Föld cikkek


Megállíthatatlanul drágul a magyar termőföld

Megállíthatatlanul drágul a magyar termőföld 

A legnagyobb mértékben (28 százalékkal) Nógrád megyében emelkedtek az árak.
Mennyit ér a magyar föld?

Mennyit ér a magyar föld? 

Kijöttek a legfrissebb adatok, eszerint tavaly Magyarországon 69 ezer hektár termőföld cserélt gazdát, ez 3,7 százalékkal volt kevesebb, mint 2018-ban. Miközben nagyon eltérő mértékben drágultak a termőföldek az EU-ban, idehaza a szántók hektárjáért átlag 1,6 millió forintot kellett fizetni.
Nem tudni, miért, de megint vékonyodik az ózonréteg

Nem tudni, miért, de megint vékonyodik az ózonréteg 

Nemhogy lassabban "gyógyul" az ózonréteg, mint várták, hanem még vékonyodik is. Méghozzá azokon a tájakon, ahol a legtöbb ember él a Földön. A tudósok nem tudják, mi a jelenség oka. Az ózonréteg feladata, hogy megvédjen minket a Nap káros ultraviola sugárzásától.
Jóval korábban alakulhatott ki az élet, mint gondoltuk

Jóval korábban alakulhatott ki az élet, mint gondoltuk 

A földi élet kezdete 3,5 milliárd évnél korábbra nyúlik vissza - állítják amerikai kutatók, akik a valaha talált legrégebbi megkövesedett maradványokként azonosították azokat a mikrofosszíliákat, amelyeket egy csaknem 3,5 milliárd éves kőzetben fedeztek fel Nyugat-Ausztráliában.
Mire jó a föld és az épület tulajdonjogának megosztása?

Mire jó a föld és az épület tulajdonjogának megosztása? 

A pár éve hatályba lépett új Ptk. egyik kevésbé ismert szabálya szerint ma már lehetőség van arra, hogy az ingatlan tulajdonosa szétválassza a földterület és a rajta álló épületek tulajdonjogát, és azokat külön ingatlanként kezelje vagy hasznosítsa. Az üzleti gyakorlat egyelőre óvatosan közelít a lehetőséghez: bár a tulajdonjogok megosztása akár az ingatlanfejlesztési, vagy a hitelfelvételi gyakorlatot rugalmasabbá teheti, egyelőre jogi bizonytalanságok hátráltatják a koncepció szélesebb körű elterjedését – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Lehet valaki hiteles zöld aktivista 200 millió dolláros vagyonnal?

Lehet valaki hiteles zöld aktivista 200 millió dolláros vagyonnal? 

Évtizedek óta a zöld gondolat papja, az ökotudatosság keresztes lovagja. A nézeteit összefoglaló Kellemetlen igazság című dokumentumfilmnek köszönheti a Nobel békedíját is. De vajon azt cselekszi-e üzletemberként, amit hirdet? Vagy bort iszik és vizet prédikál?
Ma van a túlfogyasztás világnapja

Ma van a túlfogyasztás világnapja 

Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Mától a jövőnket használjuk el: úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre.
Végleg megváltoztatta a Földet a műanyag és az atom

Végleg megváltoztatta a Földet a műanyag és az atom 

Hamarosan hivatalosan is kimondhatják, a 11.000 évig tartó holocén után új földtörténeti korba léptünk: az ember korába. A tudósok által antropocénnak, vagyis az ember korszakának nevezett földtörténeti korral kapcsolatban már csak az a kérdés, mikor is kezdődött.
Mindenki egyért - a Föld Napja

Mindenki egyért - a Föld Napja 

Immáron negyvenkét éve minden év április 22-én ünnepli a világ a Föld Napját. Csaknem fél évszázada ezen a napon  25 millió amerikai emelte fel a szavát a természetért. Számos programot ajánulnk a környezettudatosság jegyében, de a környezetért való felelősségnek egész évre ki kellene tartania.
Rekord nagyságú lett az ózonlyuk!

Rekord nagyságú lett az ózonlyuk! 

Az Északi-sark fölötti ózonlyuk történetében soha nem látott nagyságúra terebélyesedett idén. Holott mindig kisebb volt, mint a déli-sarki ózonlyuk. Ennek okát a széljárásnak és hidegnek tudják be, melyek "ideális" körülményeket biztosítottak az ózonpusztító vegyületek terjedésének.

"A magyar föld a magyaroké!" 

Lehet, hogy csak „hitvita", lehet, hogy más és több, de tény: a hivatalos megítélés szerint bőven van spekuláció a földpiacon. A Nemzeti Földalap Szervezet (NFA) elnöke, dr. Sebestyén Róbert szerint a magántulajdonban lévő földek esetében és számtalan módot alkalmazva „működik" ez a nemkívánatos jelenség.

Kié lesz az ígéret földje? 

A kormányzat föld- és birtokpolitikájában fő helyet kapnak a családi agrárvállalkozások, sok esetben még állami földdel is segíteni igyekeznek ennek a körnek, csakhogy ezt az „adományt" a valóság által még nem igazolt kül- és belföldi titkos zsebszerződéseket kötő befektetőktől akarják visszaszerezni. Az agrárkormányzat nem külföldiellenes politikát folytat, csak a spekulációs úton elérni remélt árkülönbözetet kívánja jogi eszközökkel kivédeni.

Törvénymódosítás: szabályozzák a földek haszonbérletét 

Szabályozná a haszonbérletet, a családi gazdaság fogalmát és a pályázat nélküli földalapi földvásárlást is az a több földügyi törvényt módosító javaslat, amelyet az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága nyújtott be. A szöveg hozzáférhető a Parlament honlapján.

Süllyed az Alföld, de senki nem tud róla... 

Magyarország egyes területei - ezen belül például Alföld északi része - a tektonikai mozgások miatt az elmúlt 30-40 évben 15-16 centimétert süllyedtek, miközben például az Északi-középhegység emelkedik. A nagy területű mozgásokat közvetlenül nem érezzük, de árvízi szempontból a jelenség fontos, mert a Vaskapu nem süllyed, így lelassulhat a Kárpátokból érkező víz kifolyása.

Földrengéseket okozhat hazánkban a geotermikus energia? 

Svájcban, Németországban és az USA-ban pánikot keltettek az elmúlt 2-3 évben azok a földrengések, melyek geotermikus erőművek környékén történtek. A magyar kormány mégis jelentős szerepet szán ennek a megújuló energiafajtának. Biztonságosnak tartja-e a tudomány képviselői az új technológiát, mely a föld hőjét hasznosítja, vagy olyan kockázatos kimenetelű, hatású módszernek, amely megbolydítja a tektonikus lemezek dinamikáját?

364 átlagos hétköznap bolygónk védelmében 

A társadalom április 22-ére, a Föld Napjára minden évben kiemelt évfordulóként tekint. Ilyenkor legalább egy napig igyekszünk környezettudatosabban viselkedni, óvni a természetet. Az Országos Erdészeti Egyesület ezúton emlékezik meg az év másik 364 teljesen átlagos napjáról, amikor a természet, az erdő szolgálja a mi érdekeinket.

Hatalmas természeti övezeteket vásárolnak fel 

Az Egyesült Államok prominens milliárdosai hatalmas föld-felvásárlásba fogtak, hogy megmentsék az ipari fejlődéstől érintetlen parkokat és erdőket. Ezidáig Ted Turner, a CNN alapítója és a sikertelen AOL-Time Warner vállalategyesülés egyik összehozója volt az ország legnagyobb földmágnása. Riválisa és barátja, a kábeltévé-mogul John C. Malone azonban legújabb ügyletével leelőzte őt.

Minden óra a Föld órája! 

Világszerte 1,3 milliárd embert érint idén március 26-án a WWF Föld Órája akció, melyhez idén immáron 131 ország és tartomány, s számos intézmény, vállalat csatlakozott, hangsúlyt fektetve a környezet kímélésére, felhívva a figyelmet az energiatakarékos gondolkodásra.

Kulisszatitkok a cancúni klímacsúcsról 

Mexikó karib-tengeri nyaralóhelyén maximális biztonsági intézkedések közepette vette kezdetét a Klímacsúcs. A konferencia egy szigorúan védett hotelkomplexumban zajlik. A tengeren hadihajók vigyázzák a klímabékét.

Gázhajsza Európában és Amerikában 

A gázzal működő erőművek kivitelezése olcsóbb, mint a széntüzelésűeké. Az üvegházgáz-kibocsátás is fele a széntüzelés emissziójának, és harmada az olajfogyasztásénak. A palagázt a sajtó ezért hajlamos "viszonylag tiszta" energiaforrásnak titulálni. A széntüzeléshez képest valóban az, de energia- és vízigényes, illetve vízszennyező kitermelése erősen környezetszennyezővé teszi a palarétegek üregeiben megbúvó gázfajtát. Ezért nem lehet igazi válasz az olajfüggőség orvoslására. De már Magyarországon is keresi a palagázt az Exxon Mobil.

Ásványi kincsek vagy katonák döntik el Afganisztán sorsát 

Mintegy 1 trillió(!) dollár értékű ásványkészletet találtak az évtizedek óta háborúktól dúlt Afganisztánban, amely a felfedezés fényében most az elszalasztott lehetőségek országának tűnik. Az új fejlemény az afgán háború kimenetelére és az ország sorsára is minden bizonnyal hatással lesz. A közép-ázsiai állam könnyen a bányászat egyik nemzetközi központjává válhat.

A magyar geotermikus kincs két atomerőművel ér fel 

"Az elkövetkező kormányzati ciklusban a megújuló energiák részarányának növelése a cél, az elsődleges feladat, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hagyományos energiaforrásokra ne lenne szükség", mondta Illés Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályi határában egy geotermikus kút megtekintésekor. Illés a leendő kormány vidékfejlesztési tárcájának környezet- és természetvédelmet, valamint a vízügyet felügyelő államtitkári posztjának várományosa.

Kérdés a Föld napján: miért gyakoriak a földrengések? 

Mindössze három és fél hónap telt el 2010-ből, de máris 3 nagy földrengésnek lehettünk tanúi. A januári haiti és a februárvégi Chile-i katasztrófa után április 14-én Kínában történt 7,1-es erősségű földmozgás, mely közel 2000 áldozatot követelt. Nagy bajok lennének a föld magjával?

Lassan Budapest is áttér a megújuló energiára 

A FŐTÁV Zrt. tárgyalásos eljárás útján keres szakmai partnert egy olyan geotermikus kútpár kiépítéséhez és üzemeltetéséhez, mely a rákoskeresztúri távhőkörzetet láthatja el a megújuló energiából nyert hővel. A nyertes pályázó feladata lesz majd a kútpár, valamint a kapcsolódó létesítmények kiépítése és a létesítmény 15 éven át tartó üzemeltetése is. A FŐTÁV Zrt. az így kiépített hőtermelő egységtől évente legalább 16 millió forint megtakarítást remél a földgázköltségekben, valamint további kb. 15 millió forint bevételt az értékesíthető CO2-kvóták révén. A beruházás várhatóan 2010 őszén kezdődik és 2011 év végére fejeződhet be.

Román bányák veszélyeztetik a magyar természetet 

Brüsszelhez kívánnak panasszal fordulni a romániai civil szervezetek amiatt, hogy a bukaresti hatóságok a szaktárcák "feje fölött", azaz a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) készülnek dönteni a Verespatakra tervezett színesfémbánya ügyében.

Mobilon kapunk értesítést a dugókról? 

Az EP költségvetési bizottsága szerdán egyhangúlag megszavazta a GMES-ről, az EU saját Föld-megfigyelési programjáról szóló jelentést, melynek segítségével idővel akár mobilon is kaphatunk jelzéseket a forgalmi dugókról. Ahogy Herczog Edit "árnyék-jelentéstevő" beszámolt róla, az EP elkötelezett a program teljes körű megvalósítása mellett, mivel annak három éves költségvetési forrását  is biztosítja.

Hamarosan leolthatjuk a villanyt! 

Két héttel a Föld Órája előtt hazánkban már 40 település és közel száz cég csatlakozott a klímavédelmi akcióhoz. A regisztrációval vállalják, hogy egy órára lekapcsolják a világításukat március 27-én este fél kilenckor. Ezzel a gesztussal a városok, falvak, cégvezetők és magánszemélyek kifejezhetik környezettudatosságukat, és azt, hogy számukra fontos a klímaváltozás elleni fellépés. 

Kedvez a válság a zöldeknek 

Spekuláció folyik ugyan az Egyesült Államokban, de nem nyerészkedés céljából, hanem zöld érdekek mentén. A New York Times felfigyelt az elmúlt hónapokban kialakult trendre: környezetvédő csoportok dollármilliós nagyságrendben vásárolnak fel erdőket, ahova lakóparkokat építettek volna. A mélybe zuhant ingatlan- és telekárak kedveznek a természet óvásának.

Pusztító földrengés: Miért haltak meg annyian Haitin? 

A szisztematikus erdőirtás miatt lett a nyugati félteke legszegényebb országa Haiti és emiatt duzzadtak hatalmasra a nyomornegyedek a fővárosban, amelyet porig rombolt a Richter-skála szerinti hetes erősségű földrengés kedden. A természeti erőforrások felélése, a hibás politikai döntések, az infrastruktúra hiánya együttesen vezettek ahhoz, hogy a lakosság oly nagy számban zsúfolódott össze és halt meg a fővárosban, Port au Prince-ben.

A túllövés, mely nem az embert, hanem a Földet öli meg 

Eljött a nap, amikor fogyasztásunkkal már túllépjük a természet költségvetését. A Global Footprint Network számításai alapján idén ez a nap szeptember 25-re esik.

Van termőföldje? Komoly bírságot kaphat! 

Földjének aranykoronában kifejezett értékének akár ezerszeresére is büntethetik azt a földhasználót, aki március 15-ig nem jelentette be a földhivatalnál termőföldhasználatának megkezdését. A földhivatalok megkezdték ennek ellenőrzését - hívja fel a figyelmet legfrissebb közleményében a Magyar Agrárkamara.

Kapcsolja le a villanyt egy órára! 

A Föld Óráján, 2009. március 28-án 20:30 órakor a világ több ezer városában kapcsolják le a díszkiivilágítást egy órára, melynek célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az energiatakarékosság fontosságára, és környezetünk megőrzésére. A felhíváshoz cégek, szervezetek és kerületek ezrei csatlakoztak. A becslések szerint egymilliárd ember kapcsolja ki a vilanyt szombat este.

"Könnyen milliomos lehetsz, ha milliárdjaid voltak" 

Hamarosan elérkezik a "fordulat éve", a hazai földtulajdonosok mellé felsorakozhatnak a társaságok és a külföldiek, s ezzel az ügyesebb befektetők Mekkája is eljönni látszik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Se beruházást, sem béremelést nem terveznek a cégek 2024-ben

Se beruházást, sem béremelést nem terveznek a cégek 2024-ben  

A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo