hulladékkezelés

elektromos hulladék, greenpeace, hulladékcsökkentés, hulladékkezelés, it-szektor, ökolábnyom, okostelefon, újrahasznosítás

Az okostelefonok újrahasznosítását követeli a Greenpeace

klímablog

Greenpeace-aktivisták zavarták meg a Samsung sajtótájékoztatóját vasárnap délután, azt követelve, hogy a cég hasznosítsa újra az általa gyártott telefonokat. A zöld szervezet az akcióval arra hívta fel a figyelmet, hogy az okostelefonok gyártásának és leselejtezésének módja óriási terhet ró a bolygónkra. A készülékek gyártása nagyjából annyi villamos energiát emésztett fel 2007 óta, mint India egyéves áramellátása. A telefonokból keletkező hulladék a 2017-ben várhatóan felhalmozódó mintegy 50 millió tonna elektronikai hulladék jelentős részét teszi ki. A Greenpeace azt várja az egész IT-szektortól, hogy bolygónk védelme érdekében gondoskodjon termékeinek megfelelő újrahasznosításáról.

Tovább olvasom »
hulladék, hulladékégetés, hulladékkezelés, légszennyezés, légszennyezettség, szmog, újrahasznosítás

Saját füstünket szívjuk vissza

piacesprofit.hu

Amit eltüzelünk, a levegőbe jutó füsttel be is lélegezzük. Ezért is komoly gond a házi hulladékégetés. Bár a probléma mögött szociális okok is húzódnak, a HuMusz Szövetség szerint túlzott egyszerűsítés csak a szegénységre hivatkozni. Számtalan olyan esetben is tapasztalható a hulladékégetés, ahol anyagilag nem kényszerülnek rá a háztartások.

Tovább olvasom »
hulladékkezelés, szelektív hulladék gyűjtés, újrahasznosítás

Csak kamuzzuk a szelektív gyűjtést

piacesprofit.hu

Magyarországon 2015-ben 2,2 millió tonna lakossági hulladék keletkezett, aminek mindössze a 10 százalékát gyűjtötték szelektíven. Bár sokan állítják, hogy figyelnek erre, valójában elég rosszul állunk. A szelektíven gyűjthető hulladék legnagyobb részét az élelmiszer és fogyasztási cikkek csomagolóanyagai teszik ki.

Tovább olvasom »
fenntarthatóság, hulladékkezelés, újrahasznosítás

Lehet, hogy 80 éves aludobozból iszunk?

piacesprofit.hu

Akár 13 napig ingyen és folyamatosan üzemeltethetnénk TV-nket, vagy 316 órán át működtethetnénk számítógépünket, illetve akár 100 napig egyfolytában világíthatnánk szobánkban annyi energiával, amennyit a „Dobod Be Magad” környezetvédelmi kampány egy-egy résztvevője által szelektíven gyűjtött alumíniumdobozok újrahasznosításával megtakarított az ország. A világon valaha legyártott és forgalomba hozott aludobozok anyagának mintegy 75%-a napjainkban is körfogásban

Tovább olvasom »
fenntarthatóság, hulladékkezelés, környezetvédelem

Bomba ketyeg a Csendes-óceánon

piacesprofit.hu

Az eddig véltnél jóval nagyobb kiterjedésű a csendes-óceáni szemétsziget – derült ki egy új vizsgálatból, amely szerint a vízfelszínen úszó, nagy méretű hulladékok „ketyegő bombát” jelentenek, mivel megfelelő intézkedések hiányában néhány évtizeden belül olyan apró műanyagszemcsékre bomlanak le, amelyek aztán bekerülhet a táplálékláncba.

Tovább olvasom »
hulladék csökkentés, hulladékkezelés, környezetvédelem, újrahasznosítás

Megosztással a szemét ellen

Timár Gigi

A szemét újrahasznosítása egyáltalán nem csak a nagyvállalatok feladata lehet! Mi magunk, akár otthon is hasznos tárgyakat készíthetünk, ha saját kis újrahasznosító üzemet építünk. Ezt most tényleg meg is tehetjük!

Tovább olvasom »
hulladékkezelés, környezetszennyezés, műanyag, tenger

Szabályosan rászoknak a halak a műanyagra

PP/MTI

A fiatal halak ugyanúgy rászoknak a tengerekben a műanyagrészecskék fogyasztására, ahogy a tinédzserek az egészségtelen gyorséttermi ételekre. A baj csak az, hogy a műanyag sokkal egészségtelenebb a halaknak, mint a burger a fiataloknak.

Tovább olvasom »
hulladékkezelés, környezetvédelem, teSzedd

Idén májusban lesz a TeSzedd!

piacesprofit.hu

Az idén május 15. és 17. között lesz a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétgyűjtési akció. A most ötödik alkalommal rendezendő TeSzedd! akció kapcsolódik az Európai Bizottság által kezdeményezett Tisztítsuk meg Európát! nemzetközi szemétgyűjtési akcióhoz.

Tovább olvasom »
fenntarthatóság, hulladékkezelés, szennyvíz

A szennyvízből is lehet várat építeni

Sebők Orsolya

Az egyre nagyobb mennyiségben keletkező szerves hulladék környezetkímélő, költséghatékony kezelése és hasznosítása megoldandó feladat Magyarországon és Európában egyaránt. Egy alig egyéves magyar kisvállalat olyan tudás birtokában van, amely minden szempontból tökéletes választ ad a problémára: a biológiailag lebomló hulladékokból Nébih-engedéllyel rendelkező, kereskedelmi forgalmazásra alkalmas, a műtrágyafüggőséget enyhítő komposztot állít elő. A hulladékkezelők a termékgyártással új lehetőséghez jutnak, a gazdák jelentős összegeket spórolhatnak.

Tovább olvasom »