Gyurcsány cikkek


"Az '50-es évek óta nem tartóztattak le főtisztviselőt"

"Az '50-es évek óta nem tartóztattak le főtisztviselőt" 

Szombat hajnalban őrizetbe vették Szilvásy György volt szocialista titokminisztert - közölte a Facebook közösségi portálon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki mellett előbb kabinetfőnökként, majd kancelláriaminiszterként dolgozott Szilvásy, mielőtt a titkosszolgálatok felügyeletét ellátta.
"Megint Gyurcsány? Isten ments!"

"Megint Gyurcsány? Isten ments!" 

A Századvég Alapítvány kutatása szerint nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény, szétesés és dezintegráció fenyegeti a politikai baloldalt a korábbi miniszterelnök visszatérésével kapcsolatban.
Itt az idő, hogy Gyurcsány saját pártot alapítson?

Itt az idő, hogy Gyurcsány saját pártot alapítson? 

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök közölte, hogy új politikai mozgalmat alapíthat, ha kudarcot vall a Magyar Szocialista Párt tavalyi választási vereségét követően a párt átalakítására tett "utolsó erőfeszítés" - jelentette a Bloomberg hírügynökség. A Bloomberg honlapján megjelent tudósítás szerint a volt kormányfő, egykori MSZP-elnök Budapesten (külföldi) újságíróknak nyilatkozva beszélt erről.
Sukorói ügyletek: "a József nádor tér irányított"

Sukorói ügyletek: "a József nádor tér irányított" 

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Pénzügyminisztériumból irányították a törvénytelen sukorói telekcserét. A fideszes országgyűlési képviselő Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: minden kétséget kizáróan kiderült, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tudott arról, hogy csak a jogszabályok megszegésével bonyolítható le az említett ügylet. A befektetők egyik fő kérése ugyanis az volt a kormányhoz, illetve a miniszterelnökhöz, hogy a Velencei-tó partján lévő telket csere útján szerezzék meg, kizárva ezzel a nyilvános pályáztatást és a versenytársakat - fűzte hozzá.
Külföldi karrier: Gyurcsány 30 másodpercig elgondolkodott

Külföldi karrier: Gyurcsány 30 másodpercig elgondolkodott 

Gyurcsány Ferenc "a politikailag belátható jövőben" vagyis a következő egy-két évben nem vállal formális vezető szerepet az MSZP-ben. A volt miniszterelnök-pártelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: nagyjából harminc másodpercig elgondolkodott azon, hogy egy időre visszavonul, akár külföldön dolgozva, de nem akarta ezt. Nem kaland volt számomra a magyar politika - fogalmazott, hozzátéve: nem megy el az országból és nem adja fel a küzdelmeit. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a politikában a népszerűség "jön, meg megy". Normálisan, kulturáltan, de határozottan képviselem, amiben hiszek - jelentette ki.
Gyurcsány megmondta Orbánnak, mennyi adócsökkentés kéne

Gyurcsány megmondta Orbánnak, mennyi adócsökkentés kéne 

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz akkor tartaná be a választási ígéretét, ha szeptembertől - a Bajnai kormányénál nagyobb - a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést hajtana végre úgy, hogy közben ne növekedjen a hiány és ne legyenek megszorítások.
Orbán, a legyőzhetetlen?

Orbán, a legyőzhetetlen? 

Mesterházy Attilát csak a megkérdezettek 7 százaléka választaná miniszterelnöknek, míg Orbán Viktort 36 százalék; Mesterházynak azután sem sikerült érzékelhetően növelnie támogatottságát, miután ő lett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje - tartalmazza a Nézőpont Intézet decemberi felmérése, melyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
"Végrehajtottunk mindent, amit Gyurcsány kért"

"Végrehajtottunk mindent, amit Gyurcsány kért" 

"Mert meglehet, hogy mindaz, amit Gyurcsány Őszödön mondott, igaz volt, akkor azért, ha pedig nem volt igaz, akkor pedig azért kellett volna legalább egy embernek fölállnia, hogy eddig és ne tovább, mi ezzel így nem voltunk tisztában, mi becsülettel dolgoztunk, végrehajtottunk mindent, amit kért, a száz lépésektől kezdve bármit, mert hittünk benne, és velünk nem lehet így beszélni. Legalább egy embernek föl kellett volna állnia. Én is lehettem volna az. De nem állt föl senki sem, én sem" - mondta Lamperth Mónika a Népszabadságnak adott interjújában.
9 milliót kap Gyurcsány a leváltásáért

9 milliót kap Gyurcsány a leváltásáért 

A kormánytagok közül Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Göncz Kinga, Szilvásy György, illetve Veres János távozó minisztereknek jár végkielégítés a jelenlegi szabályok szerint.
Kedden pecsételődhet meg Gyurcsány sorsa

Kedden pecsételődhet meg Gyurcsány sorsa 

Az MSZP kedden nyújtja be az Országgyűléshez a konstruktív bizalmatlansági indítványt. A szocialisták már a múlt heti frakcióüléseken összegyűjtötték a szükséges 78 aláírást; a leköszönő miniszterelnöké nincs köztük. 

Milyen legyen az új miniszterelnök? 

Pénzügyi megszorító intézkedéseket, kellő ambíciót és a politikai támogatottságot várnak a nemzetközi szakértők az új miniszterelnöktől, hogy végigvihesse a szükséges költségvetési takarékoskodási programot és ezzel stabilizálja a gazdaságot. Az Eurasia Group pedig azt közölte, hogy Gyurcsány politikailag már hónapok óta "élő halott" volt; egy új kormányfő színre lépésére, a lehetséges jelöltek többségét tekintve, javulásként lehetne tekinteni.

A tőzsdét nem érdekli a magyar belpolitika 

Nem vett tudomást a kormányválságról a Budapesti Értéktőzsde a múlt héten, a BUX-index egy hét alatt 459 ponttal, 4,3 százalékkal emelkedett és 11.178 ponton zárt pénteken. Az emelkedés a globálisan kedvező piaci hangulattal magyarázható.

Bokros nem kér az MSZP-ből, Gráf a következő jelölt 

Szombat délután négy órára a fővárosba rendelték az MSZP megyei elnökeit, Gyurcsány állítólag a pártelnöki posztról is lemondana Gráf József, a legújabb szocialista miniszterelnök-jelölt javára. Bokros Lajos kijelentette, hogy miután az MSZP elzárkózik a programjától, nem vállalja a kormányfői jelölést.

Bokros vagy előrehozott választások? 

Az SZDSZ számára három miniszterelnök-jelölt volt elfogadható: Surányi, Békesi és Bokros - mondta az MSZP és a szabad demokraták pénteki egyeztetése után Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint mára világossá vált, hogy az első kettő jelölt nemet mondott a felkérésre, ezért most az SZDSZ azt javasolta: az MSZP fontolja meg Bokros Lajos jelölését. Egyéb lehetőség híján előrehozott választások jöhetnek. Vagy egy újabb jelölt...

A kormány vége helyett a válság vége jön? 

Míg Magyarországon folytatódtak a találgatások a lehetséges új miniszterelnök-jelölt személyét illetően, külföldön már a gazdasági válság fordulópontját látják egyes szakemberek.

Surányi: "Nem vagyok kormányfő-jelölt!" 

Már véget is ért a csütörtök délután egy óra körül megkezdődött egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között. A szabad demokraták delegációjának tagjai távozásuk után nem nyilatkoztak a sajtó képviselőinek. Surányi szerint ő már nem jelölt.

Vértesnek már kész programja van 

Elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, ha a politikai erők támogatják a programját. Előzetesen egyeztettek vele, de a politikai erők még nem kérték fel jelöltnek. 

Gyurcsány a legrosszabbra készül 

A magyar gazdaság idei visszaesése nagyobb lehet a hivatalosan jelzett 3,5 százalékosnál és nagyobb kiadáscsökkentésre van szükség - jelezte Gurcsány Ferenc miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Állítása szerint a kormánynak a GDP csökkenésére vonatkozó előrejelzése nem változott. 

MSZP: az EU Gyurcsánytól tanul 

Nem volt hiábavaló a március eleji magyar pénzügyi és banki javaslatcsomag, annak egyre több elemét veszi át az Európai Unió - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője az EP hétfői strasbourgi plenáris ülésén, napirend előtti felszólalásában.

Miről tárgyalt Gyurcsány és Fodor? 

Informális megbeszélést tartott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke vasárnap, a megbeszélésen nevekről nem tárgyaltak. Navracsics Tibor szerint mivel úgyis választási kampány lesz, - várhatóan június 7-én lesznek az európai parlamenti választások Magyarországon - egyszerűbb lenne és olcsóbb, ha ezzel együtt megtartanák az országgyűlési választásokat is.

Bokros: Gyurcsány 7:2 

Az elemzők Bokros és az Oriens gazdaságpolitikai javalatait tartják a legtöbbre. A piacok nem ítélték meg negatívan a kormányfő szombati bejelentését, miszerint új kormányfőt keres az MSZP. Az jegybank pedig nem változtatott a kamaton.

Gyurcsány kész lemondani 

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez.

Mi lesz a szegény posztkommunistákkal? 

Csak az együttműködés és a szolidaritás akadályozhatja meg Kelet-Európában az önbeteljesítő jóslatok megvalósulását, fejtette ki a Wall Street Journal hasábjain a bruegeli egyetem két kutatója.

A Fidesz javaslatain gondolkodik a kormány 

Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is határozottabb és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, s az állam kiadásainak alapos elemzése után jelentős kiadáscsökkentést kell meglépni.

Gyurcsány kérte, hogy a magyar kötvény is legyen fedezet 

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben fordult Jose Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, és azzal a javaslattal élt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) fogadja el hitelműveleteinél fedezetként az eurózónán kívüli országok államkötvényeit is.

Gyurcsány kosarat kapott, de nem adja fel 

A német ellenkezés dacára "nagyon is él" a 180 milliárd eurós közép-kelet-európai stabilizációs programra tett magyar javaslat, idézte a szerdai Financial Times Gyurcsány Ferencet.

Gyurcsány már új vasfüggönytől tart 

Négyféle teendőt foglal magában az a Közép-Európának szóló, 180 milliárd euró értékű stabilizációs és integrációs program, amelyet Magyarország kezdeményezett a gazdasági válság leküzdésére, jelentette be vasárnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Beborult a forint: sokan félreértették Gyurcsányt 

Alighanem a fordítással kapcsolatos félreértés okozta, hogy Gyurcsány Ferenc keddi brüsszeli sajtótájékoztatója nyomán rövid időre jelentősen esett a forint árfolyama

Gyurcsány önmaga igazolását látja a Reformszövetség javaslataiban 

Imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő - mondta a miniszterelnök, miután szombaton konzultált a Reformszövetség tagjaival, a szervezet által készített 2013-ig szóló gazdaságélénkítő programról. A kormányfő hangsúlyozta: a javaslatot a következő hetekben pontról pontra elemzik. Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség legfőbb üzenet, hogy az államháztartás átalakításával kell felszabadítani az erőket a gazdasági növekedés érdekében.

Gyurcsányt megértik a nyugdíjasok? 

A nyugdíjas szervezetek képviselői értik a kormány által javasolt, a nyugdíjakat érintő változtatásokat, azokat tudomásul veszik, de a részletekről még egyeztetni szeretnének - közölte a miniszterelnök, miután a nyugdíjreformról konzultált az idősügyi tanács tagjaival Budapesten. A Fidesz szerint reménytelenség és kilátástalanság jellemzi a nyugdíjasok helyzetét.

Gyurcsány: jelentős változások jönnek 

A személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsa 19 százalékra nő, a sávhatár 1,7 millió forintról 3 millió forintra emelkedik a tervek szerint - jelentette be hétfőn Gyurcsány Ferenc. A kormány azt javasolja, hogy a vállalkozások társasági adója 16 százalékról 19 százalékra emelkedjen, és szűnjön meg a vállalati különadó. Az áfát 23 százalékra emelnék.

Gyurcsány a legversenyképesebb adót ígéri 

A GDP-hez mérten a magyar állam 2011-ig egy-két százalékkal csökkenti kiadásait, miközben a munkavállalók 90 százaléka az alacsony személyi jövedelemadó kulccsal fog adózni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén, a Parlamenthez benyújtandó strukturális reformok legfontosabb elemeit ismertetve.

Gyurcsány 2010 utánra is tervez 

Nemzeti megállapodás szükséges a miniszterelnök szerint az euró bevezetéséhez, az EU átlagánál gyorsabb gazdasági növekedés és a magasabb foglalkoztatottság eléréséhez Magyarországon, az erre vonatkozó első javaslat a jövő hétre készül el.

"Gyurcsánynak állnia kellene a cechet" 

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a kisemberek mindennapi megélhetési gondjait, sőt újabb brutális megszorításokkal bünteti őket - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkás tagozatának elnöke.

Gyurcsány kiáll a lakosság érdekei mellett 

Egyre többen kifogásolják, hogy a magyarországi bankok túl széles körben élnek az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével, a törvényi szabályozást szigorítani kell ezen a téren, a bankok túl erősek, az ügyfelek pedig túl gyengék - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, miután a Parlamentben megbeszélést folytatott a pénzügyi szolgáltatások fogyasztóinak védelméről az érintett intézmények és szervezetek illetékeseivel.

Gyurcsány válságközponttal erősít 

A hét elején megalakul a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) - tudta meg az MTI kormányzati politikusoktól. Első ülését a hét elején tartja a KVVK. A testületet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezeti majd, tagjai az érintett miniszterek: Kiss Péter kancellária miniszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter és Veres János pénzügyminiszter; illetve Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.

A kormány csavar egyet az adórendszeren 

Nyártól várhatóan életbe lépnek a kormány által tervezett adóváltozások, ám részleteket későbbre ígért a kormányfő, aki szerint "még az együttgondolkodás folyik". Az biztos, hogy amellett, hogy könnyítik a legális foglalkoztatást, átvizsgálják a teljes szociális ellátórendszert is. Változhat az adókulcsok sávhatára, a családi pótlék, a tb és az áfa mértéke is.

Gyurcsány nyugtat: nem lesz sokkterápia 

Nem lehet sokkterápiát alkalmazni adóügyekben, határozott, de jól kiegyensúlyozott politikát kell követni - közölte kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Kézbe venné a gázárakat Magyarország 

Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kóka János, a parlament Nabucco eseti bizottságának elnöke hétfőn megállapodott abban, hogy közösen képviselik a keddi Nabucco-csúcskonferencián a gázvezeték projekt európai uniós előfinanszírozásának szükségességét, és közösen javasolják a Nemzetközi Nabucco Testület létrehozását a térség érdekeinek egységes képviseletére.

Adórendszer: Gyurcsány már "jelentős korrekciókról" beszél 

Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett.

Gyurcsány: nem az a kérdés, hogy a Fidesz győz-e 

A világtörténelem első globális válságában Magyarország legnagyobb gyengesége az egy évtizede tartó belpolitikai háborúskodás - mondta a miniszterelnök az MSZP választmányának ülésén Budapesten.

30 ezer milliárd dolláros hiánnyal számol Gyurcsány 

Szakértők azt ajánlották a kormánynak, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap 2009-2010-re vonatkozó előrejelzéseit vegye alapul, és azoknál óvatosabban számoljon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy világgazdasági folyamatokat elemző szakértőkkel egyeztetett a Parlamentben.

Gyurcsány: "még lejjebb megy"" 

Az elmúlt hatvan év legbonyolultabb gazdasági átalakulása folyik, és fel fog fordulni a világ gazdasága - mondta a miniszterelnök.

Mire készül Gyurcsány? 

A kormány azért hív össze rendkívüli parlamenti ülést január 29-ére, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt mondhassa el, a folyamatosan romló gazdasági kilátások fényében hogyan értékeli a gazdasági helyzetet és milyen intézkedéseket tervez - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP kétnapos noszvaji ülése után újságírók előtt.

Mindent újratervezne Gyurcsány 

Idén a gazdaság visszaesése 2-3 százalékos lehet a decemberben elfogadott, 2009-es költségvetésben rögzített, 0,9 százalékos GDP-csökkenés helyett - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán az m1 Napkelte című műsorában.

Gyurcsány szerint "stabil többsége" van a parlamentben 

Gyurcsány Ferenc szerint nincs kisebbségi kormány, hiszen ma Magyarországot egypárti, szocialista kabinet irányítja; erről miniszterelnök a Stop.hu internetes portálnak adott interjúban beszélt.

Hatalmas öngólt lőtt Orbán Viktor 

A lakosság pártok közti összefogást sürget, és nem helyesli, hogy Orbán visszautasította Gyurcsány Ferenc meghívását - derült ki a Szonda Ipsos csütörtökön végzett kutatásából, amelynek eredményeit a Népszabadság szombati száma közölte.

Inkább átalakul, mintsem megszűnik a 13. havi bér 

Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MR1 Krónika című műsorában péntek reggel.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo