Gyógynövény termesztés cikkek


A gyógynövény szakmát segíti az állam

A gyógynövény szakmát segíti az állam 

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a gyógynövény szakma képviselőivel. Célja, hogy olyan megoldásokat találjanak együtt, amelyek segítik a magyar gyógynövény szakma régi hagyományainak továbbvitelét, de az új technológiai és piaci kihívásokra is megfelelő választ adnak.
Sikeresek lehetnénk kamillában

Sikeresek lehetnénk kamillában 

Két évtizeddel ezelőtt még gyógynövény-nagyhatalomnak számítottunk, mára az ágazat jelentősen zsugorodott annak ellenére, hogy a kereslet számottevően nőtt. Miért nem tudunk profitálni a kézimunka-igényes iparág globális növekedéséből?
Tagadja a Nestlé, hogy gyógynövényt privatizálna

Tagadja a Nestlé, hogy gyógynövényt privatizálna 

Egy non-profit aktivista szervezet követeli, hogy a Nestlé ne sajátítsa ki a kerti katicavirág, illetve fekete kömény néven is ismert virágot azzal, hogy szabadalmakat jegyeztet be rá világszerte. A svájci élelmiszer-ipari multi közleményben tagadta, hogy ilyet tenne, mondván ”csak” a növényből kinyerhető anyag egyik molekuláját védetik le az élelmiszer-allergiák orvoslása érdekében...
Tanúsítvány a fenntartható gyógynövénygyűjtésért

Tanúsítvány a fenntartható gyógynövénygyűjtésért 

A vadon termő gyógynövények fenntartható gyűjtésére és ezzel összefüggésben a hátrányos helyzetű településeken munkahelyteremtő céllal dolgoz ki gazdasági modellt a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete és több szakmai csoport a Traditional and Wild projekt keretében.
Miben lehetnénk nagyhatalom? Gyógynövényekben!

Miben lehetnénk nagyhatalom? Gyógynövényekben! 

Az egész világon mind népszerűbbé válnak a gyógynövények, amelyeknek forgalmát jelenleg évi 12-15 milliárd dollárra becsülik. Legnagyobb fogyasztóik az európai és az ázsiai országok lakói, különösen a legfontosabb exportpiacunk Németország, valamint az Egyesült Államok és Kína. A kiválló természeti lehetőségekkel rendelkező Magyarország előtt komoly lehetőség áll, ugyanakkor régiós szomszédaink is rádöbbentek a piaci résre és hamar lemaradhatunk a versenyben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo