Magánélet cikkek


Bajban a vállalkozók magánélete

Bajban a vállalkozók magánélete 

A bevételek csökkenésétől tart a legtöbb magyar vállalkozó.
Ez lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban!

Ez lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban! 

Egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt.
Munkahelyi szerelem: házi nyúlra is lőhetünk

Munkahelyi szerelem: házi nyúlra is lőhetünk 

Szokták mondani, hogy a szerelem mindent legyőz. Ha azonban egy zord főnök és pletykás kollégák állítanak elé akadályt, jobb, ha inkább nagyon is tudatosan teszünk azért, hogy mind szakmai, mind magánéleti fronton happy end legyen a munkahelyen szövődött szerelem vége.
Négy óra tanulással világbajnok lett a mesterséges intelligencia

Négy óra tanulással világbajnok lett a mesterséges intelligencia 

A fejlődés és a veszélyek beláthatatlan távlatait rejti magában az autonóm gépek és a mesterséges intelligencia alkalmazása. A leghajmeresztőbb az öntanuló gépek megjelenése: egyikük négy óra alatt tanulta meg a sakkozást és azonnal világbajnok lett, magyarázta előadásában Bőgel György a Piac & Profit által rendezett 2018-as Magyar Fenntarthatósági csúcson.
Hét újabb kérdés, amire jó ha készülsz az állásinterjún

Hét újabb kérdés, amire jó ha készülsz az állásinterjún 

A cégek már nemcsak a meghirdetett álláshoz szükséges technikai készségeket és a szakmai előmenetelt nézik. Valami pluszra van szükségük. Itt jönnek be a soft skillek, a munkavállaló számokra nehezen fordítható képességeinek skálája. A HR-es már az állásinterjún is ezek meglétére kíváncsi a jelentkezőben.
Megszűnik a magánéletünk?

Megszűnik a magánéletünk? 

Nem a vonalkód lesz a közeljövő gazdaságának legmeghatározóbb információja, hanem a külső megjelenés, amit vizuális szoftverek értelmeznek. Az alakfelismerő szoftverek révén gyorsul a termékazonosítás, a logisztika, az e-kereskedelem, főleg hogy ezeket a programokat az okostelefon-kamerák és a köztéri kamerák képi információi hajtják. Emiatt aztán az intimszféránknak is lőttek. Már a ruhánk alapján képesek lesznek minket felismerni a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás rendszerei.
Az ilyen munkahelyek növelik a válás kockázatát

Az ilyen munkahelyek növelik a válás kockázatát 

A túl sok ellenkező nemű kolléga növeli a válás kockázatát egy frissen megjelent svéd tanulmány szerint. Főként a vendéglátásban nagy a valószínűsége, hogy párkapcsolatot alakítanak ki egymással a kollégák.
Ha ezt akkor tudtam volna....

Ha ezt akkor tudtam volna.... 

Milyen bölcsességet szűrtek le pályájukból és életükből üzletemberek és hogyan terelnék jobb irányba 24 éves önmagukat? Íme a világi érvényesülés és a belső kiteljesedés alapelvei.
Nem a pénztől jutunk előrébb

Nem a pénztől jutunk előrébb 

Az anyagi gyarapodás jut leginkább eszünkbe az előrelépés kapcsán, azonban a magánéletünkben történő változásokat jóval fontosabb előrelépésnek éljük meg – állapítja meg a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás. Az azt tervezők között a gyermekvállalás és az új lakás vásárlása tekinthető a legkomolyabb változásnak, míg az új munkahely, illetve a fizetésemelés jóval hátrébb sorolódik. A magyar lakosság ugyanakkor többségében konzervatív a lehetőségei megragadása kapcsán, akár pénzügyekről, akár más területekről van szó.
Arnold Schwarzenegger útmutatója a sikerhez

Arnold Schwarzenegger útmutatója a sikerhez 

Jól ismerjük Arnold Schwarzenegger történetét, hogy miként vált az osztrák testépítőből amerikai filmsztár, miközben Kalifornia állam kormányzójaként is sikereket ért el. Munka iránti szenvedélye, kitartása segítette őt eljutni oda, ahol most tart. A BNI Magyarország összeszedett 5+1 inspiráló gondolatot a bajnoktól, aki nemrég töltötte be 70. születésnapját.

Mit tegyünk, ha párunk nem akarja, hogy vállalkozzunk? 

Gyakori, hogy egy házastárs vagy élettárs hezitál vagy egyenesen ellenzi a vállalkozás gondolatát, a párjuk viszont nagyon akarná. Hogyan lehet kompromisszumot kötni?

A sportteljesítmény kevés, bulvárban kell jónak lenni 

Magánéletük kiteregetésével keresnek igazán a sportolók Amerikában. Európában a focisták átigazolása, átcsábítása egyik csapattól a másikra hozhat nagy pénzesőt.

Magánéletbarát munkahely? Miért is ne! 

A munka és magánélet összeegyeztetése – másképp fogalmazva a családbarát munkahely – hosszú ideje globális slágertémának számít, itthon azonban még mindig gyerekcipőben járnak a cégek abban, hogy az elvi elkötelezettség mellett a gyakorlatban is változtassanak megszokott működésükön. Nálunk a kisgyermekes munkavállalók helyzete sem könnyű, miközben külföldön már más problémák vannak napirenden.

Nem csoda, hogy fáradt marad, ha így készül aludni 

A legtöbb embernek nincs elegendő ideje aludni. De úgy tűnik, még azt a pár órát sem jól használjuk ki, vagy nem jól készülünk fel rá, ami pihenésre jutna. Alaphibákat vétünk, így pedig nem csoda, ha összetörve ébredünk.

Így törik föl a jelszavait a hackerek 

Hogyan működik egy magánember digitális életének, jelszavainak, eszközeinek meghekkelése? Kevin Roose a Las Vegas-i hacker-konferencián felkért 4 hackert, hogy törjenek be hozzá. Meglepően könnyen ment.

Házasság-menedzsment lenne a boldogság titka? 

Mi az a szeretet-hordó, és félig teli van vagy félig üres? Milyen az Ön otthoni veszekedés-mintázata és kipróbálna-e másikat? Szakértőnk szerint a magánélet esetében sem szabad kihagyni a racionális elemzés menetét.

A magánélet nem magánügy 

A munka és magánélet összeegyeztetése, vagy másképp fogalmazva a családbarát munkahely slágertémának számít, mégis még az sem egészen tiszta, hogy miről is beszélünk pontosan. Például, hogy első lépésként saját magunkon kellene túllépnünk a megoldáshoz.

A gagyi lakás állhat a boldogság útjába 

Ha rossz környéken lakik vagy felújításra szoruló lakásban, talán már a menekülési útvonalat tervezi és a szakításra szolgáló indokon gondolkodik a párja. Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint sokkolóan magas azok száma, akik a lakás állapota alapján dobnák társukat.

Dróntörvény és drónposta - ez vár ránk 

A Big Data korában sok szó esik a magánélet titkának szentségéről, illetve annak eltűnéséről. A szabadidős használatra vásárolt drónok újabb eszközei a magánszféra eltörlésének. Egyelőre totális a szabályozási káosz, de készül itthon a dróntörvény is. De nem csak szórakozásról van szó! A kis gépek az üzletet is megváltoztathatják.

Az állásába kerülhet egy rossz vicc a neten 

Egy dühös beszólás vagy egy rossz poén a Twitteren könnyen az ember állásába kerülhet. Vannak bizonyos tabuk. Íme néhány példa olyan elbocsátásokról, melyet felkapott a média.

Senkinek se jó a túlóra, mégis van 

Egyre általánosabb elvárás a szabadidőben végzett munka a munkáltatók részéről, pedig a munka–magánélet egyensúlyának a felborulása nemcsak a munkavállalónak nagyon-nagyon rossz, de a szervezetnek is.

Egy cégben a házastárssal? Így lehet túlélni 

Már az is speciális nehézségeket jelent az emberi kapcsolatokban, ha egy cégben családtagoknak kell együtt dolgoznia. Ennek még nehezebb esete, ha házastársaknak kell közös cégben egyenrangú vezetőként helytállnia. A Piac&Profit KKV-Akadémiáján szakértő segített, hogy kezelhetjük jól a helyzetet.

Így lőjünk házi nyúlra 

Szokták mondani, hogy a szerelem mindent legyőz. Ha azonban egy zord főnök és pletykás kollégák állítanak elé akadályt, jobb, ha inkább nagyon is tudatosan teszünk azért, hogy mind szakmai mind magánéleti fronton happy end legyen a munkahelyen szövődött szerelem vége.

Cégalapítás és gyerekvállalás: lehetetlen küldetés? 

Mi lehet kimerítőbb és izgalmasabb, mint egy saját gyerek? Semmi. De szoros befutóval érkezik mögötte a saját cég. Néhány vállalkozó pedig a kettőt egyszerre csinálja.

Nem igaz már a nyolc óra munka nyolc óra pihenés 

A munkavállaló fiatal felnőttek hétköznapokon átlagosan 9 és fél órát dolgoznak, 8 és fél órát alszanak, pihennek és mindemellett 6 órát szabadon, saját belátásuk szerint töltenek el - - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes módon történő megkérdezésével.

4 tanács a munka és magánélet egyensúlyának fenntartásához  

Az üzletembereknek komoly nyomással kell megküzdeniük, ha a munkájukat és a magánéletüket szeretnék összhangba hozni. Egy kutatás szerint mi magyarok más nemzeteknél nehezebben tudjuk összeegyeztetni a munkánkat az egyéb kötelezettségeinkkel.

Miniszabit mindenkinek! 

A miniszünidő kifejezés valószínűleg a brit kultuszregény, a Bridget Jones naplója elsöprő sikerével honosodott meg a magyar nyelvben. Bridget szerint ugyanis miniszünidőre menni valakivel azt jelenti, hogy a másik igazán fontos – vagyis a legfenségesebb dolgok közé tartozik a világon. Ha a szingliség angol prototípusával nem is azonosulnánk teljes mértékben, annyiban valószínűleg a legtöbb ember egyetért Bridgettel, hogy néhány napra elszabadulni a hétköznapokból felérhet egy hosszú szabadsággal. Ha elég jól csináljuk.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo