Jogszabálymódosítások cikkek


Önmérsékletre törekszik a minisztérium, de  nem mindig jön össze

Önmérsékletre törekszik a minisztérium, de nem mindig jön össze 

Az elmúlt években számos jelentős változás történt a hazai szabályozási környezetben, ami növelheti az ország versenyképességét. Ugyanakkor a hektikus szabályozási környezetben egyre több vállalkozás részéről fogalmazódik meg a jogbiztonság igénye.
Szorul a hurok a kartelezők nyaka körül

Szorul a hurok a kartelezők nyaka körül 

Szigorúbb versenyszabályok határozzák meg a gyártók és forgalmazók működését 2017-től. A Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelmet szentel az úgynevezett viszonteladási árrögzítéssel kapcsolatos kihágásoknak. Az érintett cégek gyakoribb vizsgálatra számíthatnak, amelyek komoly bírságokat is eredményezhetnek.
Könnyebb lesz kártérítést kapni a kartellektől

Könnyebb lesz kártérítést kapni a kartellektől 

Az őszi törvénycsomaggal egy versenyjogi módosító javaslat is az országgyűlés elé került. „A javaslat elfogadása esetén a jövőben a kartellezés vagy erőfölénnyel való visszaélés miatt elmarasztalt vállalkozásokkal szemben könnyebben lehet majd kártérítési igényt érvényesíteni, ezért növekedhet az ilyen perek száma” – hívta fel a figyelmet dr. Zavodnyik József, a KLART Legal versenyjogi szakértője.
A papát sem lehet kirúgni, ha otthon van a picivel

A papát sem lehet kirúgni, ha otthon van a picivel 

Megjelent a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása, amely sok újdonságot tartalmaz munkavállalóknak és munkáltatóknak egyaránt. Az RSM-DTM szakértőjének segítségével összefoglaltuk a legfontosabb várható változásokat.
Ne legyenek illúzióink: tovább ömlenek ránk a törvények

Ne legyenek illúzióink: tovább ömlenek ránk a törvények 

A 2014-es átmeneti megingás után 2015-ben folytatódott az egy éven belül megalkotott jogszabályok számának rendszerváltás óta tartó. A folyamat részben érthető, hiszen több jogszabály több karbantartást és módosítást igényel, de az biztos, hogy Magyarországon sok kérdést szabályoznak törvényben.
Lakhatási támogatás, csődeljárás – mi módosulhat idén?

Lakhatási támogatás, csődeljárás – mi módosulhat idén? 

A közszolgálati életpályamodell bevezetése, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása és új adóeljárási kódex is szerepel a kormány tavaszi törvényalkotási programjában, amely 46 jogszabályt érint. A 2017-es központi költségvetést várhatóan májusban nyújtják be és júniusban tervezik elfogadni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo