Mezőgazdasági árak cikkek


Nagyot drágultak a zöldségek, gyümölcsök

Nagyot drágultak a zöldségek, gyümölcsök  

Miközben a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára májusban második hónapja volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Az állatok a hibásak, még drágább lesz az élelmiszer

Az állatok a hibásak, még drágább lesz az élelmiszer 

KSH: augusztusban az állati termékek drágulása húzta a mezőzgazdasági árakat.
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Németországban

Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Németországban 

Az előző havinál kisebb mértékben emelkedtek júniusban a mezőgazdasági termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
Majdnem 50 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak

Majdnem 50 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak 

Áprilisban átlagosan 45,7 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban, a márciusihoz képest 8,3 százalékponttal gyorsult a drágulás üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Megvan a magyar infláció főbűnöse

Megvan a magyar infláció főbűnöse 

Tavaly decemberben 31,0 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az elmúlt évben átlagosan 19,3 százalékos emelkedést mért a statisztika - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Mindenhol nagyon megugrottak a termőföld árak

Mindenhol nagyon megugrottak a termőföld árak 

Kiugró áremelkedést hoztak az állami árverések a hazai termőföldpiacon, egy év alatt átlagosan 40 százalékkal nőttek az árak. Az országos átlag 1,4 millió forint, de Tolnában és Hajdú-Biharban már kétmillió forint fölött van egy hektár termőföld ára – derül ki az Agrárhorizont című kiadványból, amelyet az Erste Bank Agrár Kompetencia Központja adott ki a most zajló XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra.
Több és jobb lesz a búza, mint tavaly

Több és jobb lesz a búza, mint tavaly 

A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött – közölte a földművelésügyi miniszter csütörtökön.
Lassuló ütemben csökken a kukorica, stagnál a búza ára

Lassuló ütemben csökken a kukorica, stagnál a búza ára 

Megállt a búza árának emelkedése, és fékeződött a kukorica árának zuhanása is – olvasható a Magro.hu online mezőgazdasági piactér szakértőinek heti árelemzésében a gabonapiacról.
Olcsóbb a kukorica, drágább a búza

Olcsóbb a kukorica, drágább a búza 

A Magro.hu online mezőgazdasági piactér szakértőinek heti árelemzése a gabonapiacról.
Bajban lehetnek a magyar gazdák

Bajban lehetnek a magyar gazdák 

Bajba kerülhetnek a magyar gazdák, ha beigazolódnak a világpiaci várakozások, miszerint a búza, valamint a kukorica ára tartósan a jelenlegi alacsony árszinten marad. Ezáltal ugyanis, az átlagos egy hektárra jutó termelési költséget figyelembe véve, alig keletkezik hasznuk a termésen – írja a Magro.hu elemzése.

Bajban lehetnek a magyar gazdák 

Bajban lesznek a magyar gazdák, ha beigazolódnak a világpiaci várakozások miszerint a búza és kukorica ára tartósan a jelenlegi alacsony árszinten marad. Így ugyanis, az átlagos egy hektárra jutó termelési költséget figyelembe véve, alig keletkezik hasznuk a termésen.

Méhpusztulás világszerte 

A méhek és más a beporzást végző rovarok pusztulása több mint húsz éve drasztikus méreteket ölt világszerte. Az ökoszisztémában, ezáltal a mezőgazdaságban is fontos szerepet játszó rovarok élelmiszereink egyharmadának előállításához járulnak hozzá. Állományuk csökkenésének visszaszorítása létfontosságú az emberiség számára.

Tovább lassult a mezőgazdasági árak emelkedése 

A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,5 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése 

Novemberben 18,5 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbiakhoz képest, az előző havi 24,5 százalékos drágulást követően. A növényi termékek 25,0 százalékkal, az állati termékek 7,5 százalékkal kerültek többe - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2013: drágul a kenyér, olcsóbb lesz a hús 

Az orosz gabonatermés visszaesése váltotta volna ki az Arab Tavaszt? Az Amerikában hőmérsékletrekordokat megdöntő nyári aszály után milyen feszültségekre és áremelkedésekre számíthatunk 2013-ban?

Még drágább az ételünk 

A kiugróan magas inflációt elsősorban az élelmiszerárak meredek emelkedése okozta, az augusztusi adatok szerint pedig tovább emelkedtek a mezőgazdasági termékek termelői árai. Az áremelkedés hátterében az országot sújtó rendkívüli aszály áll.

Lövése sincs az EU-nak, hogy kellene segíteni 

Lesz-e elegendő élelmiszer és milyen áron? Ezzel a kérdéssel nagyon sok politikus foglalkozik most, hogy részben az aszályos időjárás miatt jelentősen drágultak az élelmiszer alapanyagok világpiaci árai. A drágulás különösen az állattenyésztőket hozza nehéz helyzetbe, a jelek szerint azonban ezzel Brüsszel még nem foglalkozik mélyrehatóbban.

Odacsapott az aszály a gabonatermésnek 

Nagyobb területen termesztettek idén kalászos gabonákat, mégis kevesebb termett, mint tavaly, ez az egyik legsúlyosabb következménye az idei aszályos időjárásnak. A növekvő gabonaárak talán kompenzálják a termelők veszteségeit, nehéz helyzetbe hozzák azonban az állattenyésztőket, akik a termékeikre kirótt magas áfa csökkentését kérik a kormánytól.

Uniós pénzek jöhetnek aszálykárokra 

Két éve küzdenek a termelők az aszállyal, a magyar kormány segítsége után, valószínűleg uniós segítségre is számíthat a magyar mezőgazdasági ágazat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádióban reményét fejezte ki, hogy a szolidaritási alapból segítséget nyújthatnak a károsult gazdálkodóknak, amennyiben Brüsszelben elfogadják az ezzel kapcsolatos magyar javaslatot.

Élelmiszerdrágulás, megroppanó mezőgazdaság – Ezt okozza az aszály Magyarországon 

Idén már a negyedik hőhullámon vagyunk túl, és az elmúlt hónapokban lehullott csapadék mennyisége jelentősen elmaradt a sokéves átlagtól. A vízgazdálkodásban egyelőre nem okoz gondot az aszály, az állat- és haltenyésztők, valamint szántóföldi gazdálkodók komoly károkat szenvedtek. Szakemberek szerint a jövőben fel kell készülnünk arra, hogy a hasonló időszakok gyakrabban sújtják majd a Kárpát-medencét. Persze nem mindenhol jelentett gondot a szárazság: a turizmusban viszonylag jó szezont zárhatnak a Balatonnál és parlagfűből, szúnyogból is jóval kevesebb volt az idén. A Piac&Profit összefoglalta az elmúlt hónapok eseményeit.

Hogyan lehet megmenteni a magyar állattenyésztőket? 

Mentőöv kellene a magyar állattenyésztőknek. Az ágazat súlyos válsággal  néz ugyanis szembe az egyre csak emelkedő takarmányárak következtében: elsősorban a legfontosabb takarmánynövény, a kukorica ára indult emelkedésnek, miközben a sertések száma a világháború óta nem látott szintre süllyedt.

Könnyebben lehetünk őstermelők 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyszerűsítette az őstermelői igazolványok kiváltásának feltételeit, így a közel 340 ezer őstermelő könnyebben juthat hozzá a gazdálkodáshoz szükséges őstermelői igazolványhoz. A kormány elfogadta a tárca előterjesztését.

Figyelem! Másképp kaphatnak támogatást a baromfitartók 

Az idén a harmadik negyedévtől módosulnak az állatjóléti támogatások igénybevételének szabályai a baromfi ágazatban - hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

Nőtt az agrártermékek termelői ára 

Júniusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A gyümölcsök termelői ára az első öt havi csökkenést követően júniusban 7,3 százalékkal emelkedtek meg, elsősorban a cseresznye és a meggy árának emelkedése miatt.

Aratás: a vártnál kevesebb gabona termett 

Befejeződött az idei aratás, az előzetesen várt 4 millió tonna őszi búza már a magtárakban van. A termés minősége jó, illetve kiváló - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Tetszik, nem tetszik, recesszióban vagyunk 

A második negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a magyar GDP értéke a KSH becslése szerint, így ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, Közben az infláció is megugrott, 5,8 százalékra, ami Európában az egyik legmagasabb. A kormány szerint nincs baj, jövőre jön a növekedés.

Az „utolsó tőrdöfés" lenne a fordított áfa a sertéstartóknak 

Tiltakoznak a fordított áfa bevezetése ellen a sertéstenyésztők, szerintük ez lenne az utolsó tőrdöfés az ágazat számára. A termelők továbbra is a sertéshús áfájának csökkentését kérik a kormánytól.

Élelmiszerár-emelkedést hoz az aszály 

A legalább fél évszázada nem tapasztalt súlyosságú aszály egyetlen hónap alatt tönkretette az amerikai kukoricatermés hatodát, és ez a globális élelmiszer-árinfláció megugrásával fenyeget.

Megkezdődött az almaszüret 

A korai fajták szedésével megkezdődött az almaszüret, az idén közepes-jó mennyiségű termés várható, de a minőséggel lehetnek problémák; a termelőktől kilogrammonként 80-110 forint között áron veszik át a gyümölcsöt.

Nem lesz áfacsökkentés - Nehéz helyzetben a magyar állattenyésztők 

A kormány segítségét kérik a magas takarmányárak, illetve a rendkívüli hőség miatt komoly veszteségeket szenvedő magyar állattenyésztők, akik mérsékelnék a termékeikre kivetett 27 százalékos áfát és megemelnék a támogatások szintjét is. A Vidékfejlesztési Minisztérium segítséget nyújt a kárt szenvedett termelőknek, illetve előrehozza az aktuális kifizetéseket, ám a takarmányárak ügyében az uniós szabályozás megköti a kormány kezét. Az NGM pedig kerek-perec közölte, hogy nem tervezik kibővíteni a 18 százalékos áfa körébe sorolt élelmiszerek körét.

Egyszerűbben juthatnak kárenyhítéshez a termelők 

A termelők érdekét szolgálja a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatási rendelet és az agrárkár-enyhítési rendelet jelenlegi módosítása, aminek köszönhetően egyértelműbbek lettek a szabályok a Vidékfejlesztési tárca szerint.

Körülszimatol a GVH a dinnyepiacon 

A közlemény szerint a hivatal a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban feltehetően egyeztetésre került sor a termelők egyes érdekképviseleti szervezetei és a dinnyét forgalmazó egyes cégek között. A témában később érkezett piaci jelzés - bejelentés, panasz - a GVH-hoz.

Nagy lehetőség a magyar gazdáknak a földtörvény 

A földek haszonbérbe adása az első olyan program az ország történetében, amelynek során az állami földeket családi gazdálkodók kaphatják meg, míg az új földtörvény tervezete 1100 év után a legnagyobb lehetőség a magyar gazdálkodók számára - fogalmazott a vidékfejlesztési miniszter hétfőn a Zala megyei Kiscsehiben.

Aratás - Nagy baj már nem lehet 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság összesítése alapján 2012. július 17-ig a betakarítandó őszi és tavaszi kalászos gabona, valamint az őszi káposztarepce terület 81 %-án, 1.410 ezer hektáron végeztek a betakarítással mintegy 4.945 ezer tonna terméssel.

Ennyi pénz még nem jutott a magyar mezőgazdaságra 

Minden eddiginél nagyobb támogatást kapnak jövőre a gazdák a szaktárca jövő évi tervezett költségvetéséből. Az uniós támogatásokkal együtt mintegy 835 milliárd forintos keretből 776 milliárd forintra számíthatnak a termelők - közölte Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy az aszály okozta veszteségek miatt a kormány októberben mindenképpen megkezdi a SAPS támogatások kifizetését.

A termelők kedvéért: száz forintnál nem lesz olcsóbb a dinnye 

A Vidékfejlesztési Minisztérium megállapodott a nagy kereskedelmi láncokkal, így engedtek a dinnyetermelők nyomásának. Minden olyan kiskereskedelmi egységben, amelyek részt vesznek az együttműködésben, a dinnye kilónkénti ára nem lesz olcsóbb 99 forintnál.

Tejpiac: Brüsszel nem szól bele 

Nem találta megalapozottnak az európai uniós tejpiaci beavatkozásra vonatkozó kérést az Európai Bizottság hétfőn. A tagállamok mezőgazdasági minisztereinek brüsszeli találkozóján Lengyelország kérésére vitatták meg, hogy be kell-e avatkoznia az uniós szerveknek a tejpiacon kialakult helyzet javításáért, mindenekelőtt az árcsökkenés kompenzálására.

Eltűntek a táskás emberek - Bejött a fordított ÁFA 

Több mint 50 százalékkal csökkent a fekete gabonakereskedelem Magyarországon a fordított áfafizetés július 1-jei bevezetését követően. Az intézkedés akár 10 milliárd forinttal is növelheti a költségvetés bevételeit.

Induló gazdálkodók - Mától négymilliárdra pályázhatnak 

Mától augusztus 16-áig négymilliárd forintra pályázhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságuk elindításához. Azok a 18 és 40 év közötti gazdák indulhatnak a pályázaton, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

A kenyérnekvaló idén is megterem 

Néhány nap múlva befejeződhet az őszi búza aratása, mivel a gazdálkodók már a betakarítás több mint 60 százalékával végeztek az országban - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter karcagi határszemléjét követően .

Védjegyprogram indult Gyulán 

-"Gyulai Termék" védjegyprogramot vezetett be a gyulai önkormányzat, Görgényi Ernő  polgármester szerdán 12 helyi termelőnek adta át a védjegyhasználati jogot a városi piacon.

De minimis támogatás takarmány-feldolgozóknak 

Nemzeti forrásból elkülönített általános de minimis támogatást nyújt a hazai szárított takarmány-feldolgozóknak a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén. A vállalkozások évente legfeljebb 66.666 eurót - mintegy 20 millió forintot - igényelhetnek ebből a keretből.

Olcsóbb lesz a borvizsgálat 

Jelentősen csökkentette a Vidékfejlesztési Minisztérium a bor forgalomba hozatali engedélyek kiváltásának és a kapcsolódó analitikai vizsgálatok díját. Az augusztus elsejétől életbe lépő intézkedéssel a tárca a kisebb pincészeteket hozza helyzetbe, így megvalósulhat az arányos teherviselés: mindenki annyit fizet, amennyi bort szeretne forgalmazni.

Augusztus végéig még kérhető hitel fagykárra 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2-2 hónappal meghosszabbítja a 2011. májusi fagykárokra igénybe vehető hitelkérelmek benyújtási és elbírálási határidejét. A tavaly májusban fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők így 2012. augusztus 31-ig nyújthatják be hitelkérelmeiket a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által megjelölt hitelintézetekhez.

Örülhetnek a dinnyetermelők - Idén is lesz pénz promócióra 

Az idén is folytatódik a múlt évi kedvező tapasztalatok alapján a magyar görögdinnye promóciója, fogyasztásának ösztönzése - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

KAP - Így jönnek az agrárpénzek 2014-től 

Magyarország helyzete az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformfolyamatában az új költségvetés időszakban, 2014 és 2020 között lényegében nem változik a közvetlen támogatásokat tekintve. 

Kevesebb búza lesz az idén 

A Magyar Agrárkamara felmérése szerint ez idáig az őszi árpa termőterületének 70-80 %-án végeztek a betakarítási munkálatokkal, míg az őszi búza esetén a terület 20-30 százalékát aratták le. A tavalyinál 100-200 ezer tonnával kevesebb, 3,7-3,8 millió tonnás búzatermés várható.

Tíz nap múlva jön a tanyafejlesztési pályázat 

Megjelent a tanyafejlesztési program címén, az idei költségvetésben szereplő 1,5 milliárd forint támogatás igénybevételéről készült vidékfejlesztési miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo