Járülékcsökkentés cikkek


Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok

Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok 

Emellett még a munakerőhiány miatt is fájhat a fejük, hiszen elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból van kevés. A helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is - hangzott el a szakmai érdekképviselet részéről azon a fórumon, ahol az aktuális jogszabályváltozásokról kaptak tájékoztatást is a dél-balatoni kiskereskedelmi boltok, vendéglátó üzletek, büfék tulajdonosai és üzemeltetői.
Parragh: a legjobb 10 százalék ment külföldre

Parragh: a legjobb 10 százalék ment külföldre 

A magyar gazdaság legnagyobb gondja a munkaerőhiány Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint is. Az elvándorlással az a legnagyobb baj, hogy a legjobbak mentek el mondta. A megoldás a béremelés lenne, így újranyitná a bértárgyalásokat.
Országon belül mobilizálná a munkavállalókat a kormány

Országon belül mobilizálná a munkavállalókat a kormány 

Az országon belüli mobilitás növelésével oldaná meg a kormány a munkaerőhiányt Ukrajnából érkező munkavállalók helyett. Járulékcsökkentés lesz még, de a béremelés megvalósulását is ellenőrzik - mondta Varga Mihály.
Adócsökkentést ígér a kormány - 2022-re

Adócsökkentést ígér a kormány - 2022-re 

2022-re tervezett adócsökkentésről beszélt Varga Mihály egy tegnapi konferencián. A miniszter szerint előbb-utóbb hazánkat is eléri digitalizáció, ami a minőségi foglalkoztatást erősíti majd.
A béremelések miatt drágább lesz a kenyér

A béremelések miatt drágább lesz a kenyér 

Habár nagyobb területről takarítottak be búzát az idén, várhatóan mégis drágulni fog a kenyér. A malmoknak ugyanis ki kell gazdálkodniuk a béremeléseket, ezért öt százalékkal drágulhat a liszt ára.
Ennél lejjebb már nincs az építőiparban

Ennél lejjebb már nincs az építőiparban 

Az építőipar teljesítménye tavaly novemberben is csökkent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor lassan elkezdett stabilizálódni az ágazat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait a szakértők hétfőn.
Ne számítsunk óriási béremelésre

Ne számítsunk óriási béremelésre 

Az előző negyedévhez képest kissé emelkedett a Policy Agenda KKV Konjunktúra Index értéke. A trend egy éve egy hullámzást mutat, mintha nem tudnák eldönteni a cégvezetők, hogy merre indul el a gazdaság. Az idei bérekkel kapcsolatban a többségük 10 százalék alatti bérnövekedést vár.
Hiánybetegség sújtja a magyar gazdaságot

Hiánybetegség sújtja a magyar gazdaságot 

Új jelenség a magyar gazdaságban a munkaerőpiac „kiszáradása”: miközben történelmi mélységbe süllyedt a munkanélküliségi ráta, s csúcsra jár a foglalkoztatottság, addig soha nem látott mértékű Magyarországon a szakemberhiány.
Egyszerűen nincs elég melós

Egyszerűen nincs elég melós 

Általánosnak tekinthető a munkaerőhiány Magyarországon. Már nem csak a szakmunkások számítanak hiánycikknek: a betanított és segédmunkásokból sincs elég, és lassan a diplomások is hiánycikknek számítanak – derült ki a GKI felméréséből.
Béremelés? Nem árt a szerződést is átírni

Béremelés? Nem árt a szerződést is átírni 

A felek számára nem mindig egyértelmű, mikor lehet szükség a munkaszerződés módosítására, és milyen formában lehet ezt megtenni. Az idei minimálbér- és garantált bérminimum-változások kapcsán érdemes áttekinteni a munkaszerződés módosításra vonatkozó szabályokat.

A bulinegyedet is megtépázhatja a minimálbér emelése 

A vendéglátóhelyek forgalma ugyan szépen nő, de a számuk, ha lassan is, de csökken.  A munkaerőhiány, a minimálbér kötelező emelése és a cafetéria átalakítása előreláthatóan megtépázza az éttermeket is.

Jövőre tényleg gyorsulhatunk 

A magyar gazdaság lényegében az elemzők szerint már korábban is jelzett pályán halad: az EU-támogatások apálya miatt idén az évi GDP-növekedés 2 százalékra, a régióban az egyik legalacsonyabbra lassul, majd 2017-ben, az EU-transzferek kezdődő dagálya és a gyorsuló fogyasztás-bővülés hatására 3% környékére emelkedik.

A járulékcsökkentés a cafeteriát is megdobhatja 

A szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás egyidejű, 5%-os csökkentése jelentős megtakarításokat eredményezhet a hazai vállalkozásoknak, amelyet akár a béren kívüli juttatások további emelésére fordíthatnak, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Megvan a legújabb adócsomag is 

Elfogadta a parlament a bérmegállapodást megalapozó adócsomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.

Mentőöv az új kiva-szabályozás? 

Új elemként került be a legutóbbi adócsomag-tervezet részeként a kvia kulcsának módosítása, amelyre már sokan vártak A nyári módosítások és a vállalati adónemeket és járulékterheket érintő őszi változások után ez a javaslat mentőövként újra előtérbe tolta a kivát, mint a hazai kis- és középvállalkozások számára megoldást jelentő opciót.

Más is van az adócsomagban a bérmegállapodás mellett 

A versenyképesség növeléséről szóló hétfőn beterjesztett adócsomagban a bérmegállapodás érvényesítésén kívül néhány egyéb ponton is változtat az adószabályokon, így például az ingatlan értékesítésnél, a helyi adónál és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásánál.

Újabb adócsomag a Parlament előtt 

Benyújtotta a nemzetgazdasági tárca hétfőn a versenyképesség növeléséről szóló adócsomagot, amely az adócsökkentés több éves programját tartalmazza - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján.

Munkaerőt, vagy bedőlést hoz a béremelés? 

Ha szükség is van a béremelésre, azt a mostani módon a kisebb cégek nem fogják tudni kigazdálkodni, teljes ágazatok foghatnak padlót szakemberek szerint. A miniszterelnök viszont meglepetésre számít, szerinte sok cég csak nem akart fizetni eddig.

Az agráriumban nem tudják kifizetni a béremelést? 

Munkaadói oldalról nem látja optimistán „a bérek kapcsán hirtelen jött kormányzati felzárkóztatási ötletmegvalósítást” a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkára.

A kkv-knak versenyhátrányt hozhat a járulékcsökkentés 

Kedvezőnek tartják az adószakértők a munkaadói járulék csökkentését, ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a kis cégeknél a tehercsökkentés nem ellensúlyozza a minimálbér emeléséből fakadó többletterheket, akik ezért versenyhátrányba kerülnek.

A kis cégek nem bírnak majd lépést tartani a bérekkel 

A munkaadók számára ugyan többletkiadást jelent a keddi bérmegállapodás végrehajtása, de hosszú távon az intézkedés eredményt hozhat a munkaadói szervezetek vezetői szerint, néhányan azonban attól tartottak, hogy a kis cégek képtelenek kigazdálkodni a magasabb minimálbért, ami a feketegazdaságot erősítheti.

Meglesz a béremelés és az adócsökkentés 

Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Hatéves tervről tárgyal Orbán - csak a vállalkozókkal van gondja 

Sikeresnek tekinti az eddigi munkát Orbán Viktor, most hatéves tervről tárgyal Varga Mihállyal. Mint mondta, a "vállalkozókkal vannak gondjaik". A múlt hét végén a munkáltatói szervezetek úgy nyilatkoztak, a tervezett társasági adó csökkentés helyett járulékcsökkentésre lenne szükség. Orbán szerint pár napon belül megállapodnak velük. Az adótörvények módosításáról kedden szavaz a Parlament.

Nem kell a munkáltatóknak a társasági adó csökkentése 

Nem született megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között. A munkáltatók ugyanis nem a társasági adó csökkentését, hanem munkáltatói járulékok csökkentését szorgalmazzák.

Kilenc százalékos lesz a társasági adó 

Jövőre egy számjegyű, 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kis- és középvállalatokra és a nagyvállalatokra - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesten rendezett Regionális Digitális Konferencián csütörtökön.

Támogatás járhat a fizetésemeléshez 

Kompenzálhatja a kormány az alacsony jövedelmezőség mellett működő vállalkozókat, a minimálbér-emeléshez kötődő támogatást a tervek szerint két évig érhetik el a feltételeknek megfelelő cégek.

Az alacsony bérek súlyosbítják a munkaerőhiányt 

A kormányzat terveiben szereplő, a munkáltatói járulékok négy százalékos csökkentése mérsékli, míg a minimálbér jelentős, 15 százalékos emelése növeli a munkaerő-piaci problémákat a járműgyártásban – derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) elemzéséből.

Járulékcsökkentés: ennyivel több marad a zsebünkben jövőre 

Tizenöt százalékkal emelkedne jövőre a minimálbér, huszonöt százalékkal a garantált bérminimum, míg a munkáltatói járulékok négy százalékkal csökkennének - ezt az ajánlatot tette le a kormány a munkáltatók és a munkavállalók asztalára.

Öt százalékkal csökkenhetnek a járulékok 

Sajtóértesülések szerint öt százalékos járulékcsökkentést javasol a kormány a munkaadóknak és tíz százalékos fizetésemelést a munkavállalóknak, eszerint 122 ezer forintra nőne jövőre a minimálbér.

A társasági adó csökkentését ígérte Orbán 

A bérek határozott emelését szorgalmazta Orbán Viktor, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján. A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik - magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.

Fizetésemelés kell a növekedéshez 

A pénteki felminősítésünk és a kiskereskedelmi forgalmi adatok kapcsán nyilatkozó szakértők szerint a bérterhek csökkentéséből fakadó keresetnövekedés segítheti a gazdasági növekedést és enélkül további felminősítésekre is csekély az esély.

A cégnek is jó, ha csökkennek a járulékok 

A várható járulékcsökkentés hozadéka a dolgozók bérének emelésében mutatkozzon meg, ez középtávon a vállalkozások jövedelemtermelő-képességét is javítja – vélekedik az OKISZ.

Mindenki csökkentené a járulékokat, csak nem ugyanúgy 

Halogatja egyelőre a kormány a döntést az egyre égetőbb járulékcsökkentés ügyében, pedig a munkaerőhiány miatt emelkedő béreket egyre nehezebben tudják kigazdálkodni a vállalatok. A szakértők között sincs egyetértés azonban abban, hogyan is kellene kivitelezni ezt a lépést. A vállalkozók a munkáltatói terheket csökkentenék, annak ellenére is, hogy az elmúlt évtizedekben inkább a munkavállalókat sújtó adóterhek nőttek.

A járulékok is csökkennek. Majd... 

A nemzetgazdasági miniszter szerint ki fogják bővíteni azon szervezetek, tárgyalópartnerek körét, amelyekkel egyeztetés indul a tervezett járulékcsökkentésről. A miniszter szerint nincsenek határidőhöz kötve, de a szakemberek szerint éppen az idő az, ami sürgetné a kormányt.

Béremelést kérnek a kereskedelemben 

A kereskedelemben dolgozóknál a folyamatos munkaerőhiány megállítása érdekében több mint 10 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésre van szükség a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint.

Tönkremennek a vállalkozások a béremelésben? 

Tarthatatlannak nevezete Dávid Ferenc a VOSZ elnöke, hogy Magyarországon az állam minden kifizetett egy forint nettó bér után elvisz még egyet. Véleménye szerint a jelenlegi szabályok mellett a béremelést nem bírják a cégek.

Melyik adót kellene csökkenteni? 

Magyarországon 100 egységnyi jövedelem juttatás esetén 49 egységnyi megy - adó és járulék formájában - az államhoz. Ez világviszonylatban is nagyon magas, az átlagbérek viszont alacsonyak. Hogy lehet enyhíteni ezeken a terheken?

Lesz járulékcsökkentés, csak nem azonnal 

A kormány tervei szerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg,  összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön este.

Béremelésért járhat majd a járulékcsökkentés 

Újabb részletek szivárogtak ki a kormány adóterveiből. Januártól elindul a járulékcsökkentési program, de ennek feltételéül a béremeléseket szabja meg a cégeknél a kormány. Lekerült a napirendről az egy számjegyű szja – tudta meg a Figyelő.

Ez olyan jó hír, hogy nagy bajt jelent 

Rég volt, csaknem negyedszázada, ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon. Ami azonban a felszínen jó hírnek tűnik, a valóságban óriási bajt jelent a gazdaságban: ha mindenkinek van munkája, akkor kit vegyenek fel a fejleszteni akaró cégek? Nem mintha nem lennének tartalékok, de az igazi gondot azonban az jelenti, hogy a vállalatok vezetőiben még nem tudatosult: most már mindennél jobban meg kell becsülni a munkaerőt.

Járulékcsökkentés súlyos kérdőjelekkel 

Járulékcsökkentéssel orvosolná a munkaerőhiányt a hírek szerint a kormány. Az elsőre - sőt másodikra is - jól hangzó terv azonban szakemberek szerint önmagában kevés a megoldáshoz. Van, aki szerint csak akkor működik a dolog, ha a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás mérséklődik, mások szerint támogatási alap is kell mellé.

Járulék, vagy adócsökkentéssel járnánk jobban? 

A kormányzat nemrégiben beígért járulékcsökkentési tervei kapcsán még semmi biztosat nem tudni, így azt is nehéz meghatározni, ki és mennyivel jár majd jobban. Az RSM Hungary szakértőjének segítségével utánaszámoltunk, mi érné meg a munkavállalóknak és a cégeknek.

Valami lesz még az ősszel, csak várjuk ki 

Megegyezik a kormány és gazdasági partnerei nézete arról, hogy a közterhek csökkentése keretében legközelebb a járulékokat mérsékeljék; az őszi adótörvény-csomagban lesznek munkaerőpiacot, foglalkoztatást kedvezően érintő javaslatok - mondta a nemzetgazdasági miniszter a gazdasági kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Hogy pontosan mi és mikor változik, azt még nem tudni.

Járulékcsökkentést kér az agrárkamara 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett foglakoztatói járulékkedvezményt a mezőgazdaság mellett más szakágazatokra, az élelmiszeriparra is ki kellene terjeszteni, mert a vállalkozások munkabért terhelő járulékfizetési kötelezettségének csökkentése lehet az egyik megoldás az országos munkaerőhiányra - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Mennyivel lenne több a borítékban a járulékcsökkentéssel? 

Varga Mihály augusztusi bejelentése óta nagyon sokan foglalkoznak a járulékcsökkentés kérdésével, annak lehetséges mértékével. Az RSM Hungary szakértői kiszámolták, milyen nettó jövedelemváltozással járna, ha a szociális hozzájárulási adó mértékét csökkentenék 7 százalékponttal, és a munkáltatók nem változtatnának összterheiken, a járulékcsökkentést teljes mértékben átengednék a munkavállalóknak.

Plusz pénz is kéne a járulékcsökkentés mellett a kereskedők szerint 

A Varga Mihály által felvetett járulékcsökkentés mellett speciális feltételekhez kötött, a munkaerő megtartását szolgáló támogatási alapra is szükség lenne a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint a krórikus munkaerőhiány megoldására.

Járulékcsökkentéssel nőhetnek a bérek ősztől? 

A járulékcsökkentés lehet a megoldás a foglalkoztatási nehézségekre, az NGM ezért vizsgálja, mikor és milyen arányban mérsékelhetnék ezt a közterhet – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek. A munkáltatói szervezetek minden változtatásnak örülnek, a munkaerőhiány alaporvossága mindenképpen a béremelés. Talán már ősszel születhet döntés.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo