Hitelkiváltás cikkek


Eljött a hitelkiváltás ideje azoknak, akik magas kamatok mellett adósodtak el

Eljött a hitelkiváltás ideje azoknak, akik magas kamatok mellett adósodtak el 

A tavaly januári csúcsok óta hatalmas mértékben csökkent az összes olyan mutató, amely meghatározza Magyarországon a banki hitelek kamatát.
Hitelkiváltásra hajtanak a magyarok

Hitelkiváltásra hajtanak a magyarok 

A jelzáloghitelek forintosítása nyomán a május eleje óta tartó időszakban megduplázódott az ügyfelek érdeklődése a hitelkiváltó termékek iránt – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A pénzügyi termékek iránt érdeklődők 89 százaléka az idei első félévben is valamilyen kölcsöntermékre volt kíváncsi, a korábban az egyik húzóterméknek számító folyószámlatermékek most mindössze az érdeklődők 4 százalékát érdekelte.
Nem nyugszanak a hitelesek

Nem nyugszanak a hitelesek 

Hitelkiváltás dömping jöhet a Budapest Bank felmérése szerint, hiszen a megkérdezett élő jelzálog-hitelszerződéssel rendelkezők közül minden második válaszadó veszi fontolóra, hogy jelenlegi konstrukcióját egy kedvezőbbre cserélje. Az elszámolással nyert pénz nagyrészt elfolyik napi kiadásokra a tapasztalatok szerint.
Hitelkiváltás: százezreket bukhatunk a költségeken

Hitelkiváltás: százezreket bukhatunk a költségeken 

A forintosított lakáshitellel rendelkezők legnagyobb kérdése ma, hogy találnak-e kedvezőbb hitellehetőséget a bankjuk által automatikusan megajánlott szerződésnél. A döntéskor azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az újonnan felvett hitelnek lehetnek induló költségei - figyelmeztet a Bankmonitor.hu.
Az öt legnagyobb hiba, amit hitelkiváltásnál elkövethet

Az öt legnagyobb hiba, amit hitelkiváltásnál elkövethet 

Úgy érzi, megvan a kiválasztott új bank, ahol hitelét biztos kezekben tudhatja? Mindenre gondolt, jó döntést hoz? Mivel a hitelváltás nem egy egyszerű folyamat, hanem alapos mérlegelést igényel, a K&H összegyűjtötte a leggyakoribb hibákat, amit a hitelüket kiváltók elkövethetnek. Ha ezeket elkerüli, biztos, hogy sikeresen vált.
Itt az idő kiváltani a régi lakáshitelt!

Itt az idő kiváltani a régi lakáshitelt! 

Sokan és sokszor várunk a csodára akkor is, ha egyértelműen cselekvési helyzet van. A jegybanki kamatcsökkentések olyan helyzetet teremtettek, hogy a 2011-ben és 2012-ben felvett hitelek kiváltása szinte kötelező. Egy átlagos 7 millió Ft-os hitelösszeg esetén 3,5-6 millió Ft közötti összeget takaríthatunk meg a lépéssel. Elkerülhetetlen pozitív mellékhatásként a hitelünk törlesztőrészlete havi szinten azonnal 25-30%-kal csökkenhet. Megmutatjuk hogyan!
Matolcsytól várják a megváltást az autókereskedők

Matolcsytól várják a megváltást az autókereskedők 

A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) arra számít, hogy az MNB növekedési hitelprogram második ütemének elindulásával a márkakereskedők szélesebb köre válthatja ki devizahitelét alacsony kamatozású forinthitelre, illetve több cégnek lesz lehetősége arra, hogy kishaszonjárművet vásároljon - mondta Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Gazdaság

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo