Feketegazdaság cikkek


Leszámolás a feketegazdasággal: hogy harcol a NAV?

Leszámolás a feketegazdasággal: hogy harcol a NAV? 

A NAV pénzügyi nyomozói arra törekszenek, hogy azonosítsák a feketegazdaság szereplőit, az adócsaló bandák kiiktatásához azonban nem elég, ha az érintetteket bíróság elé állítják, a fő cél a bűncselekménnyel megszerzett vagyon mielőbbi elvonása.
A bitcoin az első virtuális adóparadicsom?

A bitcoin az első virtuális adóparadicsom? 

A kriptovaluták vehetik át a bezáruló adóparadicsomok helyét, ezért az adóhatóságok egyre komolyabban fókusz alá vonják a bitcoinnal végzett műveleteket – írja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Vége a gázpalackos feketézésnek

Vége a gázpalackos feketézésnek 

Végleg felszámolja a mozgóboltnak álcázott, PB-gázpalackokkal házaló feketekereskedelmet az új jövedéki törvény, ugyanakkor legális forgalmazóktól továbbra is megrendelhető a gázpalackok házhoz szállítása - hívja fel a figyelmet a Prímaenergia Zrt.
Húsz százalékra csökkent a hazai feketegazdaság aránya

Húsz százalékra csökkent a hazai feketegazdaság aránya 

Ezt állította legalábbis Domokos László a 2018-as költségvetésről tartott csütörtöki előadásában. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a hazai feketegazdaság aránya a GDP-hez viszonyítva korábban 24 százalék volt.
Itt a lista a feketén foglalkoztatókról

Itt a lista a feketén foglalkoztatókról 

Közzétette a NAV a feketén foglalkoztató munkaadók listáját. Szokás szerint sok a mikro- és kisvállalkozás, a nagy nevek viszont szinte teljesen eltűntek. Ők már látják, a munkaerőhiányos gazdasági környezetben a tiszta foglalkoztatás az alap, hogy esélyük legyen elegendő embert találni.
Adminisztrációba fullad 2017?

Adminisztrációba fullad 2017? 

Az évkezdés minden vállalkozás számára az új kötelezettségek áttekintését is jelenti. Az adóváltozásokkal lehet, hogy bizonyos szempontból könnyebb lesz a cégek élete, de papírmunkában nem lesz hiány.
Szerviz, használt kocsi: a fele fekete

Szerviz, használt kocsi: a fele fekete 

Az autós ágazat legnagyobb problémája az extrém méreteket öltött illegális tevékenység, amelynek mértéke eléri az 55 százalékot, így a teljes ágazat évi mintegy 3300 milliárd forintos forgalmán túl 1200 milliárd forintos veszteséget okoz a magyar járműállományra vetítve.
Még mindig a bejelentésen spórolnának a cégek

Még mindig a bejelentésen spórolnának a cégek 

Egyre szigorúbban ellenőrzi a NAV a feketefoglalkoztatást, és egyre többször kell is büntetniük. A feketelista adatai szerint idén fél év alatt több bírságot szabtak ki, mint korábban egy-egy évben. Az adóhatóság szégyenlistájára a legtöbbször a gazdaságilag gyengébb megyékből kerülnek fel a cégek.
Jól megszedték magukat a taxisok az Uber elleni harcban

Jól megszedték magukat a taxisok az Uber elleni harcban 

Nemcsak hogy túlélték, de meg is erősödtek a taxitársaságok a közösségi autószolgáltatókkal vívott harcban. 2015 második és 2016 első felében az Ubertől voltak hangosak a taxitársaságok mindennapjai, azonban elemezve a társaságok beszámolóit, egyértelműen sikeresnek könyvelhetik el az elmúlt időszakot.
A nagy bevételű cégeknél látna szívesen online kasszát a vásárló

A nagy bevételű cégeknél látna szívesen online kasszát a vásárló 

A magyar lakosság jelentős többsége támogatja a szürke- és feketegazdaság elleni kormányzati akciókat, ügyvédekre, a fogorvosokra és a plasztikai sebészekre terjesztenék ki például az online kasszát - derül ki a Nézőpont Intézet Gazdaságfehérítési Kerekasztalának legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Kevés az új cafeteria a munkaerőhiány ellen 

Jó kezdeményezés a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a cafeteria készpénzesítése, de a munkát terhelő egyéb terhek csökkentése nélkül kevés ahhoz, hogy megoldja a feszítő bérproblémákat a kkv-knál.

Orosz embargó: még a feketegazdaság is összement 

Az olajárak zuhanása miatti orosz válság hatására összezsugorodott az árnyékgazdaság is - derült ki az orosz elnöki hivatal mellett működő Népgazdasági és Államigazgatási Oroszországi Akadémia csütörtökön közzétett szociológiai felméréséből.

Tizennégyezer cégvezető törheti a fejét 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a szürkegazdaság elleni harc, hamarosan több mint 14 ezer cég pénztárgépe kerülhet online kapcsolatba az adóhatósággal – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felméréséből.

Kalózbecsület és társadalmi innováció 

Nagy a renoméjuk manapság a renegátoknak, legyenek azok hackerek, törvényeket kijátszó, unortodox kisvállalkozók vagy épp kalózok. Az informális és szürkegazdaság e hőseiről szól a Misfit Economy, ám a könyv szerzőpárosa mintha nem mindig lenne tisztában alanyai olykor kétes tevékenységének etikai hatásával.

Kifehéredtek a sárga taxik 

Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott a taxis piacon, a résztvevők száma csökken, a megmaradt társaságok összesített eredménye viszont szépen alakul – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

Egérrel volt töltve a szaloncukor - VIDEÓ 

Egy pest megyei szaloncukorgyártó üzemben tartott közös ellenőrzést október közepén a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága és a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A vizsgálat során többek között 11 tonna alapanyagot és lejárt minőség megőrzési idejű terméket foglaltak le az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek.

Lenyúlták a munkások nyugdíjjárulékát 

Egy napon belül két, munkaerő-kölcsönzésre szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, akik egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat, járműveket és több mint hatvan bankszámlát zároltak. A két ügyben 34 gyanúsítottat hallgattak ki, nyolcan vannak előzetesen letartóztatásban.

Nem tudtak versenyezni a feketegazdasággal 

Fizetésképtelenné vált a TOP 5 hazai húsipari csoport közé sorolt törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft., a cég ötszáz dolgozója nem kapta meg májusban a fizetését, információk szerint csődbiztos vette át a céget, a bank mindent lefoglalt.

Ezért lett öngól a trafikrendszer 

2013 óta folyamatosan emelkedik a cigarettacsempészet aránya hazánkban, a két évvel ezelőtt mért adatokhoz képest duplájára nőtt az illegális forgalom. Ez óriási veszteséget jelent az államkasszának és az iparági szereplőknek egyaránt.

Maradnak a fóliák a trafikokon – bár ez nem kötelező 

Korábban felmerült a lehetőség, hogy a szaporodó trafikrablások miatt módosítani kellene a szabályozást, azonban a kormányzat szerint erre semmi szükség, hiszen a teljes lefóliázás nem kötelező. Közben – részben a szigorú szabályok, részben a feketepiac térnyerése miatt – nem sikerül értékesíteni csaknem ezer trafikkoncessziót.

Újabb öngólt rúghatott a kormány 

Több mint hatezer vállalkozás könyvvizsgálati kötelezettsége szűnt meg januártól, mert az állam 200 millióról 300 millió forintra emelte azt az éves árbevételküszöböt, ami felett kötelező a könyvvizsgálat. Az intézkedés az érintetteket jelentős adminisztrációs tehertől mentesíti, az államkasszában ugyanakkor bevételkiesést eredményezhet.

A kistermelők bukhatnak az áfacsökkentésen 

A sertésáfa csökkentésével a kistermelőknek szembe kell néznie azzal a problémával, hogy az előállítási költségeik nem csökkennek. Az intézkedés ugyanakkor fehérítheti az ágazatot, levegőhöz juttatva a legális cégeket.

"Az áfát úgy ahogy van, meg kellene szüntetni" 

Olyan mértékűek az áfacsalások, hogy azokat csak az áfa megszüntetésével lehet hatékonyan orvosolni – mondta az Adó Online-nak Vámosi-Nagy Szabolcs. Ez azonban csak uniós szinten elképzelhető, köztes megoldásként a jelenlegi áfakulcs mérséklését, a fordított áfa kiterjesztését tartja indokoltnak a szakértő.

Csak a kisujját nyújtja a kormány, pedig a karja kéne 

A kormány múlt héten bejelentett áfacsökkentése ugyan nagy segítséget nyújt a nehéz helyzetben lévő sertésfeldolgozóknak és termelőknek, nem szorítja viszont vissza a feketegazdaságot az ágazatban és a fogyasztók sem fognak sokat érezni belőle.

Tényleg kell az áfacsökkentés 

Visszaszorulna a feketegazdaság, csökkenne az import, a hazai termelés versenyképessége pedig javulna, ha a kormány a mai 27 százalékról drasztikusan, 5 százalékra mérsékelné az alapvető élelmiszernek számító baromfihús és étkezési tojás ÁFA kulcsát.

Sokmilliárdos öngól lehet a trafikrendszer 

Még csak alig néhány hónapja működik a magyar trafikrendszer, az viszont már most is látszik, hogy sokba fog kerülni a költségvetésnek. Visszaestek az áfa- és a jövedéki adóbevételek, óriásit nőtt a feketepiac, kereskedők ezrei kerültek nehéz helyzetbe, nem is említve a dohányiparban dolgozó több tízezer embert.

Áfacsökkentés: kéne de nem lesz? 

Az alapvető élelmiszerekre vonatkozó, 27 százalékos áfakulcs mérséklését kérik a kormánytól a termelők, feldolgozók, a kereskedők, közgazdászok, akik szerint így csökkenhetne a feketegazdaság és nőhetne a fogyasztás is. Orbán Viktor viszont éppen ezzel ellenkezőleg nyilatkozott, egy újabb, 30 százalék fölötti áfakulcs bevezetését lebegtetve meg.

Megspórolhatnánk néhány Matolcsy-csomagot a gazdaság fehérítésével 

A feketegazdaság mértéke Magyarországon eléri a bruttó hazai termék 22–25 százalékát, azaz évente közel 7000 milliárd forintot. A magyarországi adórendszer leginkább a szerényebb körülmények között, bérből és fizetésből élőket, valamint a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtja, miközben a természeti erőforrásokkal való pazarlást, a környezet szennyezését és az adók elkerülését nem fékezi.

A trafiktörvény első eredménye – Erősödik a feketepiac 

A dohányipari szereplők megbízásából a GfK Hungária felmérésének legfrissebb eredményei azt mutatják, hogy a feketekereskedelem arányának csökkenő tendenciája visszafordult, s az illegális kereskedelem újra növekedésnek indult.

Továbbra is rossz irányban a magyar gazdaság 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon az év hátralevő részében is folytatódik a recesszió. A kivitel a Mercedes fellendülő exportja ellenére alig gyorsul, a belföldi keresletben pedig nem várható javulás. A forint nyár folyamán kialakult - a viszonylag kedvező nemzetközi pénzpiaci hangulatnak és az IMF-tárgyalások megkezdésének köszönhető erőssége - átmenetinek bizonyult. Mivel a kormány deklaráltan nem kíván változtatni gazdaságpolitikáján, aligha születhet meg az IMF-fel való megállapodás, s nem lesz megteremthető az a befektetői bizalom sem, amely a gazdasági növekedés beindulásához szükséges beruházásokat fellendítené.

80 százalék szabálytalan 

Az elmúlt évi munkaügyi ellenőrzések számadatai bizonyítják, hogy a cégek többségénél igen gyakori a munkavédelmi, illetve a munkaügyi szabálytalanság, jogsértés. A tavaly felkeresett vállalkozások 57 százalékánál ütköztek a felügyelők munkaügyi jogsértésekbe, és 82,8 százalékuknál állapítottak meg munkavédelmi mulasztásokat -tájékoztatta a feketelista.hu portált a munkaügyi hatóság.

Ezt vizsgálja a munkaügyi ellenőr idén 

Továbbra is a bejelentés nélküli munka visszaszorítása szerepel a Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei évre vonatkozó ellenőrzési irányelvei középpontjában.Az építőipari cégek helyett az idén elsősorban a vagyonvédelmi társaságok kerülhetnek a munkaügyi felügyelők vizsgálatainak fókuszába, és erősödhet a hivatal felvilágosító tevékenysége, amire már régóta széles körű, eddig kielégítetlen igény mutatkozik.

Minden harmadik magyar cég feketézik 

„A kormányba vetett bizalom hiánya és a bonyolult adózási rendszer" a magyar rejtett gazdaság legfontosabb mozgatórugói a Visa Europe kedden Budapesten bemutatott tanulmánya szerint. A feketegazdaság fő összetevői a be nem jelentett munka és az adóelkerülés, mértéke akár 2100 milliárd euró is lehet európai szinten.

Hogyan csalnak a magyar munkáltatók? 

Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon; az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései csaknem 7.500 munkavállalót érintően tártak fel munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzést, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19.000 dolgozót alkalmaztak feketén.

A megoldás: legyen olcsóbb a csirke! 

A baromfitermékek áfáját már januárban legalább 16-18 százalékra kellene csökkenteni, ezzel jó eséllyel lehetne fellépni a hazai feketegazdaság ellen - állítja Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke a terméktanács honlapján közölt nyilatkozatában.

Új kiskapuk a feketemunka számára 

Több mint tíz év után véget ér az alkalmi munkavállalói könyv visszaélésekkel teli pályafutása, áprilistól ugyanis felváltja az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye. Az új szisztéma ugyanakkor nem biztos, hogy eléri a célját, mivel a jogalkotók akaratlanul is kiskapukat hagytak a feketemunkának.

Válságban vonzóbbak a hamis termékek 

Megtartotta kedden második találkozóját a Herczog Edit szocialista és Bill Newton Dunn brit liberális demokrata EP-képviselők kezdeményezésére létrejött Hamisítás és Csalás Elleni Küzdelem Fóruma. Az ülésen Carlo van Heuckelom, az Europol és John Taylor, az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatóságának megbízottja ismertette a képviselőkkel a legfrissebb bűnügyi trendeket.

Egyre többen csapják be az államot 

Nemcsak, hogy megállt az idén a gazdaság fehéredése, de a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás még gyorsabb is lehet a 2008-as javulási ütemnél, így az idén ebből többletbevétele nem származik a költségvetésnek, sőt a mérleg negatív is lehet - áll a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság negyedik jelentésében.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Gazdaság

Fontos listáról tűnt el Varga Judit és Novák Katalin

Fontos listáról tűnt el Varga Judit és Novák Katalin 

Lekerültek a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listájáról.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo