Fedezeti ügyletek cikkek


Kkv-knak is kezelni kell az árfolyamkockázatot

Kkv-knak is kezelni kell az árfolyamkockázatot 

Miközben bőven akad még fejlődési lehetőség a piacon, ami a vállalatok körében az árfolyam-ingadozásokból eredő kockázatok kezelését illeti, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy ennek szükségességét egyre több hazai vállalkozás ismeri fel.
Gyenge marad a forint, mit tegyünk?

Gyenge marad a forint, mit tegyünk? 

Az elmúlt napok folyamán masszív gyengülést produkált a forint a világ vezető pénznemeivel szemben, a folyamat pedig a legtöbb elemző szerint nem fog egyhamar a visszájára fordulni. Azok az importőrök, akik nem biztosították magukat a forintgyengülés ellen, valamennyit biztosan buktak, de érdemes lehet még lépni, hátha további zuhanás jön. Megmutatjuk, hogyan.
Gyengül a forint, van védelem?

Gyengül a forint, van védelem? 

Lehet és kell is védekezni a devizakockázatok ellen. Költséges, odafigyelést igényel, de így szélsőséges piaci viszonyok között is biztosítható a vállalkozás kiszámítható működése.
Devizakockázatok: nem védekeznek a magyar cégek

Devizakockázatok: nem védekeznek a magyar cégek 

A gyorsan változó piaci környezet sok magyar vállalatot visszatart devizakockázatainak kezelésétől, pedig éppen azzal vállalnak nagy rizikót, ha nem tesznek semmit. Az ING Bank felmérése szerint a régiós piacok közül Romániában a vállalati devizakitettséget a jegybank beavatkozása csökkenti, a cseheknél a cégek széles körben alkalmaznak fedezeti ügyeleteket, míg a szlovákoknál a fedezeti ügyletekben korábban aktív exportőrök számára megoldást jelentett az euró bevezetése.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo