Méltányos kereskedelem cikkek


Szeretnénk hinni abban, hogy méltányos lehet ez a rendszer

Szeretnénk hinni abban, hogy méltányos lehet ez a rendszer 

Ma már a sarki boltban is a világ minden tájáról érkező termékekkel találkozhatunk, a nagy áruházakban pedig kifejezetten szeretünk a nemzetközi részleg különlegességei között válogatni. Azonban ezek az áruk nagyon hosszú utat tettek meg idáig: el –és előkészítőik sokszor a harmadik világ szegénységében tengődve állítják elő a nyugaton aztán felárazott termékeket.
Ez az eljegyzési gyűrű nem csak a párnak öröm

Ez az eljegyzési gyűrű nem csak a párnak öröm 

Az igazán tudatos fogyasztók ékszerből is fenntarthatót választanak. Nem mindegy, honnan szerzik be a nemesfémet például az eljegyzési gyűrűhöz. Már Magyarországon is választhatunk olyat, amely fairtrade forrásból származik.
Kampány a méltányos termékekért

Kampány a méltányos termékekért 

Közös regionális petíciót indított a Tudatos Vásárlók Egyesülete és cseh, lengyel, szlovák és máltai partnerei, amelyben fairtrade termékeket kérnek a legnagyobb szupermarket láncoktól.
Nem a klíma, a társadalom veszélyezteti a csokit

Nem a klíma, a társadalom veszélyezteti a csokit 

Sok rémhírt hallunk arról, hogy a csoki elsődleges összetevője a kakaó ára az egekbe szökik, mert az éghajlatváltozás veszélyezteti a termelését. Valójában viszont sokkal inkább a méltatlan munkakörülmények miatt vannak és lesznek komoly problémák - írják a Természetvédők Szövetségének szakértői.
Ne rabszolgák termeljék meg az ételünket!

Ne rabszolgák termeljék meg az ételünket! 

Bányák, építkezések, dohány- és teaültetvények, ruhagyárak – csak néhány a gyermekmunka gyakori helyszínei közül, ahol borzalmas munkakörülmények között, védelem nélkül, gyakran a túlélésért küzdve dolgoznak gyerekek, sokszor bántalmazásnak vagy akár szexuális erőszaknak kitéve.
Méltányosság és kereskedelem

Méltányosság és kereskedelem 

Mindenki egyetért azzal, hogy a munkáért megélhetését biztosító fizetség járjon. Hogy a gyermekmunka megengedhetetlen szörnyűség, és a Föld jövője érdekében is ideje lenne tenni valamit. A fair trade mozgalom viszont nem csak kritizál, hanem a megoldási javaslatot is kidolgozta.
Adományok helyett piaci lehetőséget!

Adományok helyett piaci lehetőséget!  

Az összefogás erejét és az egyenlő esélyek megteremtésének fontosságát tűzi zászlajára a fair trade mozgalom. A méltányos kereskedelem hívei adományok helyett piaci alapon próbálnak segíteni a harmadik világ nyomorgó lakosain. A méltányos felvásárlási ár, a gyermekmunka elleni harc és a mozgalom többi alapelve pedig megnyugtatja kissé a háborgó lelkiismeretű nyugatiakat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo