Lakásépítés cikkek


Évtizedek óta nem láttak hasonlót a lakásépítéseknél

Évtizedek óta nem láttak hasonlót a lakásépítéseknél 

Bár az év végi hajrá jól sikerült az éves összképen ez sem tudott sokat javítani. 2023-ban 9 százalékkal kevesebb lakás épült , mint egy esztendővel korábban.
Látványosan visszaesett a lakásépítési kedv

Látványosan visszaesett a lakásépítési kedv  

2023-ban több mint 9 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban.
Elment a kedve a magyaroknak a lakásépítéstől

Elment a kedve a magyaroknak a lakásépítéstől  

Európai Unióban is ritka kivételnek számítanak azok az országok, amelyekben még mindig növekvőben van a lakásépítési kedv.
Drámaian visszaesett az új lakások építése

Drámaian visszaesett az új lakások építése  

 Az idei első három negyedévben 21 százalékkal kevesebb épült az egy évvel korábbinál.
A jövőben csak klímabarátfűtésű lakások épülhetnek

A jövőben csak klímabarátfűtésű lakások épülhetnek 

Klímabarát fűtési rendszer beépítésére kötelezik a lakásépítőket Németországban.
Kettészakadt ország, a főváros és Nyugat-Magyarország húzza a lakáspiacot

Kettészakadt ország, a főváros és Nyugat-Magyarország húzza a lakáspiacot 

Enyhén növekvő lakásépítés, a fővárosban koncentrálódó építési engedélyek.
Nehezebben mernek lakásfelújításba vágni a magyarok

Nehezebben mernek lakásfelújításba vágni a magyarok 

A lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei a negyedik negyedévben kissé visszaestek negyedéves és éves összevetésben egyaránt.
Harmadával kevesebb új lakás épült 2021-ben

Harmadával kevesebb új lakás épült 2021-ben 

Tavaly 19 898 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Elsőre drágább, de hosszú távon megéri a szuper takarékos családi ház

Elsőre drágább, de hosszú távon megéri a szuper takarékos családi ház 

Nehéz pontosan meghatározni, hogy az átlagosan korszerűhöz képest mennyivel kell többet költeni arra, hogy nulla energiaigényű otthont építsünk. Nem feltétlenül a legdrágább megoldás a legjobb – állítják a szakértő mérnökök.
Nyugatra billent az ország, ott épül majd a legtöbb lakás

Nyugatra billent az ország, ott épül majd a legtöbb lakás 

Tavaly is folytatódott az ország billenése nyugatra és középre, legalábbis ami a belső vándorlást illeti. A nyertes megyékben pörgött fel a legjobban az ingatlanforgalom és ezekben a körzetekben fognak nagyobb sebességre kapcsolni idén és jövőre a lakásépítések.

Hiába az 5 százalékos áfa, az új lakást építők a vevőre hárítják a költségek zömét 

Ősztől több ezer lakás jelenhet meg az új lakások kínálatában. De ne várjunk országos és mindenkire érvényes csökkenést. A lakásberuházó cégek költségei ugyanis folyamatosan növekednek, így hiába kisebb az áfa, az 5 és a 27 százalék közötti különbséget megeszi a fejlesztői terhek növekedése.

Rövid pórázon a tervezők a nagy lakásépítéseknél 

Perényi Tamás DLA építészt, a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóingatlantervező tanszékének tanárát kérdeztük a tervezők és az ingatlanfejlesztők olykor feszült kapcsolatáról, a társasházi stílus hullámokról és a főváros historikus magjának megújítási esélyeiről.

Örülhetnek a cégeknek és a magánépítkezők is az MNB programjának 

Egyszerre tolná meg a vállalati és magáncélú építkezéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a most közölt 50 pontos program lakásépítési része szerint. Ha megfogadja a kormány, akkor a barnamezős területeken fejlesztők külön jól járnának és több ezer új lakás épülhetne viszonylag rövid időn belül.

Fordulatok a lakásépítési és felújítási piacon – hogy alakulnak az árak? 

Az építőipari kivitelezői árak (beleértve a lakásfelújítások és korszerűsítések kivitelezési árait is) 2017-2019-ben dinamikusan nőttek. Az áremelkedési folyamat az idei év elején is folytatódott – derül ki a GKI és a Masterplast közös kutatásából.

Sok új lakást fejeztek be, de a távolban már kongatják a vészharangot 

Az idei év első negyedévében 4775 új lakás épült, 30 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 7032 volt, 27 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Piac & Profittal.

Hová szülessenek a gyerekek? 

A miniszterelnök által bejelentett családvédelmi intézkedések érdemben hozzájárulhatnak a családok lakáskörülményeinek javításához. Azonban az még az egyelőre nem ismert részletszabályokon is múlik, a megszületendő új nemzedéknek legyen hová megszületnie.

Kapacitáshiány után túlkínálat jöhet az építőiparban 

A néhány nagyon erős évet követően a gazdaság egészében a növekedési ütem lefékeződése várható, az építési piacon pedig erőteljes, de átmeneti visszaesés következik be 2020-ban. Ezt követően nem tér vissza a gyors növekedés korszaka, de a gazdaság és az építési tevékenység tartós növekedési pályán marad – olvasható a legfrissebb Építési Piaci Prognózis-ban.

Elindult az áfaemelés előtti lakásépítési roham 

Júliusban 38 százalékos bővülést ért el az építőipar. A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 28,5 százalékos volt a többlet. Az ingatlan.com szerint újabb építési hullám indult, csúcson van az újlakás-fejlesztések száma.

Ezért drágulnak az új lakások 

Bár a lakásépítési kedv évek óta fokozódik és növekszik az átadott új lakások száma, évtizedes összevetésben még mindig alacsony szinten van a piac - derül ki az ingatlan.com legfrissebb hivatalos KSH-adatokat is feldolgozó elemzéséből.

Jövőre vége az olcsó lakásépítésnek 

Az ingatlan.com szerint a lakásépítési kedv fokozódni fog, elsősorban a kedvezményes áfára vonatkozó határidő szorítása miatt.

Továbbra is csúcson az építőipar 

Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak.

44 százalékkal nőtt, idén is emelkedhet a lakásépítési kedv 

Tavaly 44 százalékkal nőtt a megépült új lakások száma, de a munkaerőhiány miatt kevesebb új lakás készül el, mint amennyire igény lenne.

Menet közben is emelik az árakat 

Az idei első félévben kiadott közel húszezer építési engedély közül minden másodikat többlakásos társasházi beruházáshoz állították ki. Az ütemesen bővülő újlakás piacon a tervezőasztalról akár ötödével olcsóbban juthatnak ingatlanhoz a vásárlók. A beruházók hol kedvezménnyel, hol áremeléssel ösztönzik vásárlásra az érdeklődőket, azonos lakások között akár milliós eltérés is lehet.

Megduplázódhatnak a lakásépítések 

A lakásépítési kedv fokozódott: az első félévben 19 823 lakóingatlanra adtak ki építési engedélyt, ez éves összevetésben 40 százalékos emelkedést jelent - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - a KSH lakásépítési adatait is - ismertető elemzéséből. A friss statisztikákból kiderül az is, hogy az első félévben 5004 új lakást adtak át az országban, ez az egy évvel korábbi adatokhoz képest 46 százalékos növekedésnek felel meg.

Budapesten nem elég a CSOK a nagyobb lakáshoz 

Pontosabban mindösszesen két külső kerületben van lehetőség arra, hogy egy 3 gyerekes család a CSOK igénybevételével 60 négyzetméternél nagyobb lakásba tudjon költözni. Mindeközben 2017 júniusában 27 100 új építésű társasházi lakást építenek, illetve terveznek a fővárosban, ami 14,6 százalékkal haladja meg az idén márciusban mért értéket.

Vidéken igazán népszerű a CSOK 

Több mint 4500 CSOK-igénylés érkezett a K&H-hoz 2017 áprilisáig.  A Családi Otthonteremtési Kedvezmény jelenleg is elérhető feltételrendszerét 2016 januárban módosították, az azóta befogadott kérelmek összege meghaladta a 12 milliárd forintot - közölte a bank. A legtöbben még mindig használt lakás vásárlásához igénylik, a támogatások többségét pedig vidéken folyósítják. A K&H a CSOK-igénylések számának és összegének további növekedését várja az idén.

Ismét javított növekedési előrejelzésén a GKI 

Idén az első negyedévben a magyar GDP 4,1 százalékkal, a vártnál gyorsabban bővült, ezért a a GKI Gazdaságkutató Zrt. már a részletes adatok megismerése előtt felfelé módosította növekedési előrejelzését, és legalább 3,5 százalékos éves növekedésre számít legfrissebb havi prognózis szerint.

A lakásépítési láz ellenére egyre óvatosabbak a kisebb fejlesztők 

A következő 2 évben több mint 9000 új építésű, nem családi kivitelezésű lakás jelenik majd meg az ingatlanpiacon, de az igény ennek sokszorosa, így a nagy beruházók még mindig viszonylag gyorsan képesek eladni a lakások többségét. A kisebb és közepes fejlesztők viszont sokkal óvatosabbak, és ezt jelzi, hogy az új projektek 75 százalékánál kevesebb, mint 50 lakás épül – derül ki az otthonterkep.hu április közepén készült összegzéséből.

Kisegít a gödörből az áfacsökkentés 

Idén októberben az építőipari termelés volumene 7,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból. Az egyéb építmények építése 23,5 százalékkal csökkent, viszont lakásépítéseket is magukban foglaló épületépítési alágazat 18,4 százalékos növekedéssel pozitív eredményt ért el. A lakásépítés jövőre 5 százalékra csökkenő áfakulcsa az ingatlan.com szakértői szerint még tovább erősítheti az utóbbi szegmenst.

A kedvezményes áfakulcs ösztönözné a minőségi lakásépítést 

Az új lakásokat terhelő 27%-os áfa mértékének 5%-ra csökkentése egyértelműen és határozottan kilendítené az új lakások építésének piacát a jelenlegi mélypontról, és mindezt úgy, hogy az építési tevékenységre fehérítő hatást gyakorolna, további költségvetési forrást, bürokrácia- növekedést nem igényelne, és költségvetési egyenlege is pozitív lenne szakmai vélemények szerint.

Kitartanak-e 860 évig a hazai lakások? 

Tovább zuhant a lakásépítések száma 2013 I. negyedévében, amely 54 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ilyen arányú visszaesés mellett 2013-ban hozzávetőleg 5000 lakás épülhet Magyarországon. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a hazai lakásállomány (4,3 millió) megújulási üteme 860 év! A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni – hívja fel a figyelmet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület tanulmánya.

Gyengélkedik a régió ingatlanpiaca 

Az alacsony hitelezési hajlandóság, a gyenge kereslet, a magas munkanélküliség és az eurózóna válsága is hátráltatja a közép-kelet-európai ingatlanszektor fejlődését. A beruházások 2011-hez képest jelentősen visszaestek, csupán Varsó és Prága maradt továbbra is vonzó célpont a befektetők számára – derül ki a KPMG az európai ingatlanpiac helyzetét és kilátásait vizsgáló kiadványából.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo