Hagyaték cikkek


Élettársak: sokan választják, de kevesen tudják, mivel jár

Élettársak: sokan választják, de kevesen tudják, mivel jár 

Még mindig csak élettársak alig több mint egy százaléka szerepel a nyilvántartásban, előfordul, hogy az élettársak csak a hagyatéki tárgyaláson szembesülnek azzal, hogy végrendelet hiányában egy fillért sem örökölnek párjuk után, sőt akár a közös otthonukból is ki kell költözniük.
Mit tegyünk, ha nem akarunk örökölni?

Mit tegyünk, ha nem akarunk örökölni? 

Több okból is előfordulhat, hogy valaki nem szeretne örökölni. Ilyenkor többféle lehetőség is van annak megoldására, hogy az illető ne örököljön az örökhagyó után. Az egyik lehetőség az öröklésről való lemondás. Míg a másik gyakran alkalmazott út az örökség visszautasításának lehetősége. Miként lehet lemondani az öröklésről? Mi a lemondás jogi hatása? Mi a különbség az örökség visszautasításához képest? Szakértőnk segít!
Osztozkodás a hagyatékon – mire szolgál az osztályos egyezség?

Osztozkodás a hagyatékon – mire szolgál az osztályos egyezség? 

Ha az elhunyt személy után egy örökös marad, akkor egyszerű a helyzet, hiszen ő egyedül örökli az hagyatékot. Azonban sok esetben több örököse van az elhunytnak, akik között valamilyen módon fel kell osztani a hagyatéki vagyont. Hogyan történik a hagyaték felosztása és köthetnek-e az örökösök ebben a kérdésben egyezséget?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo