Horgászat cikkek


Bajban a halkedvelők, nagy a vízhiány

Bajban a halkedvelők, nagy a vízhiány 

Több mint 2200 nyilvántartott halgazdálkodási vízterületet (többségükben horgásztavakat, haltermelő tavakat) és több száz halastavat tartanak nyilván az országban, ezek több, mint kétharmadát érinti az aszály miatt fellépő vízhiány, tíz százalékukat kiemelten és súlyosan. Immár több mint 120 víztestből pusztult ki teljesen a halállomány kiszáradás miatt, és legalább további 100 tavat fenyeget hasonló veszély az elégtelen vízmennyiség, illetve az emiatt fellépő vízminőségromlás miatt.
Ezen a piacon még a járvány sem tudott kifogni

Ezen a piacon még a járvány sem tudott kifogni 

Már hétszázötvenezer regisztrált horgászt tartanak nyilván Magyarországon, a számuk pedig egyre nő, bár már nem olyan ugrásszerűen, mint az elmúlt években.
Horgászati nagykereskedő körmére nézett a GVH

Horgászati nagykereskedő körmére nézett a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a TOP-FISH 2001. horgászati nagykereskedővel szemben az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóinak feltételezett szankcionálása miatt.
Segítünk, hogy hogyan válaszd ki az első horgászbotot!

Segítünk, hogy hogyan válaszd ki az első horgászbotot! 

Amikor a kisfiam kitalálta, hogy ő horgászni szeretne, bevallom őszintén, egyáltalán nem értettem, hogy ez mégis honnan jön. A családban senki sem horgászik, ismerősök sem, a televízióban sem láthatott ilyen műsort. Egy szóval rejtély, de ha már ez a szíve vágya, én nem állok az útjába (a vízpartra majd az apukája fogja elkísérni).
Praktikus talicska a horgászfelszerelés szállításához

Praktikus talicska a horgászfelszerelés szállításához 

Egy-egy kiadós, akár több napon át tartó horgászatra készülve ma már talicskát is célszerű magunkkal vinnünk. Ennek köszönhetően a horgászhelyünk megközelítése és elhagyása is sokkal kényelmesebb lehet, mert minden szükséges kelléket könnyedén magunkkal tudunk vinni.
Jövőre már a horgászigazolványhoz is kell az adókártya

Jövőre már a horgászigazolványhoz is kell az adókártya 

2019-től bővül az adóigazolvánnyal intézendő ügyek köre, például már a jövő évi horgászkártya kiváltásához is szükség van az adóazonosító jelet igazoló okmányra. A munkavállalással, ingatlan- vagy gépjármű-adásvétellel kapcsolatos ügyintézés már most sem lehetséges adókártya nélkül a kormányablakban, az ügyvédnél vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain.
Búcsú a horgászigazolványtól - jön a horgászkártya

Búcsú a horgászigazolványtól - jön a horgászkártya 

Szeptember elsejétől regisztrálhatnak a horgászok a Magyar Horgászkártyára, amely 2019. január elsejével kiváltja az eddigi papíralapú horgászigazolványokat. A változás csaknem félmillió aktív sporthorgászt érint.
A balatoni horgászat is kap az uniós pénzekből

A balatoni horgászat is kap az uniós pénzekből 

Az unió által finanszírozott operatív programok mintegy 4 százaléka kerül a Balatonhoz a mostani fejlesztési ciklusban, míg az előzőben ez az arány 2,5 százalék volt - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén Balatonfüreden.
Horgásztavakon is kötelező az állami horgászjegy!

Horgásztavakon is kötelező az állami horgászjegy! 

Sokan szeretnek az irodából kiszabadulva egy tó partján ücsörögni, azonban ennek könnyen bünti lehet a vége, hiába váltottunk a horgásztóra napi jegyet. A NÉBIH felhívja a horgászok figyelmét, hogy Magyarországon horgászati tevékenység kizárólag állami horgászjegy birtokában folytatható. A nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken – ideértve a hazai horgásztavak túlnyomó többségét – a horgászjegy kiváltása kötelező, annak elmulasztása pedig súlyos szankciókat von maga után. A vonatkozó jogszabályok ismeretének hiánya senkit sem mentesít az előírások betartása alól.
Horgászok figyelem! Fontos változások az új évben!

Horgászok figyelem! Fontos változások az új évben! 

Számos, horgászokra vonatkozó változás lép életbe 2014. január 1-jétől. A módosítások érintik többek között az állami horgászjegyeket, a fogási naplókat, de egyes halfajok kifogható méretét és napi kifogható mennyiségét is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo