Fiatal vezető cikkek


Vállalkozni nem csak a felnőttek kiváltsága!

Vállalkozni nem csak a felnőttek kiváltsága! 

Talán nem is gondolnánk, de a legtöbb sikeres vállalkozó már tinédzser korában elkezdte építeni későbbi karrierjét. Nem foglalkoztak a korukkal, csak álmaik megvalósítása lebegett a szemük előtt. Íme, három sikeres vállalkozásfajta amelybe fiatal korban is bele lehet vágni!
Ki kell bírni együtt, a jövő érdekében

Ki kell bírni együtt, a jövő érdekében 

A hazai családi vállalatok jelentős részének égető probléma a generációváltás. A siker érdekében muszáj tudatosan tervezni és szembenézni azzal, hogy a cég és a világ is változott az elmúlt évtizedekben. A fiatalok mások, de erre tekintsünk inkább lehetőségként!
Startupper lett az Év Fiatal Vezetője

Startupper lett az Év Fiatal Vezetője 

Közel negyven pályázó közül Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója lett az „Év fiatal vezetője – 2016” pályázat győztese. A szervezők idén ezúttal kategória-győzteseket is hirdettek nonprofit, kkv- és nagyvállalati kategóriákban.  
40 év alatti? Vezető? Díjazzák!

40 év alatti? Vezető? Díjazzák! 

Nem egy újabb startup verseny, az Év Fiatal Vezetője verseny célja a multiknál, kkv-knál, vagy épp nonprofit szervezetekben működő, negyven év alatti, tudatos vezetők elismerése.
Önnél mennyire erős a cserepad?

Önnél mennyire erős a cserepad? 

A magyar vállalkozások jelentős részénél mára aktuális kérdéssé vált a vezetői generációváltás, de a problémával nem ilyenkor kell foglalkozni, hanem akkor, amikor még évek vannak hátra a személycseréig.
Felkészül a jövő vezetője

Felkészül a jövő vezetője 

Kiss Kata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biomérnök mesterképzésben résztvevő hallgatója nyerte a BCSDH „A jövő vezetői” ösztöndíjprogramját.
Fiatal vezetőktől is van mit tanulni

Fiatal vezetőktől is van mit tanulni 

A vezetőt csapatának eredményei minősítik leginkább az idén először meghirdetett Év Fiatal Vezetője díj első nyertese, Szabó Andás, az iData Kft. tulajdonosa és stratégiai irányítója szerint.
Elég jó vezető? Most kiderülhet!

Elég jó vezető? Most kiderülhet! 

Szeptember végéig pályázhatnak a 35 év alatti vezetők az idén legelső alkalommal meghirdetett „Év fiatal vezetője – 2015” díjra. Számít a hitelesség, az önfejlesztés és a tudatosság is.
Ki lesz az Év Fiatal Vezetője?

Ki lesz az Év Fiatal Vezetője? 

Legelső alkalommal hirdeti meg a Fiatal Vezetők Akadémiája a legrátermettebb munkahelyi vezetők számára kiírt „Év fiatal vezetője – 2015” díjat. A most létre hívott, új típusú szakmai elismeréssel az elsősorban üzleti eredményekre fókuszáló vállalkozói, vagy sikeres menedzseri teljesítmények után méltó helyükre kerülhetnek a példamutató vezetői szemléletet valló, ebben kiemelkedőt nyújtó munkahelyi vezetők is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Eldőlt, ezek most a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők

Eldőlt, ezek most a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők 

A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 14 ezer  milliárd forintot, ami bő 50 százalékos emelkedés.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo