Helyi adók cikkek


Helyiadó-kisokos: hol, mennyit kell adózni

Helyiadó-kisokos: hol, mennyit kell adózni 

Az AdóOnline letölthető táblázatából településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok 2018-ban és a megelőző öt évben milyen helyi adókat milyen mértékben vetettek ki.
Adózás 2018: így változnak a helyi adók

Adózás 2018: így változnak a helyi adók 

Az idén januártól életbe lépett adóváltozásokat bemutató sorozatunk harmadik részében a gépjárműadót, valamint a helyi adókat, különösen az iparűzési adót érintő módosításokat mutatjuk be.
A NAV is várja a hipa-bevallásokat

A NAV is várja a hipa-bevallásokat 

Január 1-jétől az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében lehetőség van arra is, hogy az adózók elektronikusan, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vallják be állandó jellegű helyi iparűzési adó (hipa) kötelezettségüket, több önkormányzatot érintő adókötelezettség esetén pedig csoportosan is be lehet küldeni a hipa bevallásokat.
Adó a motorcsónakokra is

Adó a motorcsónakokra is 

Megadóztatja a motorcsónakok tulajdonosait Budapest III. kerületének önkormányzata január 1-jétől, az intézkedéstől ötmillió forintos bevételt várnak. Nem ez az egyetlen szokatlan adónem a helyi adózásban.
Csak a képzelet szab határt a helyi adóknak

Csak a képzelet szab határt a helyi adóknak 

Van giccsadónk, hajóadónk, pónilóadónk, toronyadónk, traktoradónk, de akár termőföldadónk is – csak, hogy egy párat említsünk a mindennapi életünket színesítő települési adók közül. Nem vagyunk azonban teljesen védtelenek, ha az önkormányzatok ezen adók bármelyikét is kivetnék velünk szemben.
Egyre több adó egyre több helyen

Egyre több adó egyre több helyen 

Több mint 150 önkormányzat emelt vagy módosított idén helyi adót, a településeken összesen közel kétszáz új elvonást vezettek be.
Mit tehetünk, ha jogtalan a helyi adó?

Mit tehetünk, ha jogtalan a helyi adó? 

Mikor aránytalan mértékű a helyi adó, illetve mikor diszkriminatív a helyi adóztatási gyakorlat? Mit tehet az adózó, ha nézete szerint az önkormányzat az ingatlanait aránytalan mértékű adóval terheli, vagy az adót diszkriminatív módon állapítja meg? Milyen eljárás keretében nyílik lehetősége a jogszabálysértőnek tekintett helyi adórendelettel szembeni jogorvoslatra? Visszakaphatja-e az általa már befizetett helyi adót, illetve milyen mértékű kamat illeti meg? Lássuk a válaszokat, a Kúria joggyakorlata alapján, a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda szakértőinek segítségével.
Amire mostantól ügyelni kell az adófizetésben

Amire mostantól ügyelni kell az adófizetésben 

Július 1-gyel több fontos változás is életbe lépett az adózásban, a június elején elfogadott adó jogszabályok közül. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.
Helyi adók: próbálkoznak az önkormányzatok

Helyi adók: próbálkoznak az önkormányzatok 

Több mint egy éve már, hogy szabad kezet kaptak az önkormányzatok a helyi adók kivetésében, azaz gyakorlatilag bármire kitalálhattak egy adónemet, és azt illetékességi területükön rendeleti úton bevezethették. Habár a legtöbb önkormányzat az iparűzési, kommunális és idegenforgalmi adón kívül nem vet ki más sarcot, vannak lokális érdekességek, mint a kutyákra kivetett – igaz, rövid életű – adó, vagy a legújabbak, a giccsadó és a lóadó. Ám nem csak a különleges adónemekben vannak eltérések, érdemes tehát alaposan körülnézni, mielőtt döntünk, hová jelentjük be a cégünket, vagy hol létesítünk telephelyet.
Építményadó, telekadó: kinek kell fizetni?

Építményadó, telekadó: kinek kell fizetni? 

2016. január 15-ig van mód arra, hogy az arra kötelezett személyek szankció veszélye nélkül eleget tegyenek építmény-, illetve telekadó bevallási kötelezettségüknek. Az, hogy kiknek kell ezt a bevallást készíteniük és benyújtaniuk, számos körülménytől függ - ebben nyújtunk most segítséget az RSM-DTM szakértőjének segítségével.

Helyi adó: egyre több helyen kell 

Egyre több önkormányzat fog települési adókat és földadót bevezetni, mivel ezek nélkül nem tudják finanszírozni kiadásaikat - mondta egy szakértő a Világgazdaságnak.

Nem akarnak földadót 

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) helyteleníti a földadó kivetésének lehetőségét, egyben kezdeményezi, hogy a termőföld kerüljön ki a települési adó hatálya alól.

Amire az állam nem tud adót kitalálni, majd a polgármester fog 

Bővül a települési önkormányzatok adóztatási mozgástere, a helyi adók mellett úgynevezett települési adókat vezethetnek be. A települési adó lehet bármilyen adó, ha annak működtetését törvény nem tiltja, ám nem terhelhet olyan adótárgyat, amelyre törvényben meghatározott – akár központi, akár helyi – közteher vonatkozik.

Egyszerűbben tervezhetők a helyi adók 

Egyszerűbben áttekinthetik a hazai vállalkozások a helyi adók mértékét és a kapcsolódó kedvezményeket a MÁK honlapjára nemrégiben felkerült adatoknak köszönhetően – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint az online adatbázisból néhány kattintással lehívhatók a székhely vagy telephely létesítése céljából kiválasztott települések adózási feltételei.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo