Hatósági ellenőrzés cikkek


Ellenőrzik a járművek téli felkészítését a hatóságok

Ellenőrzik a járművek téli felkészítését a hatóságok 

Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre 2017 november 8. és 10. között - tájékoztatta közleményben az MTI-t a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok

Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok 

Emellett még a munakerőhiány miatt is fájhat a fejük, hiszen elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból van kevés. A helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is - hangzott el a szakmai érdekképviselet részéről azon a fórumon, ahol az aktuális jogszabályváltozásokról kaptak tájékoztatást is a dél-balatoni kiskereskedelmi boltok, vendéglátó üzletek, büfék tulajdonosai és üzemeltetői.
Bilincset és gumibotot kaphatnak a Nébih ellenőrök

Bilincset és gumibotot kaphatnak a Nébih ellenőrök 

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ma dönt arról a jogszabály-módosításról, mely szerint rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei – írja Magyar Idők.
Érezzük a Húsvét szelét: a NAV is rámegy a parfümökre

Érezzük a Húsvét szelét: a NAV is rámegy a parfümökre 

Április elején a Húsvéthoz kapcsolódó termékeket forgalmazók - parfüm kereskedők és húsáru értékesítők - számíthatnak NAV ellenőrzésre, emellett a testedzéshez kapcsolódó szolgáltatások lesznek a középpontban.
A taxisok kapják az Uber ellenőrzését

A taxisok kapják az Uber ellenőrzését 

Januártól fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is, mivel egy újabb szervezetet is létrehoznak e célra. Eredetileg az Ubernek szánták, helyette talált más célt magának.
Rászálltak a tűzifa-kereskedőkre

Rászálltak a tűzifa-kereskedőkre 

Ellenőrzést indított a tűzifa-kereskedelem területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hatóság, az elmúlt hetek vizsgálatai alapján a leggyakoribb probléma az új típusú szállítójegy hiánya, valamint annak hibás kitöltése.
CE jelölés, kell – nem kell?

CE jelölés, kell – nem kell? 

Nem olyan könnyű eldönteni, hogy melyik termékre kell és melyikre nem a CE jelölés. És kinek kell intéznie, hol kell kérelmezni? A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo