Közmunka cikkek


Megmarad a közfoglalkoztatás

Megmarad a közfoglalkoztatás 

Még idén hétmilliárd forint többletforrást biztosít az állam a futó közmunkaprogram folytatására.
Egyre kevésbé éri meg a közmunka

Egyre kevésbé éri meg a közmunka 

A kormány 2016-ban úgy döntött, hogy a munkaerőhiány kezelésének egyik módja a közmunkások átterelése a normál munkaerőpiacra. Két lépést tettek ennek érdekében: csökkentették a közmunkások munkahelyeinek támogatását, és befagyasztották a közfoglalkoztatottak bérét. A Policy Agenda 2011-től vizsgálta meg a keresetek alakulását.
Már a magyarok járnak át napszámosként Romániába

Már a magyarok járnak át napszámosként Romániába 

Százával járnak a Békés megyei határvidékről aradi gyárakba dolgozni. Pedig ott nincs társadalombiztosítás – de a fizetés több mint a közmunka, a munka jobb, mint a napszám, és a pénzbehajtók nem érik utol az embert.
Sportcsapatok kapták a közmunkára szánt pénzt?

Sportcsapatok kapták a közmunkára szánt pénzt? 

A költségvetése jelentős részét a közfoglalkoztatásra költi, munkahelykeresésre egyre kevesebbet fizet a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. A Policy Agenda szerint a kormány és a NFA nem ad érdemi választ a munkanélküliség kezelésére.
Szerkezeti változásra van szükség a munkaerőpiacon

Szerkezeti változásra van szükség a munkaerőpiacon 

A munkanélküliségi ráta 2017-ben átlagosan 4,2 százalékos volt, amire tízéves távlatban nem volt példa. A mutató számottevő csökkenésére nincs kilátás, inkább szerkezeti változásokra lenne szükség, például úgy, hogy a részmunkaidő nagyobb szerepet kaphasson a piacon.
Közmunkás idénymunkára? Így lehet

Közmunkás idénymunkára? Így lehet 

Október 31-ig jelenthetik be a jövő évre vonatkozó egyszerűsített foglalkoztatási szándékukat a gazdálkodók, ezáltal tervezhetőbbé téve az átjárást a közfoglalkoztatás és az idénymunka között – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Nem jön össze a négy százalékos növekedés

Nem jön össze a négy százalékos növekedés 

2017 második negyedévében a magyar gazdasági növekedés érezhetően alacsonyabb volt az első negyedévinél, a régióban az egyik legkisebb volt, de továbbra is meghaladta az EU átlagát. A beruházások látványos bővülése folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát. A folyamatok rövidtávon kedvezőek, azonban továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.
Növekednek a bérek, de továbbra is jelentősek a bérkülönbségek

Növekednek a bérek, de továbbra is jelentősek a bérkülönbségek 

Az elmúlt hetekben közzétett adatok azt mutatják, hogy a minimálbéremelés és a munkaerőhiány hatására kilőttek a bérek. Megyék szerint lebontva az országot már nem ennyire egyértelmű a siker, bár a Policy Agenda elemzése azt mutatja, hogy a növekvő bérkülönbségeknek két ellenszere van: a minimálbér és a közmunkabérek emelése, valamint az alacsony keresetűek terheinek csökkentése.
Menekültekre és közmunkásokra vadásznak a vendéglátósok

Menekültekre és közmunkásokra vadásznak a vendéglátósok 

Több éve itt élő menekültek, nyugdíjból visszahívott korábbi dolgozók és közmunkások enyhíthetik a vendéglátóipar súlyos munkaerőhiányát a VIMOSZ főtitkára szerint. A külföldi elszívó hatás nem gyengül, belső piacról kell mozgósítani a tartalékokat.
Tényleg nekiállnak a közmunka leépítésének

Tényleg nekiállnak a közmunka leépítésének 

A mostani közel kétszázezer közfoglalkoztatottból hosszabb távon 100-150 ezer embert terelnének vissza az elsődleges munkaerőpiacra. A változások 2018 nyarától jönnek, és az ígéret szerint a cél, hogy reális és tartós alternatívát kínáljanak számukra.

Bónuszt kap, aki lemond az állami pénzről 

Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, "egyfajta bónuszt" kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.

Lázár: tarthatatlan, hogy egymillió munkavállaló minimálbéren van bejelentve 

Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről péntek este beszélt a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara által rendezett gazdasági fórumon Debrecenben. Beszélt a béremelés szükségességéről is, de arról, hogy erre honnan lenne fedezet, nem ejtett szót.

Ha van közmunka, az a baj, ha nincs, az a baj 

A kormány arról beszél, hogy átgondolja a közmunkarendszert. A program sok gondot okoz, de leépíteni káros hatásai ellenére sem egyszerű – ezt vizsgálja a Policy Agenda friss elemzése.

Csúnya világ jön Magyarországon 

Jelentősen rontotta Magyarország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését az OECD. Alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés, elszáll a költségvetési hiány jövőre, a közmunkaprogramot pedig le kellene építeni.

Marad a támogatás, de jön a fizetés is – ez a kiút a közmunkából? 

Elhelyezkedési juttatás néven a piacon való munkavállalás után is tovább kapják a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is a közmunkások a szerződésük lejártáig – erről szól a február 1-gyel elindult Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program. Bár senkivel nem egyeztettek róla, és önmagában nem sok mindenre lesz megoldás, kezdő lökésnek azért megteszi Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint.

Az új munkahelyek felét a közmunka teszi ki 

A vártnál kedvezőbb lett a szeptember-novemberi munkanélküliségi ráta - hívták fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatait kommentálva az ING Bank, a Takarékbank és az Erste makroelemzői, akik szerint tovább csökkenhet a munkanélküliség.

A szövetkezet lehet a kiút a közmunkából 

A társadalmi vállalkozások fontos szerepet töltenek be a fenntartható gazdaságban, a kormányzat törekvései szerint pedig a szociális szövetkezetként működő kezdeményezések a közfoglalkoztatásból kivezető utat is jelenthetik. Valódi piaci sikereikhez fontos az együttműködés, ebben szövetség segíti őket.

Már nem csak a közmunka húz 

Az év második felében folytatódik a munkaerő-piaci mutatók javulása az elemzők véleménye szerint, igaz a munkanélküliség csökkenésének felpörgését még mindig jelentős részben a közmunkaprogramnak köszönhetjük.

Aki felmond, annak nem jár majd közmunka 

A kormány törvényjavaslata szerint az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a számára egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el, illetve a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg - közölte a Belügyminisztérium.

Már nemcsak a közmunka húzza a foglalkoztatást 

Folytatódhatnak a kedvező folyamatok a munkaerőpiacon az elemzők szerint, így idén az átlagos munkanélküliségi ráta az Erste és a Takarékbank szerint egyaránt 7,4 százalékra csökkenhet, a K&H pedig 7 százalék körüli mutatót vár.

Se adókedvezmény, se ellátás nem jár a közmunkával 

A jelenlegi törvény szerint a közfoglalkoztatott jogilag nem álláskereső, ezért a Munkahelyvédelmi Akcióterv által biztosított adókedvezmény nem jár utána. Ráadásul a közfoglalkoztatási időszak lejárta után hónapokon át nem juthat szociális ellátáshoz. Az ombudsman ezért a törvény pontosítását szorgalmazza.

Nem olyan fényes a helyzet a foglalkoztatásban 

A Policy Agenda megvizsgálta, hogy Magyarország tényleg jobban teljesít-e a munkaerőpiaci helyzetben. A helyzet szerintük veszélyes, mert a foglalkoztatással kapcsolatos intézkedések és a kommunikáció csak elfedik a válság tüneteit, és nem kezelik azokat.

Munkanélküliség: jó-jó, de nem az igazi 

Jelentősen csökkent a munkanélküliségi ráta tavaly szeptember–novemberben az előző évhez képest, ugyanakkor az augusztus–októberben mért adatokhoz képest nőtt, ráadásul a közmunkaprogram továbbra is erőteljesen befolyásolja az adatokat.

Nőtt a foglalkoztatás, de ugyanannyian keresnek állást 

Nagyot esett a munkanélküliségi ráta az elmúlt egy évben a KSH adatai szerint, már csak 8 százalékon áll. Ugyanakkor az állást keresők száma nem csökkent, ami arra utal, hogy nagy szerepe van ebben a közfoglalkoztatásnak.

Hiába néznek ki jól a számok, nem ez a valóság 

Összességében a foglalkoztatottak számának további lassú növekedését, illetve a munkanélküliségi ráta csökkenését várják az MTI által megkérdezett elemzők, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a téli közmunkaprogramok jelentősen befolyásolják az adatokat.

Mennyit is keres valójában egy közmunkás? 

A kormány az infláció mértékének megfelelően emeli jövőre a közmunkások bérét, miközben egyre több ember dolgozik valamilyen közfoglalkoztatási program keretében. A nagy kérdés, hogy valójában mennyit keresnek a közmunkások?

Drágább a közmunka, mint a munkahelyteremtés 

A magyar gazdaság helyzetének megítélése kapcsán gyakran elhangzik az állítás, hogy nagyon alacsony a beruházások aránya az országban, ráadásul ezek 95 százaléka az Európai Unió által biztosított forrásokból történik. Azaz a jelenlegi gazdasági helyzetben önerőből nem vagyunk képesek fejleszteni, így ez igaz a munkahelyek létrehozására is. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy hol tart a kormány a csak hazai forrásból történő munkahelyteremtésben.

28 millió állást söpört el a válság 

A globális gazdasági válság kitörése óta 28 millió állás szűnt meg a világ fejlettebb régióiban, a magyar lakosság húszszorosára tehető az állástalanok száma és a trend a jelek szerint idén is folytatódik. Magyarországon sem lesz jobb a helyzet idén.

Közmunka: idén sem lesz jobb? 

A Policy Agenda 2012. szeptemberi elemzésében már bemutatta, hogy a rendszer pazarló, és a tervekhez képest jóval kevesen vesznek részt benne. A mostani elemzésükben azt vizsgálták meg, hogy kb. mennyi embert és hogyan érinthetett a program a tavalyi évben, és ez alapján mi várható idén.

Mégse lesz munkahely? 

A második Orbán-kormány közmunkaprogramja szigorúbb az első ciklusénál. A szakterülettel foglalkozó szakemberek és a nemzetközi kutatások részletes hatásvizsgálatai alapján azonban a közmunkára fordított kiadások növelése nem csökkenti, ellenben kismértékben akár növelheti a tartós munkanélküliséget.

8 milliárd jut a szolnoki munkanélküliekre 

Az országosan indított valamint a kistérségekben és a településeken tervezett közfoglalkoztatási programok megvalósítására 8 milliárd forintot kapnak 2012-ben támogatásként a Szolnok megyei cégek, társulatok, szervezetek és önkormányzatok, ezzel 9 ezer ember közfoglalkoztatása érhető el - közölte Deák Miklósné, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója.

Nem javít a helyzeten a közmunka 

Ha létrehozunk egy másodlagos munkaerőpiacot, amely tisztán az adófizetők pénzéből finanszírozott, akkor a statisztikai mutatók ugyan javulnak, de gazdasági helyzetünk nem - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kunhegyesi sajtótájékoztatóján.

„Ne nyavalyogjanak, csináljanak mozgalmat!" 

Hány millió koldus országa leszünk? Miért érint ez mindannyiunkat? - tették fel a kérdést az Ökopolisz Alapítvány vitaestjén. A meghívott szociológus szakértők szerint a fő probléma nem új keletű, és meglehetősen globális, a megoldás alapját viszont máshol látják.

Börtön vár az uzsorásokra 

Az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatódott az országgyűlés keddi plenáris ülése. Megtárgyalták a kormány azon javaslatát, amely az eddiginél szigorúbban szankcionálná az üzletszerűen elkövetett uzsorázást, de lehetőséget adna a büntetés korlátlan enyhítésére azok esetében, akik azelőtt jelentik az uzsora-bűncselekmény elkövetését, hogy az a hatóság tudomásra jutna.

Akik a minimálbér alatt keresnek 

Méltánytalannak tartják a szakszervezeti vezetők a közmunkabér mértékét, amely véleményük szerint nem ösztönöz munkára, összege nem éri el a létminimumot, a munkáltatók pedig visszaélhetnek vele. Azt is kifogásolják, hogy a kormány erről sem egyeztetett az érdekképviseletekkel.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo