északmagyarország cikkek


Északkeleten is komoly gondok vannak - mivel néznek szembe a vállalkozók?

Északkeleten is komoly gondok vannak - mivel néznek szembe a vállalkozók? 

Árfolyam, infláció, energia, munkaerőhiány: ezek voltak az északkelet-magyarországi regionális gazdasági fórum főbb témái.
Nőtt a vásárlóerő, de még messze a nyugati jólét

Nőtt a vásárlóerő, de még messze a nyugati jólét 

Idén 1,9 százalékkal nőtt Európában az egy főre jutó vásárlóerő értéke a 2016-ban mérthez képest. A vizsgált 42 országban változatlanul jelentős különbségek láthatók az elméletileg elkölthető jövedelem mértékét illetően: a legmagasabb az átlagos vásárlóerő Liechtensteinben, Svájcban és Izlandon, míg Európa legkevésbé tehetős lakosai Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában élnek. Az európai rangsorban Magyarország Lengyelország mögött eggyel a 30. helyen áll úgy, hogy az egy főre jutó vásárlóerő 10 százalék fölötti arányban nőtt.
Új lehetőségek Észak-Magyarországon

Új lehetőségek Észak-Magyarországon 

Újabb 6,1 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg Észak-magyarországon a regionális fejlesztési tanács - jelentette be Becsó Zsolt, a tanács elnöke Egerben.
Eddig rendesen fizette az adót? Kedvezményt kaphat!

Eddig rendesen fizette az adót? Kedvezményt kaphat! 

Haladékot kapnak az adóbefizetés pótlására, fizetési kedvezményt is igényelhetnek azok az észak-magyarországi adóalanyok, akik korábban pontosan teljesítették kötelezettségeiket. Így nem azonnali, csak utolsó lépcső a végrehajtás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.
Észak-Magyarország megújuló energiaforrásokra válthat

Észak-Magyarország megújuló energiaforrásokra válthat 

A Károly Róbert Főiskola konferenciát a szlovákiai Nyitrai Agrártudományi Egyetemmel együttműködésben: A felszólaló hazai és külföldi előadók az észak-magyarországi és hazánkkal határos szlovák régiók lehetőségeit ismertették a megújuló energiapotenciál felhasználásában.
Milyen szakmával találunk állás Észak-Magyarországon?

Milyen szakmával találunk állás Észak-Magyarországon? 

Az Észak-magyarországi régió három megyéjében meghaladta a 6,5 ezret novemberben a betöltetlen álláshelyek száma, ahol egyidejűleg 110 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván - derül ki a regionális munkaügyi központ adataiból.
Ingatlanboom Észak-Magyarországon

Ingatlanboom Észak-Magyarországon 

Szlovákiából érkeznek azok a lakásvásárlók, akik a határ mentén szeretnének letelepedni. Igen kapós az ingatlan, van, ahol már minden ház elkelt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo