Megváltozott munkaképesség cikkek


Nem minden cég szeret megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatni

Nem minden cég szeret megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatni  

A versenyszférában működő cégek 20 százaléka foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű (mmk) dolgozót.
Már a megváltozott munkaképességűekért is versenyeznek a munkáltatók

Már a megváltozott munkaképességűekért is versenyeznek a munkáltatók 

A tavalyi 1,8 millió forintról idén 2 088 000 forintra nőtt a rehabilitációs hozzájárulás.
Ezzel a segítséggel könnyebb lehet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása

Ezzel a segítséggel könnyebb lehet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása 

A hazai vállalkozásoknak mindössze egyharmada foglalkoztat megváltozott munkaképességű (MMK) munkavállalókat és az összes foglalkoztatottnak mindössze 1 százaléka kerül ki ebből a csoportból – derült ki egy, a közelmúltban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által publikált hiánypótló kutatásból. Az elemzés szerint ugyanakkor az egyetlen MMK-munkavállalót sem foglalkoztató cégek több mint 40 százaléka élne a jövőben rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével. Nekik adhat gyakorlati segítséget a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) most induló tanácsadási szolgáltatása, mely egyaránt széleskörű támogatást nyújt majd a jogi és adminisztratív követelmények közötti eligazodásban.
Nem mernek nyitni a cégek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása felé

Nem mernek nyitni a cégek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása felé 

A 2021-es tavaszi járványügyi korlátozások tavaly tavaszi feloldása után fellendült a magyar munkaerőpiac és megugrott az álláshirdetések száma, emiatt a mai napig jelentős munkaerőhiány tapasztalható. Több lehetőség kínálkozik a helyzet kezelésére, van azonban egy ritkábban tárgyalt, viszont annál fontosabb téma: a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása. A megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációjának első akadálya az, hogy a legtöbb munkáltató tapasztalat híján nem mer nyitni efelé a munkaerőpiaci csoport felé, pedig ezeknek az embereknek a szakmai integrációja a globális munkaerőhiány enyhítése mellett a cégek emberi erőforrásának optimális kihasználását is lényegesen javíthatja.
Jelentős tartalékot jelenthetnek a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű dolgozók

Jelentős tartalékot jelenthetnek a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű dolgozók 

Kis odafigyeléssel és nyitottsággal szinte bármelyik vállalatnál lenne mód megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatására. Bár már most is vannak jó példák, azonban még mindig nagyon sok a fejlődési és bővülési lehetőség ezen a téren. Az ország vezető HR szolgáltatójaként a Prohuman úgy látja, hogy sok területen a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok számára is megoldást jelenthet mindez, miközben előnyös az egyénnek, számos értéket hoz a kollegiális közösségnek és társadalmi hatása sem elhanyagolható.
Eltörölték a kereseti korlátot - így hatott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Eltörölték a kereseti korlátot - így hatott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására 

Az év elején eltörölték a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülőknek a minimálbér 150 százalékát kitevő kereseti korlátját, ami máris érezteti hatását a munkaerőpiacon. A Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató cég adatbázisába 2021 első negyedévében két és félszer annyi álláskereső megváltozott munkaképességű személy regisztrált, mint tavaly ilyenkor, és a sikeres elhelyezések száma is csaknem a duplájára emelkedett.
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása – mi módosult januártól?

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása – mi módosult januártól? 

A törvénymódosítás szerint január 1-jétől bővült az a személyi kör, akiket megváltozott munkaképességű munkavállalóként lehet számba venni.
42 milliárdra pályázhatnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek

42 milliárdra pályázhatnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek 

Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket.
Kifizetődik a megváltozott munkaképességű alkalmazott

Kifizetődik a megváltozott munkaképességű alkalmazott 

Jobban megéri idén megváltozott munkaképességűeket alkalmazni, többet fizethet, aki nem alkalmaz mozgáskorlátozott munkavállalót, tavalyelőtthöz képest csaknem 30 százalékkal nőtt a rehabilitációs hozzájárulás összege.
Emberségesnek lenni jövedelmező

Emberségesnek lenni jövedelmező 

Ma már hazánkban is trend vonzó munkahelynek lenni, ahová a munkavállalók szívesen jelentkeznek, ám csak kevés cég jutott el addig a fontos felismerésig, hogy a munkavállalót nem csak megszerezni, hanem megtartani is tudni kell. A munkavállalók megtartása jelentősen csökkentheti a vállalatok költségeit, hiszen az éves nettó árbevétel két százalékát is elvesztheti egy cég, ha nem tudja tolerálni munkatársainak, azok ideiglenesen megváltozott munkakörülményeit – világít rá Laár Péter, az ideiglenesen megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására kidolgozott munkáltatói program egyik szakértője.

A megváltozott munkaképességűek harmada el tudott helyezkedni 

A rehabilitációs kártya kiterjesztése, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő új munkaerőpiaci programok, illetve a rehabilitációs hozzájárulás 19 százalékos megemelése az idei évben tovább javította a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeit. A Trenkwalder becslése szerint mára az érintett kör foglalkoztatási rátája elérte a 34 százalékot.

Megváltozott munkaképességűek: a következő nagy dobás a nyugdíjasok mellett? 

Sokat javult az utóbbi években a megváltozott munkaképességű munkavállalók helyzete, kedvezőbb szabályozói környezet mellett megduplázódott, már 80.000 főt foglalkoztatnak, de további szemléletváltásra van szükség a versenyszférában is. A napokban a Work Force Kft. jelentette be egy 46 megváltozott munkaképességű munkatárs foglalkoztatását biztosító munkahely létrehozását, de sok hasonló kezdeményezésre lenne még szükség.

4,2 milliárdos rehabilitációs foglalkoztatási program indul 

4,2 milliárd forintos uniós forrású, a rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programot indul, hogy a következő három évben elősegítse 1500 megváltozott munkaképességű ember elhelyezkedését a nyílt munkaerőpiacon - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Van, akinek munka, van, akinek álom 

Országossá nőtte ki magát a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program, amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Május 30-án Budapesten és 19 vidéki helyszínen rendeznek különleges nyílt napot, ahol a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. Idén várhatóan több mint 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vehet részt a programban.

Az állami ellátás nem elég a megélhetéshez 

A munkaképes korú magyar lakosság közel 10 százaléka, 358 ezer ember egészségkárosodással él. Az elmúlt években gyökeresen átalakult a megváltozott munkaképességűek ellátási rendszere Magyarországon, 2014-ben 23 ezer ember esetében állapítottak meg rokkantsági és 7500 főnek rehabilitációs ellátást. Egy váratlan baleset vagy súlyos betegség okozta egészségkárosodás komoly anyagi következményekkel járhat, ami ellen öngondoskodással lehet a legjobban védekezni.

Még jobban megéri a megváltozott munkaképesség 

Jelentősen, 19 százalékkal nőtt idén a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, a jogosultság idei kiterjesztésével pedig akár megduplázódhat azoknak a megváltozott munkaképességű személyeknek a köre, akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek. E két intézkedés önmagában is igen erős ösztönzést jelent arra, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya az idei évben meghaladja a 30 százalékot.

Más is van az adócsomagban a bérmegállapodás mellett 

A versenyképesség növeléséről szóló hétfőn beterjesztett adócsomagban a bérmegállapodás érvényesítésén kívül néhány egyéb ponton is változtat az adószabályokon, így például az ingatlan értékesítésnél, a helyi adónál és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásánál.

A szellemi akadálymentesítéssel kéne kezdeni 

Alapvetően nem a megváltozott munkaképességű emberek által betölthető pozíciók számával van a gond, hanem a nyitottsággal. Amíg elhangozhat az, hogy aki kerekesszékes, ne kezeljen bankkártyás terminált, még bőven van tennivaló, de van azért sikersztori is.

A szemléletváltás adhat több munkát 

Ahhoz, hogy a munkaerőpiac nagy számban alkalmazzon fogyatékkal élőket, valamiféle szemléletváltásra lenne szükség. A támogatási rendszer kibővítése fontos, de nagyobb lendületet a cégvezetők hozzáállásának megváltozása hozna. A szándék megvan, a miként a gond.

Van, amikor a négy több, mint a nyolc 

Az elmúlt pár év meghatározó munkaerőpiaci változásainak egyike az atipikus foglalkoztatási formák terjedése a világban. A modell a munkáltatói oldal számára költségcsökkentést, a munkavállalóknak pedig az egyéni élethelyzetekhez való rugalmasabb alkalmazkodást kínálja, ráadásul a munkavégzés hatékonysága is nő.

Nekik áldás a munkaerőhiány 

Az öt évvel ezelőtti 18 százalékról idén már becslések szerint akár 30 százalék közelébe is emelkedhet idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya. Mindez az elmúlt évek következetes foglalkoztatáspolitikai lépésein túl annak is köszönhető, hogy immár az egész országban, egyre több szakmában komoly munkaerőhiány tapasztalható.

Segít az adókedvezmény, könnyebben dolgozhatnak a megváltozott munkaképességűek 

A munkaerő-kölcsönzés szabályozásának megváltozásával, az átengedhető adókedvezmény bevezetésével a cégek jobban érdekeltté váltak a speciális helyzetű munkavállalók foglalkoztatásában. A piacon zajló trendeket mégis ellentmondásosnak tartja a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci integrálásával foglalkozó RehabJob.

Nem hiába kérték a nyolcórás munkaidőt 

Az eddigi négy helyett a jövőben akár nyolc órában is dolgozhatnak a megváltozott munkaképességű emberek, és jövedelmük mellett a rehabilitációs ellátás összegét is megkapják majd - derül ki a Magyar Nemzet által ismertetett előterjesztésből.

Működött a szigor: inkább munka, mint büntetés 

Egyre több megváltozott munkaképességű ember talál állást a hazai munkaerőpiacon, de még mindig messze alatta vagyunk az uniós átlagnak. Az állami nyomás több szempontból is segített, hogy mára csaknem minden negyedik rokkant személyt foglalkoztatnak itthon - a Trenkwalder elemzése szerint.

Miben más a fogyatékos munkavállaló? Elkötelezettségben 

A cégek egyre nyitottabbak a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazása iránt, ugyanakkor a témával foglalkozó szakértők szerint az érintettek sokszor "beragadnak" a támogatott munkahelyekre, ami senkinek nem jó. Mindkét oldalon sok a félelem, pedig mindkét félnek megérné a nyitottság.

Gucci táska a minimálbér feléért 

Az elmúlt hónapokban a megváltozott munkaképességű munkavállalók ezrei “ragadtak be” az akkreditált munkáltatók által tömegével kínált állásokba, és olyanok is gyakran töredék bérért végeznek betanított munkát, akik egyébként a nyílt munkaerőpiacon is jó eséllyel megállnák a helyüket - írja a Rehabjob közleménye.

Hol kezdődik a munkahelyi diszkrimináció? 

A jelenlegi jogi környezet szigorúan szabályozza az egyenlő bánásmód követelményének megvalósulását. Számos esetben már az álláshirdetés is magában hordozza a hátrányos megkülönböztetést vagy a pozitív diszkriminációt.

Bonyolultabb lett a megváltozott munkaképességűeknek szóló új pályázat 

Az előző periódushoz képest sokkal komplexebb a megváltozott munkaképességűeknek szóló, októberben meghirdetett pályázat; a bértámogatás mellett a munkaerőpiaci közvetítés és felkészítés is a program része lett.

34,3 milliárd forinttal támogatják a rehabilitációs foglalkoztatást jövőre 

A rehabilitációs foglalkoztatáshoz jövőre 34,3 milliárd forintos támogatást nyújt pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 5,3 milliárd forinttal többet az idei összegnél - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Megváltozott munkaképesség: már nem csak gagyira jók 

Egyre nagyobb számban jelennek meg megváltozott munkaképességű munkavállalók a nyílt munkaerőpiacon, miközben a számukra kínált állások száma is ütemesen növekszik – közölte a Rehabjob.

Anyagilag is megéri befogadónak lenni 

Adókedvezményben részesülhetnek azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak úgy, hogy a munkahelyeket és a szervezeti kultúrát ennek megfelelően alakítják ki.

10 milliárd segíthet a megváltoztt munkaképességűeknek 

A kormány év végén komplex és kiemelt program indítását tervezi a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációját segítendő 10 milliárd forintos támogatással - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszul. További részleteket egyelőre nem közöltek.

Megéri a megváltozott munkaképesség? 

Néhány év alatt másfélszeresére nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya, de egyre többször a foglalkoztatottat nyilvánítják rokkanttá a cégek, hiszen több járulék befizetésén is spórolhatnak.

Bizonyos szempontból mindenki integrációra szorul 

A társadalmi érzékenység alacsony, és ez igaz a munkáltatókra is. Pedig az érzékenyítéssel a védett tulajdonságokkal rendelkező, illetve a speciális helyzetű munkavállalók százezreinek helyzete is könnyebbé válhatna, munkahelyek működése bizonyulna hatékonyabbnak.

Sokkal többen lehetnek jogosultak SZJA kedvezményre 

A munkavállalók demográfiai összetételétől függően egy rehabilitációs átvilágítás során a dolgozók 1,5-6 százalékáról szokott kiderülni, hogy tartós betegséggel élő személyként ő maga SZJA-kedvezményre, míg az őt alkalmazó társaság esetleg a rehabilitációs hozzájárulás megtartására jogosult.

Rangot jelent a fogyatékkal élőkre is számítani 

Hatodik alkalommal adták át a fogyatékosság-barát munkahely elismeréseket. A díjjal pénz nem, de elismerés jár. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása minden félnek előnyös.

Összefognak a designerek és a tudatos vásárlók 

A megváltozott munkaképességű embereket, az őket foglalkoztató műhelyeket és a szociális érzékenységű tervezőket összekötő Design Randi egy év alatt megduplázta résztvevői számát.

Mentális akadálymentesítéssel kell kezdeni 

A megváltozott munkaképességű munkavállalók sikeres alkalmazásához lépésenként lehet eljutni, ebben pedig a mentális akadálymentesítés sokszor fontosabb lehet, mint a fizikai körülmények megváltoztatása.

Menő lett megváltozott a munkaképességűek foglalkoztatása 

A Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai szerint 2 éve a megváltozott munkaképességűek alig 18 százalékának volt munkája, ami mind a foglalkoztatás általános szintjétől, mind pedig a hasonló európai átlagtól lényegesen elmaradó képet tükröz. A legfrissebb piaci tapasztalatok azonban a helyzet változását jelzik.

Tovább támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását 

Három hónappal meghosszabbították a megváltozott munkaképességű, rehabilitálható munkavállalók támogatott foglalkoztatásának határidejét - jelentette be a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatói tanácsadója.

Foglalkoztatási támogatás idénre és jövőre! 

Három pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a megváltozott munkaképességűek idei és jövő évi foglalkoztatására - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Elveszíti a munkahelyét aki beteg? 

A betegek többsége nem mer beszélni betegségéről a munkahelyén, attól félnek, hogy ha fény derülne az állapotukra, elveszítenék munkájukat. Ez derült ki a Magyar SM Társaság által a betegek körében végzett, nem reprezentatív on-line kutatás eredményeiből.

Rehabilitációs járulékot fizet? Ne tegye! 

A tavaly életbe lépett jogszabály változások több munkaadót ösztönöznek a rehabilitációs foglalkoztatáshoz szükséges akkreditáció megszerzésére, hiszen így az évente felmerülő fix költség helyett adókedvezménnyel számolhatnak.

Jobb helyzetben a fogyatékkal élők a munkaerőpiacon 

A felmérések szerint ma nagyjából 600 ezerre tehető a fogyatékkal élők száma az országban, a munkanélküliség azonban arányaiban nem magasabb, mint a nem fogyatékkal élők körében. A foglalkoztatottak kétharmada napi 8 órában, azaz teljes munkaidőben dolgozik.

Szempontok megváltozott munkaképességű dolgozók felvételéhez 

Számos támogatás kapcsolódik a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazásához. Ahhoz azonban, hogy valóban hatékony és mindkét fél számára megfelelő legyen a közös munka, fontos a megfelelő toborzás ezen a területen is. A Piac&Profit szakértője segít!

Ne dőljünk be az előítéleteknek! 

A megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásához egyre nagyobb állami és uniós támogatás kapcsolódik. Ennek ellenére sok a félreértés és a tisztázatlan kérdés a témában. Szakértőnk segít eloszlatni ezeket!

Miért ne lehetne valaki pénztáros hallássérültként? 

Nem csak az így munkához jutónak, de a munkáltatónak is megéri fogyatékos embereket alkalmazni. A KézenFogva Alapítvány programjának segítségével ez könnyebben mehet.

Bővítené a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit a szociális tárca 

Bővítené a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit a kormány, ezért azt akarja elérni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek által gyártott termékeket ne csak az önkormányzati és az állami szférában, de a "szabad piacon" is értékesíteni lehessen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteken Budapesten.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo