Európai szabadalom cikkek


Egy kínai cég verhetetlen az európai szabadalmaknál

Egy kínai cég verhetetlen az európai szabadalmaknál  

2,9 százalékkal nőtt tavaly a szabadalmi bejelentések száma az Európai Szabadalmi Hivatalnál.
Ha van is ötletünk, más profitál belőle

Ha van is ötletünk, más profitál belőle 

Nem csak innovációs teljesítményben, hanem a szellemi tulajdonjogok területén is lemaradást mutatnak a hazai számok az uniós átlaghoz képest, mondták szakértők a Piac & Profit K+F Innováció 2016 konferenciáján. Pedig e nélkül nem érdemes innoválni, hiszen ha valaki nem foglalkozik vele, akkor az ötletének gazdasági haszna másnál fog lecsapódni.
Mindent visz az uniós védjegy

Mindent visz az uniós védjegy 

Ha egy védjegyet uniós szinten bejegyeztek, akkor bizony lehet, hogy akkor sem kaphatunk engedélyt hasonlóra, ha Magyarországon az eredeti márka teljesen ismeretlen.
Védekezni márpedig kell!

Védekezni márpedig kell! 

Egy sikeres új termék óriási lehetőség a vállalkozásnak, ám minél nagyobb profitot hoz az innováció, a versenytársak annál jobban szeretnék utánozni. A másolás ellen véd a jog, többek közt a szabadalmi oltalom, a védjegyoltalom. Korántsem csak a kifejezetten kutatás-fejlesztéssel foglalkozók érintettek! A jogvédelem valamely területe szinte minden vállalkozásnak fontos.
Olcsóbb lesz a szabadalom, versenyelőny lehet

Olcsóbb lesz a szabadalom, versenyelőny lehet 

Nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament az európai szabadalom létrehozására vonatkozó indítványt, amely világszinten versenyképesebbé teszi majd a kkv-kat is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo