Közel-kelet cikkek


Putyinnál jobb reklámarcot el sem lehet képzelni

Putyinnál jobb reklámarcot el sem lehet képzelni 

Oroszország tavaly átvette a második helyet a világ legnagyobb fegyverkereskedőinek listáján. Közel 38 Mrd. dollár értékben adott el fegyverzetet, túlnyomórészt ázsiai és afrikai országoknak.
Rövidesen elszállhat az olajár

Rövidesen elszállhat az olajár 

A közel-keleti harcok, az amerikai–orosz szembenállás és az OPEC politikája gyorsan hajtja felfelé az olajárat: az őszi, hordónkénti 50 dollár helyett az hamarosan a duplájára is nőhet.
Szeretnénk hinni abban, hogy méltányos lehet ez a rendszer

Szeretnénk hinni abban, hogy méltányos lehet ez a rendszer 

Ma már a sarki boltban is a világ minden tájáról érkező termékekkel találkozhatunk, a nagy áruházakban pedig kifejezetten szeretünk a nemzetközi részleg különlegességei között válogatni. Azonban ezek az áruk nagyon hosszú utat tettek meg idáig: el –és előkészítőik sokszor a harmadik világ szegénységében tengődve állítják elő a nyugaton aztán felárazott termékeket.
Haldoklik a Holt-tenger: évente egy métert apad

Haldoklik a Holt-tenger: évente egy métert apad 

A Jordán folyó már inkább patak, ami alig képes ellátni a Holt-tengert. Túl sokat öntöznek a folyó mentén, és túl sűrűn lékelték meg a talajt a tenger körül, hogy kitermeljék az ásványokat és kozmetikai termékként exportálják azokat. Izrael és Jordánia összefogott, hogy megmentse a Holt-tengert.
Vannak, akik kaszálnak a menekültválságon

Vannak, akik kaszálnak a menekültválságon 

Veszélyben a Western Union dominanciája a készpénzküldések piacán. Több ma a hontalan menekült a világban, mint a második világháború után voltak. És ők a fejlett országokban letelepedve rendszeresen küldenek haza pénzeket hátrahagyott rokonaik támogatására.
Ezek lesznek 2016 épületszenzációi

Ezek lesznek 2016 épületszenzációi 

Ezek az épületek vonulnak majd be az urbanizmus történetének lapjaira, mint 2016 mérföldkövei. Csak kettő közülük a kimondottan környezetbarát építmény. Úgy tűnik, kedvelt formai inspiráció manapság a madár.
Izrael tanult a vízhiányból

Izrael tanult a vízhiányból 

Izrael 2009-ben volt hét éven át tartó vízválsága mélypontján, de a vízsótlanító üzemekkel megoldotta a problémát. Egy gyakorlatilag végtelen erőforrást, a tengervizet hozta be a vízhálózatba.
Alternatív energiák után is kémkednek az oroszok

Alternatív energiák után is kémkednek az oroszok 

A Kreml és a nyugat pénzügyi szankcióitól szenvedő orosz elit az olajár 2014 második félévében történt, máig tartó zuhanása mögött a szaúdiak támadását látják. Szerintük az olajsejkek az orosz gazdaság tönkretételére utaznak.
A földgáz lenne a békítés eszköze?

A földgáz lenne a békítés eszköze? 

A tenger alól kinyert földgáz szolgál békítő, modern kori babérlevélként a világ egyes részein. A súrlódások elkerülése végett Izrael az amerikaiakat használja a földgáz értékesítőjeként. Egyiptom, Jordánia és a Palesztin Állam lehetnek a potenciális vevők.
Már az olajsejkek is zöldülnek

Már az olajsejkek is zöldülnek 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) a világ egyik legnagyobb ökológiai lábnyomával rendelkező állama. Olajdollárokból épített légkondicionált palotáikban azonban felismerték, hogy a kőolaj, mint vagyon- és energiaforrás véges, ezért luxuséletmódjukat zöldíteniük kell.

Az első magyar a Közel-Keleten 

Megalakult az Insomnia Middle East. Az ügynökség dolgozik már egy ideje a közel-keleti piacra, most pedig irodát is nyitott ott. Egy kommunikációs szakembert dedikáltak Bahreinbe, aki helyi erők segítségével koordinálja a jelenleg három Ügyféllel működő vállalkozás munkáit.

Vízexportőrré válik a sivatagos Izrael? 

Látva a közel-keleti régióban, és főként a szomszédos Jordániában uralkodó vízhiányt, amit tovább súlyosbít a globális felmelegedés, Izrael néhány éve elhatározta, hogy nemzetbiztonsága és természeti erőforrás-autonómiája védelmében, részben átáll a tengervíz sótlanítására, hogy ellássa a lakosságát ivóvízzel.

Gond van a Holt-tengerrel 

A közhiedelemmel ellentétben nemcsak kiszáradás, hanem déli partszakaszán a vízszint túlzott emelkedése is fenyegeti a Holt-tengert. A tenger északi medencéjének vízszintje közel 1,2 méterrel csökken évente, nagyrészt a beömlő Jordán folyó vízhozamának megcsappanása miatt. A magasabban fekvő déli rész szintje eközben évi mintegy 20 centiméterrel emelkedik.

Megtörtént: bevetették a Predatorokat Líbiában 

A washingtoni védelmi minisztérium bejelentése szerint az amerikai hadsereg szombaton első ízben hajtott végre légicsapást pilóta nélküli repülőgéppel a líbiai polgárháborúban.

A bevándorlók miatt leáll a schengeni rendszer? 

A francia kormány a schengeni rendszerrel kapcsolatos kötelezettségei felfüggesztését fontolgatja a tunéziai és a líbiai bevándorlók Olaszországon keresztül haladó áradata miatt - közölte a francia elnöki hivatalhoz közel álló forrás. Úgy fogalmazott, Párizs szemében úgy tűnik, hogy fontolóra kell venni egy olyan mechanizmus kialakítását, amely - ha tartós "üzemzavar" alakul ki az Európai Unió külső határainak valamelyikén - lehetővé tenné a kötelezettségek átmeneti felfüggesztését az üzemzavar időszakára. A schengeni övezet tagországai között nincs határellenőrzés

Arab világ: valami új kezdődik 

Hetekig tartó, több tízezres tüntetések, mobiltelefonnal felvett és az interneten terjesztett videók, egyik országról a másikra terjedő megmozdulások az évtizedek óta hatalmon lévő rezsimek ellen - vagyis korábban elképzelhetetlen események sora történt meg az elmúlt hónapokban Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Bár három hónap múltán közel sem létszik a folyamat vége, egy biztos: valami új kezdődik. Látnunk kellett ugyanakkor, hogy ezekben az országokban a politikai válság akut szakaszba érkezésében a demokratikus deficiteken, belső feszültségeken kívül az élelmiszer-infláció játszotta a főszerepet. Az árak elszabadulása nemcsak az arab világban, hanem más országokban is valós veszély, és nem csak azért, mert az arab térségben zajló események következtében az olaj drágább lett.

Jöhet az olcsóbb benzin? 

A Capital Economics szerint a Brent hordónkénti ára év végéig 85 dollárra zuhan, hiszen bár nem lehet megjósolni a közel-keleti fejlemények kimenetelét, a zavargások nem terjedtek át jelentős olajtermelőkre. Mások 200 dolláros olajárról beszélnek.

Elfogyhat az olajuk: napenergiára váltanának a szaúdiak 

A nép ugyan zúgolódik, uralkodójuk, a 87 éves Abdullah bin Abdul Aziz nemrég 38 milliárd dollárt osztott szét, hogy elhallgattassa őket, de az ellenzék azt mondja: "Jogokat kérünk, nem ajándékot!" A fogyó olajkészletek ténye a világ legnagyobb olajexporőrének stratégiáját sem hagyta érintetlenül: a tikkasztó napsütés birodalmában nagyobb szerepet juttatnának a megújuló energiáknak, elsősorban a napenergiának. Az ország olajexportőrből a világ első számú napenergia-exportőrévé kíván válni.

Nyakukon az élelmiszerhiány? 

Az egész észak-afrikai régióra átterjedhet a Líbiában tapasztalható élelmiszerhiány - közölte pénteken az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint.

Mindenki az olajról és az aranyról beszél 

Tovább estek az amerikai indexek az olajár csúcs után - Ismét új csúcson az olaj, lejjebb kúszott az arany ára - Kizöldült Ázsia - Oldalazás a devizapiacon - RFV: Új név, új stratégia - Ma emelkedésre számítunk a BÉT-en.

Bahreini leminősítés, 200 dollároros olajár-vízió 

Leminősítette, de még az elsőrendű adósosztályzati sávban hagyta Bahreint csütörtökön a Fitch Ratings hitelminősítő, arra hivatkozva, hogy a társadalmi nyugtalanság csillapítására alkalmas politikai reformok kidolgozása várhatóan hosszú folyamat lesz.

400 forint lehet egy liter benzin, a jövő héten emel a Mol 

Ha a spekuláció és a földközi-tengeri politikai bizonytalanság miatt tovább emelkedik a kőolaj ára, valamint gyengül a forint a dollárhoz képest, két héten belül átlépheti a 400 forintot az üzemanyagok literenkénti ára a magyar piacon, az viszont bizonyos, hogy a jövő héten ismét emeli az árakat a Mol.

Egyiptom: tankok be, befektetők ki 

Akkor kezdődött, amikor egy életét feláldozó fiatal utcai árus tragédiája nyomán Tunéziában váratlanul fellángoló, felkelés rendszerváltást kényszerített ki, majd a békétlenség futótüze végigsöpört a (MENA régió néven ismert) Közel-Keleten és Észak-Afrikán, és most Egyiptomban forrósodott fel leginkább a helyzet. - íHa azonban az egyiptomi demokrácia a szekularizmus talajáról az iszlamizmus felé sodródik, akkor a befektetők mindaddig óvatosak maradnak, amíg a költségvetési és a külpolitikai viszonyok ki nem kristályosodnak. rja a Saxio Bank friss elemzésében.

Ha a termelésnövelésről döntetnének, a piac pánikba esne... 

Nem valószínű, hogy a termelés növeléséről döntenének az OPEC olajügyi miniszterei, akik kedden az olajtermelők és fogyasztók egy nemzetközi konferenciáján vesznek részt a szaúdi fővárosban, Rijádban - közölték OPEC illetékesek. Eközben a nyersolaj ára jóval 100 dollár fölött áll már a közel-keleti tüntetések miatt.

Polgárháborús helyzet: 220 dolláros olajárral riogatnak 

A líbiai események hatására a Brent típusú olaj ára már 6 százalékkal emelkedett, a Wall Street és a nyugat-európai tőzsdék, akárcsak a BÉT tovább esik. Az euróval szemben 274,5-275,1-re gyengült a forint, miközben az arany unciánkénti ára Londonban 1,411 dollárra emelkedett a keddi 1,406 dollárról. Az olaj ára hét hónap alatt 130 százalékkal drágult.

Utoljára találkozott Orbán Mubarakkal? 

Már több ember vesztette életét és sokan megsebesültek Egyiptomban, ahol példátlan tüntetés-sorozat vette kezdetét. Az eleinte a közösségi oldalakon (Facebook, Twitter) szerveződő tüntetők ellen a kormány a rendőrség után már a hadsereget mozgósítja és az internetre lecsapott, péntek hajnalra megszűnt az internet-szolgáltatás. Az ellenzék meghatározó vezetőjét, Mohammed el-Baradei , a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt főtitkárát őrizetbe vették.

Menekülnének a külföldiek Egyiptomból 

Zűrzavar uralkodik Kairó nemzetközi repülőterén, külföldiek ezrei igyekeznek elmenekülni a belpolitikai válság és tüntetések sújtotta Egyiptomból.  A kairói repülőtéren déltájban elterjedt egy bejelentés a dán, német, kínai, brit és kanadai utasok csoportjai között, hogy kormányuk gépeket küldött értük, s erre ideges tülekedés indult a kapuk felé. Az Egypt Air hétfőn felújította járatait nagyjából 14 órás szünet után, amelynek oka a kijárási tilalom és a szolgálatba állítható személyzet szűkössége volt. Számos ország kezdte már meg vagy készíti elő állampolgárainak kimenekítését.

Előrelépés történt Egyiptomban 

Első alkalommal tárgyaltak egymással vasárnap a hatalom és az ellenzék képviselői azóta, hogy január 25-én tiltakozó mozgalom indult Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondatására, és a megbeszélésen jelen volt az elvben betiltott Muzulmán Testvériség is, amire évtizedek óta nem volt példa.

Ha az elnök nem mond le, akkor jöhet a palota ostroma? 

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a várakozásokkal ellentétben nem jelentette be csütörtök éjjel, amit a Tahrir téren összegyűlt több százezres tömeg nagy csalódással fogadott. Péntek reggel több ezren gyűltek össze az elnöki palotánál, ahol a pénteki imát követően nagygyűlést tartanak, hogy követeljék az államfő távozását. Van rá esély, hogy a palotát is megrohamozzák.

Nem hiába tüntettek százezrek: Mubarak lemondott 

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondott, és átadta a hatalmat a hadseregnek - jelentette be a kairói televízióban pénteken kora este Omar Szuleimán alelnök. A Tahrír téren óriási ünneplés kezdődött a hír hallatán. A nép megdöntötte a rendszert - kiabálták zászlókat lengetve, s városszerte dudálással jelezték örömüket az autósok. "Az ország nehéz körülményei között Hoszni Mubarak elnök úgy döntött, hogy elhagyja az államfői posztot. Az állam ügyeinek intézésével a fegyveres erők tanácsát bízta meg" - mondta Szuleimán.

Példa nélkül 7000 éve: elkergették a fáraót 

Az egyiptomiak hatalmas utcabálokon tánccal, énekkel, ujjongással, zászlólengetéssel és tűzijátékkal ünnepelték péntek este és éjjel az egész országban a "fáraó" feletti győzelmet, miután Hoszni Mubarak elnök lemondott, és átadta a hatalmat a hadseregnek. Ünnepel az amerikai egyiptomiak közössége is. Az emberek örömükben sírtak, nevettek, ugráltak, a földet csókolták, vállukra vették a katonákat, miután a hírcsatornákon eljutott hozzájuk a hír. A hadsereg szombaton Kairóban megkezdte az útakadályok és a szögesdrótkerítések elbontását a Hoszni Mubarak elnök hatalmát megdöntő népfelkelés központjának tekintett Tahrír téren.

Hova mentik az elsíbolt pénzeket a diktátorok? 

A közhiedelmekkel ellentétben a fenntartható társadalom fogalma nemcsak a környezeti ártalmak minimalizálásáról szól. Hanem olyan társadalmi berendezkedésről és politikai intézményrendszerről is, mely az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartásával funkcionál. Az ezeket sorozatosan megsértő diktátorok bűnlajstromán a gazdasági hatalommal való visszaélés is előkelő helyen szerepel, aminek szintén nincs helye az igazságosság alapelvén kialakított fenntartható társadalomban. A nagy világlapok utánajártak, kik voltak korunk legnagyobb elnöki-miniszterelnöki székben ülő sikkasztói. Illegális módszerekkel évente 20-40 milliárd dollárral rövidítik meg a harmadik világbeli despota államfők, kormányfők az adófizetőket.

Forrongó arab világ: próbálkoznak a vezetők 

Sok arab országban tesznek erőfeszítéseket a társadalmi elégedetlenség leszerelésére azóta, hogy Tunéziában kirobbant, és győzelmet aratott a változásokat követelő mozgalom.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo