élelmiszereket a nemzetközi fogyasztókkal, egyúttal utat nyisson a többi hazai élelmiszermárka számára is a külpiacokon.

Magyar cég nyerte a nemzetközi startup verseny fődíját 

Érintésre felgyulladó, falba vagy padlózatba helyezhető LED-mozaikokat fejlesztett a MosaicLights, mely a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade startup programján keresztül jutott ki a holland versenyre. A fejlesztés annyira elbűvölte a visegrádi országok startupjai számára második alkalommal rendezett V4 startup verseny zsűrijét Rotterdamban, hogy többek között a fődíjat is elnyerte. Így a MosaicLights lett az InnoTrade program első nemzetközi fődíjban részesülő résztvevője. Egyúttal bemutatkozási lehetőséget kapott a másnapi Startup Fest Europe-ra is, ahol több száz befektető előtt ismertetheti termékét és terveit Kiss Zoltán cégvezető.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo