Közigazgatás cikkek


A bankoknak sikerült a legjobban korszerűsíteni működésüket

A bankoknak sikerült a legjobban korszerűsíteni működésüket 

Digitális ügyintézés elégedettségi toplista: bankok, távközlés, közigazgatás a dobogón.
Jó hír a vállalkozóknak, hogy felgyorsulhatnak az adó és más közigazgatási perek, rossz hír, ehhez az kellett, hogy megbukjon a 2020-as reform

Jó hír a vállalkozóknak, hogy felgyorsulhatnak az adó és más közigazgatási perek, rossz hír, ehhez az kellett, hogy megbukjon a 2020-as reform 

2022. március 1-jétől a Kúria tehermentesítése érdekében bevonják a Fővárosi Ítélőtáblát a közigazgatási ítélkezésbe. Az átalakítással a 2020. április 1. előttihez hasonló szervezeti-hatásköri struktúra áll vissza, amely a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei szerint magával hozhatja az adó- és más közigazgatási perek lefolyásának felgyorsulását. További fontos változás, hogy az új rendszerben a Kúriának újra felülvizsgálati hatásköre lesz a kétfokú közigazgatási perekben.
Ez is Trump lelkén szárad

Ez is Trump lelkén szárad 

Több nagy amerikai reptéren lelassult az utasforgalom, miután az állami költségvetést befagyasztották, és egyre több biztonsági alkalmazott fizetés hiányában távol marad a munkától.
A NAV is perelhető, ha kárt okoz

A NAV is perelhető, ha kárt okoz 

A NAV sikeresen perelhető kártérítésre, ha igazolható, hogy a kárt a közhatalom gyakorlásával, vagy annak elmulasztásával, felróhatóan okozta és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható. Az új közigazgatási perrendtartás miatti szemléletváltás hatására bővül a közigazgatási jogkörben okozott károk megtérítésének köre.
Otthonról, a karosszékből intézhetjük ügyeinket

Otthonról, a karosszékből intézhetjük ügyeinket 

Öt milliárdos uniós támogatást kapott az a projekt, amivel egyszerűsödhetnek a közigazgatási eljárások. A rendszer elektronizálásával mód nyílik kulcsfontosságú nyilvántartások igazgatási és/vagy informatikai felülvizsgálatára, megújítására, továbbá funkcionális továbbfejlesztésére.
Robot intézi az útlevelünket is

Robot intézi az útlevelünket is 

Magyarország közigazgatásának modernizálására egyedülálló lehetőséget kínálnak a törvényi változások 2018-ban. A megvalósításban főszerepet játszhatnak a szoftverrobotok, amelyek segíthetik például az útlevélkérelmekkel vagy a lakcímváltozásokkal kapcsolatos ügyintézést.
Saját magát perli az állam, de a mi költségünkre?

Saját magát perli az állam, de a mi költségünkre? 

Manapság sokszor lehet hallani arról a célról, hogy a bírósági és közigazgatási eljárásokat gyorsabbá és olcsóbbá szükséges tenni. A törekvés dicséretes, ugyanakkor még sok mindent lehetne tenni a cél elérése érdekében. Például, hogy szükségtelen perekkel ne terheljük a bíróságokat, különösen, ha maga az állam dolgoztatja feleslegesen a bíróságot - mondja szakértőnk, aki egy megtörtént jogesettel támasztja ezt alá.
Beindult a törvénygyár: teljesen átalakul a közigazgatás

Beindult a törvénygyár: teljesen átalakul a közigazgatás 

Bár várható volt az őszi törvényalkotási program alapján, hogy jogalkotási szempontból mozgalmas ősz és tél elé nézünk, ilyen erős decemberünk már rég vol. December második napján ismét rekordszámú, 4 darab Magyar Közlöny jelent meg, amely 1093 oldalában összesen 509 jogszabály módosításról vagy hatályon kívül helyezésről számol be.
Csütörtökön nevezi ki Orbán a "főispánokat"

Csütörtökön nevezi ki Orbán a "főispánokat" 

Csütörtökön nevezi ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat a január elsején létrejövő fővárosi és 19 megyei kormányhivatal élére - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság.
A közszolgálatban csak a szakértelem számít?

A közszolgálatban csak a szakértelem számít? 

Egy teljes napra megnyerheti a kormányszóvivőt, aki az első kétezer között regisztrálta magát a kormányzati struktúrát, a megújuló közigazgatást bemutató mai rendezvényre. Ott arról akarják meggyőzni a fiatalokat, hogy a közszolgálatban elsősorban a szakértelem számít. Vannak, akik ezt kétlik.

Van olyan, hogy sikeres közszolgáltatás... 

Világos jövőképre, motivált szakemberekre és következetes munkára van szükség - hangzott el a közszolgálati intézmények sikeres menedzseléséről szóló budapesti kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója és Such György, a Magyar Rádió (MR) elnöke vett részt.

Négynapos munkahét: százezreket érinthet 

A közszférában bevezetendő négynapos munkahét is szerepel a kabinet takarékossági javaslatai között - értesült a Világgazdaság. A gazdasági napilap pénteki számában megjelent cikk szerint az egyelőre nem világos, hogy ezt a költségvetési szférában dolgozó - a legfrissebb adatok szerint - mintegy 707 ezer főt hogyan érintené, hiszen többek között a tanárok vagy a rendőrök esetében abszurditás lenne a heti négy munkanap felvetése.

MeH: a bérstop egyfajta fizetésemelés 

A kormány nem akar hozzányúlni sem a 13. havi nyugdíjhoz, sem a közszférával kötött bérmegállapodáshoz - mondta Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

"Magyarországon csak részfeladatokat oldottak meg" 

A közigazgatás reformja már az 1990-es években megkezdődött hazánkban, ám csak kicsiket mertünk lépni, így nem meglepő módon csak részeredményeket értünk el - állítja az Állami Számvevőszék elnöke. Éppen ezért komplex megoldást kell találni, ám ez egyelőre várat magára. További probléma, hogy az állam a tudásalapú társadalom kiépítésében is lassan halad, így korábbi büszkeségünk, a sok szabadalom mára már a múlté.

Eltörölnék a fővárosi kerületeket 

A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz vezérkara négy lehetséges modellt vizsgál Budapest önkormányzati rendszerének átalakításával kapcsolatban.

Kétharmadot visszaad a kormány a 13. havi bérből 

A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben. Erről Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyilatkozott hétfőn az MTI-nek, miután megbeszélést folytatott a közszféra szakszervezeteivel.

Aki jól dolgozott, akár 2 hét jutalmat is kaphat... 

A miniszterelnök aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél csökkenti az év végi jutalom keretösszegeit, nagyságát - közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI-vel.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Klímablog

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Gazdaság

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo