Fizetési fegyelem cikkek


Fejlődik a magyar cégek fizetési fegyelme

Fejlődik a magyar cégek fizetési fegyelme 

Jelentősen csökkentek a számottevő késések a számlák kifizetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl megfizetett számlák értékének aránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Bisnode Magyarország negyedéves elemzése alapján.
Behajtásból lesz pénz K+F-re

Behajtásból lesz pénz K+F-re 

A magyar vállalatok bevételének 8 százaléka érkezik a késedelmes fizetések behajtásából. Az így érkező pénzeket pedig jellemzően nem napi működésre költik a vállalatok, hanem ebből finanszírozzák saját tartozásaikat, de K+F tevékenységeiket is.
Mire jó a tartozáselismerő nyilatkozat?

Mire jó a tartozáselismerő nyilatkozat? 

Szerződés alapján vagy szerződés nélkül fennálló tartozások esetén gyakran előfordul, hogy a kötelezett tartozáselismerő nyilatkozatot tesz. A tartozás elismerése nem hoz létre új kötelezettséget, mégis jelentős hatással lehet az érintett felek jogi kapcsolatára. Milyen formában tehető tartozáselismerő nyilatkozat, és milyen hatása van?
Minden harmadik cég megcsúszik a fizetéssel

Minden harmadik cég megcsúszik a fizetéssel 

Javult a fizetési hajlandóság Magyarországon 2018 első kilenc hónapjában. Az iparágakat tekintve is látható a kedvező folyamat – elsősorban a papíripar területén -, ám voltak renitensek: a krónikusan rosszul teljesítő építőipar idén sem javított – derült ki a Bisnode céginformációs szolgáltató adataiból.
Pontosan fizetnek a német cégek

Pontosan fizetnek a német cégek 

Sok bosszúságot és kellemetlen tapasztalatot megspórolhatunk magunknak, ha céginformációs rendszerekben tudakozódunk a külföldi cégek adatairól, előtörténetéről, sőt fizetési fegyelméről is.
Kegyelmi állapot a magyar cégvilágban

Kegyelmi állapot a magyar cégvilágban 

Ma szerencsés helyzetben van a magyar cégvilág. Visszaesett a csődök és felszámolások száma, és ha egy vállalkozás kiállít egy számlát, jó eséllyel számíthat arra, hogy időben meg is kapja az ellenértékét. Ez az állapot azonban nem tart örökké, két-három éven belül megváltozhat a helyzet, különösen a már most is kockázatosnak számító iparágakban – figyelmeztetett Keleti József, a Bisnode céginformációs szolgáltató country managere.
Organikusan vagy akvizícióval növekedjünk?

Organikusan vagy akvizícióval növekedjünk? 

A kkv-k adják Magyarország GDP-jének 70-75 százalékát, és a hazai munkaerő közel felét alkalmazzák. Sokuknak nincsenek világos fogalmaik arról, hogyan szeretnének vagy tudnának növekedni. A Piac & Profit A növekedés csapdái 2017 című konferencián ehhez kínáltak fogódzókat és szempontokat a szakemberek.
Fontos EU rendelet lépett hatályba

Fontos EU rendelet lépett hatályba 

Hatályba lépett az Európai Bizottság 2012-ben előterjesztett és 2015 májusában elfogadott javaslata, amely hatékonyabbá teszi a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások kezelését – hívta fel a figyelmet az az EOS Csoport.
Nem fognak gyorsabban fizetni a cégek

Nem fognak gyorsabban fizetni a cégek 

A lejárt számlák aránya a régióban Magyarországon a legalacsonyabb, a kelet-európai cégek több mint fele nem vár javulást idén a fizetési szokásokban, 26 százalékuk pedig attól tart, hogy még több vevő késik majd a számlák kiegyenlítésével – derül ki az Atradius felméréséből.
A magyar cégek hajlandók leginkább hitelt adni

A magyar cégek hajlandók leginkább hitelt adni 

A tavalyi visszaesés után idén újra nőtt a halasztott fizetés aránya Magyarországon a vállalatok közötti (B2B) értékesítésben. Az Atradius hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere című elemzése szerint Kelet-Európában a magyar vállalatok hajlandóak a leginkább a hitelre történő értékesítésre (65,5 százalék). Az Atradius adatai azt mutatják, hogy a belföldi B2B kereskedelemben átlagosan 62,1 százalék, a külföldiben pedig 68,8 százalék a halasztott fizetés aránya. Tavalyhoz képest ez mintegy 10 százalékos növekedést jelent.

Nehéz behajtani a külföldi tartozást 

A Magyarországon bejegyzett cégek 14%-a számlázott tavaly külföldre, ami 4 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbi 18%-hoz képest - derült ki az EOS Csoport kutatásából. A legnagyobb gond a külföldi cégekkel szemben a tartozások behajtása.

Kevesebben mentek csődbe tavaly 

A csődök és felszámolások száma nagyjából húsz százalékkal esett vissza, míg a kényszertörlések száma több mint huszonöt százalékkal mérséklődött 2016-ban. Ezzel szemben a végelszámolások száma közel tíz százalékos emelkedést mutatott, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

Megint romlik a fizetési fegyelem 

A tavalyi évhez képest közel másfél nappal hosszabbodtak a fizetési határidők, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Miközben a vállalkozások fizetési határideje növekszik, a csúszással fizető társaságok is 2 nappal hosszabb késéssel teljesítik fizetési kötelezettségeiket. Nemcsak a fizetési csúszások, hanem a késve fizetett számlák aránya is növekedett. Ugyan az év utolsó negyedévében jellemzően magasabb a határidőben fizetett számlák aránya, mint az év többi időszakában, feltehetően az utolsó negyedév sem fogja túlszárnyalni a tavalyi év utolsó három hónapjának 70 százalék feletti arányát.

Tippek a pénzzavar elkerüléséhez 

A kisvállalkozások jelentős része számára a cash-flow megfelelő menedzselése a siker és a bukás közötti különbséget jelentheti. Ahhoz, hogy alap szinten rendben legyenek a dolgok, nem kell sok – inkább csak egy kis odafigyelés.

Egyre többet kell várni a pénzre 

Minimálisan ugyan, de tovább növekedett a határidőben kifizetett számlák aránya a piacon, így a tavalyi év első félévéhez képest 0,37 százalékos javulás volt tapasztalható - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Egyre több megyében szorul 30 százalék alá a késve rendezett számlák aránya, de még így is jelentősen növekedett az átlagos késedelem a piacon.

Hónapokig várhatunk a pénzünkre 

Jellemzően az első negyedévben tartják be legnehezebben a fizetési határidőket a gazdasági szereplők, és akik most nem tudtak teljesíteni, jóval többet késtek a fizetéssel, mint egy évvel korábban – derült ki a Bisnode cégminősítő adataiból. Ezért fontos mindig utánanézni, milyen partnerrel kötünk üzletet.

Van, amiben jobbak vagyunk a környező országoknál 

Kelet-Európában a magyar vállalatok a leginkább hajlandók arra, hogy halasztott fizetéssel értékesítsék termékeiket – áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében –, és pontosabban is fizetnek, mint a környező országokban tevékenykedő cégek.

A legkockázatosabb a vendéglátásban üzletelni 

2016 első negyedévében tovább csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma - áll a Bisnode Magyarország Kft. elemzésében, de ennek ellenére viszont még mindig jelentős eltérések tapasztalhatók a magasabb, illetve az alacsonyabb kockázatot rejtő szektorok között – és nem árt az óvatosság.

A gazdaság alapjait fenyegetik az adósok 

A vállalkozások árbevételének átlagosan több mint 23 százaléka kintlevőség, tehát olyan kiszámlázott tétel, ami adott pillanatban nincs kifizetve. Mivel a cégek nyeresége árbevételüknek csupán átlagosan 2 százaléka, így nem lehet kérdés, hogy a kintlévőségek kezelése elsődleges kérdés.

Adót időben, hitelt késve fizetünk 

A mobiltelefonszámlát, a közlekedési bírságokat és a hiteltartozásokat fizetik leginkább késve a magyarok, derül ki az Intrum Justitia, nemzetközi pénzügyi szolgáltató Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből. Az adók azon jellegű tartozások, amikkel a legkisebb arányban késnek az érintett válaszadók.

Fontos tudni, kivel is üzletelünk 

Kiemelkedő jelentőségű a családfák vizsgálata és a tulajdonosi struktúra feltárása új, illetve már meglévő ügyfelek esetében. A magyar vállalkozások több mint 70 százalékánál a cég mögött ténylegesen álló és tulajdonosi jogokkal rendelkező személyek köre ugyanis egyértelműen azonosítható.

„Hozomra” nem lehet üzletet alapozni 

Egy cég sok kihívással néz szembe működése során, ezek közül az egyik legveszélyesebb – amellyel szinte minden cég találkozik – a nem fizető ügyfelek. A szerencsés cégek ügyfelei időben, vagy a határidőt csupán pár nappal lekésve fizetnek, de egy vállalkozást a szerencsére alapozni nem lehet.

Külföldre dolgozik a magyar 

Van, amiben második helyen vagyunk Németország mögött európai viszonylatban: a legerősebb gazdaság után nálunk állítják ki a legtöbb számlát külföld felé.

Valami történt: hipp-hopp fizetnek a cégek 

Hamarabb kapják meg pénzüket üzleti partnereiktől a vállalkozások, és ők is rövid időn belül ki tudják fizetni szállítóikat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ezzel a finanszírozási időtáv rekord alacsony szintre mérséklődött, ami kedvezően hat a cégek fizetőképességére.

Egy icipicit előbb jön a pénz 

A magyar vállalkozások számlafizetési fegyelme – összevetve az idei harmadik negyedév adatait 2014 azonos időszakával – mérsékelten ugyan, de javult. Idén ugyanis már a tavalyi 67 százalékkal szemben a számlák 70 százalékát időben egyenlítették ki a cégek - áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében. Emellett kismértékben ugyan, de a fizetési késedelem is javult annak ellenére is, hogy a fizetési határidők átlagosan szigorodtak.

Mit tegyünk, hogy pénzünknél legyünk? 

A vállalkozások legnagyobb gondjai között élen áll a késve fizetés vagy a leírási veszteségként elkönyvelt, elmaradt számlakiegyenlítés. Beruházások maradnak el, vagy dolgozók veszítik el a munkahelyüket emiatt. Pedig vannak praktikák, amelyekkel elkerülhető, hogy a csőd szélére sodródjunk egy-egy fizetési gondokkal küzdő vevő miatt.

Háromfelé szakadóban az ország 

A 2014-es összesített árbevételi adatokat megvizsgálva megállapítható, hogy Győr-Moson-Sopron megyében közel 4-szer annyi volt az egy cégre jutó árbevétel, mint Baranya megyében, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből. Ráadásul az elmúlt időszakban a dél-nyugati országrész bedőlési arány és határidőben fizetett számlák terén sem produkált jó mutatókat.

Mit tegyünk, hogy pénzünknél legyünk? 

Nyugdíjkérdés, szárnyaló startupok, szenvedélyből tanítók, külföldi beruházók – néhány az e havi témáink közül. Az októberi Piac & Profit cikkeiből hasznos tudásokra tehetünk szert, amelyek révén az élet mindhárom dimenziójában – a társadalomban, a munkában és a családban – is sikeresebbek lehetünk.

Gyorsabban és pontosabban jön a pénz 

A magyarországi ügyfelek rövidebb határidőkkel és pontosabban fizetik számláikat, mint egy évvel korábban – derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából, de a számlák ötödét még mindig késve egyenlítik ki.

Hamarabb jutnak pénzükhöz a kkv-k 

Hamarabb kapják meg pénzüket vevőiktől a kkv-k, így a beszállítóikat is hamarabb ki tudják fizetni. Ezzel a két teljesítés közti finanszírozási időtáv is lecsökkent, ami kedvezően hat a vállalkozások pénzügyeire – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

Itt a lista: ők késnek a legtöbbet a fizetéssel 

2015 első félévében a csökkenő fizetési határidőknek szerencsére több cég tudott megfelelni, azonban akik késve fizették ki számláikat többet késtek, mint 2014 azonos időszakában, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Jelenleg az ingatlanügyletekkel és az építőiparral foglalkozó cégek késnek a legtöbbet a számlafizetetéssel.

Bukja a bevételt, aki túl óvatos 

Versenyhátrányba kerülnek azok a cégek, amelyek nem engedélyeznek utólagos fizetést partnereik számára, ezért az elmúlt években a kockázatok alaposabb felmérésével kezdtek védekezni a nemfizetések ellen. Felmérések igazolják ugyanis, hogy 30 %-kal több bevételt tudnak elérni azok a cégek, amelyek halasztott fizetést is engedélyeznek vevőiknek, mint azok, akik csak előrefizetés esetén szállítanak.

Öt tipp, hogy időben fizessen a vevő 

A késedelmes számlafizetés még mindig a magyar gazdaság rákfenéje, de tőlünk nyugatabbra sem fenékig tejfel a vállalkozók élete. Most mutatunk öt tippet, amelyekkel ráveheti ügyfeleit, hogy időben – vagy legalább gyorsabban, egyenlítsék ki a tartozásaikat.

Ismét lelkesen hitelezik egymást a magyar cégek 

Mintha elfelejtették volna a magyar cégek, amit az elmúlt években tanultak a korábbi csődhullámokból: ismét lelkesen hitelezik egymást, illetve külföldi partnereiket.

Nyugaton is szeretnek csúszni a számlákkal 

Második éve csökken a halasztott fizetés népszerűsége a nyugat-európai cégek körében, de ezzel párhuzamosan nőtt a fizetési határidő és az átlagos fizetési késedelem is, ami növekvő üzleti kockázatot jelent.

Ne legyünk túl optimisták, ez még nem aranykor  

A GKI elemzése szerint a magyar ingatlanpiacon a „hat szűk esztendő” után 2014-ben komoly derűlátás bontakozott ki. Ez még sajnos nem jelenti azt, hogy a piaci szereplők egy újabb „aranykor” bekövetkezését várnák, az előrejelzések szerint az élénkülés csak a hazai ingatlanpiacnak a jelenlegi állapotához képest lesz érzékelhető.

Ilyen is van: jobban fizetnek a magyar cégek 

2014-ben a cégek átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 62 százalékát. Általánosságban elmondható, hogy javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de a szakemberek még így is óvatosságra intenek, mivel késés esetén átlagosan 41 napot kell várnia egy számlakibocsátónak mire a pénzéhez jut.

A dohányos cégek jó adósok – de nem eléggé 

A dohányipari szereplőknél az átlagnál alacsonyabb, 250-300 ezer forintot tesz ki a behajtási ügyek átlagértéke. Jellemzően a tartozások 20 százaléka marad rendezetlenül, ezek pedig szinte kivétel nélkül követelésbiztosítás nélküli esetek.

Már nem az építőipar a mumus 

Egyre csökken a magyar vállalkozások száma, a cégbedőlések és a kényszertörlések következtében. A legkockázatosabb iparágnak most már nem az építőipar, hanem a vendéglátás számít. A cégek fizetési fegyelme viszont javult.

A gazdaság rákfenéje a késve fizetés – Európában sem jobb a helyzet 

Az Intrum Justitia követeléskezelő cég fizetési hajlandóságot vizsgáló iparági felméréséből kiderül, hogy az elmúlt egy év alatt egész Európában szinte minden iparágban nőtt a leírási veszteség. Az európai építőipar számláinak csupán felét egyenlítik ki 30 napos határidővel.

Pontosan fizetünk, de még lenne hová fejlődni 

Európai összehasonlításban pontosan fizetnek a magyarok, az ügyfelek a számlák 74 százalékát fizetik ki időben – derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. A partnerek és ügyfelek körültekintőbb ellenőrzése segíthet a helyzeten.

Egyre fegyelmezettebben fizetnek a cégek 

Javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így is óvatosságra int a Bisnode, mivel késés esetén átlagosan 45 napot kell várnia egy számlakibocsátónak mire a pénzéhez jut.

Egyre többen, egyre többel tartoznak a NAV-nak 

Fél év alatt 62 százalékkal nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartózó vállalkozók száma, míg a tartósan adós magánszemélyeké és egyéni vállalkozóké 3 százalékkal bővült. Százmilliárddal nagyobb a vállalkozások adótartozása.

Keleten még jobban kell figyelni az üzletkötésnél 

Egyértelműen látszik az ország kelet-nyugat irányú széttagoltsága, mivel a keleti országrészben jóval nagyobb valószínűséggel válnak fizetésképtelenné a cégek, mint nyugaton. Ráadásul a támogatásoknak köszönhetően az összes működő cég számához viszonyítva több új vállalkozást is alakítanak keleten, így ebben a régióban még körültekintőbb odafigyelést igényel az üzletkötés, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.

A számlák felét fizetik időben - és ez már eredmény 

A magyar cégek 2013-ban számláik 51,4%-át fizették ki határidőben, ami jobb, mint a 2012-es 43,5%-os eredmény. Ezzel az értékkel hazánk az európai országok túlnyomó többségét megelőzi fizetési fegyelem terén a Bisnode csoport által képviselt Dun & Bradstreet (D&B), nemzetközi cégminősítő önkéntes csatlakozáson alapuló fizetési tapasztalat programja alapján készült elemzés szerint.

Állatot tartani rizikósabb 

Az állattartó cégek magasabb arányban válnak fizetésképtelenné, mint a növénytermesztéssel foglalkozók. Az előbbiek csaknem két hónapos csúszással fizetnek, pedig az ágazatban amúgy is magas a fizetési késedelem.

Újra az élmezőnyben: egyre gyorsabban fizetnek a cégek 

Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest. Újabb pozitív fordulat, hogy a régióban újra Magyarországon a legalacsonyabb a késve fizetések aránya.

Minden harmadik vállalkozással veszélyes lehet üzletet kötni 

A csaknem 600 ezer magyarországi cég közel egymillió tulajdonosa és cégvezetője szövevényes kapcsolati hálót alkot, s a vállalkozások jelentős része kapcsolódik tönkrement, bedöntött vagy adósságot görgető más cégekhez.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo