Elvárt béremelés cikkek


Ezt várja a kormányzat a vendéglátósoktól

Ezt várja a kormányzat a vendéglátósoktól 

Abban a kormány és a szakmai szervezetek is egyetértenek, hogy drámai a munkaerőhiány mértéke a vendéglátóiparban. Abban már megosztottabbak a vélemények, hogy mi segítene ezt megoldani. A tervezett kötelező szervizdíj a szakmai szervezetek szerint kikészítené a kisebb éttermeket, az áremelést nem bírná el a piac.
A kicsiknek fáj leginkább a béremelés

A kicsiknek fáj leginkább a béremelés 

Minden cégre negatív hatással volt a kötelező béremelés, de minél kisebb a cég, annál nagyobb gondot okoz - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss felméréséből.
Kiderül, hogy bírják a cégek a kötelező béremelést

Kiderül, hogy bírják a cégek a kötelező béremelést 

A kormány felmérést készít a tavaly novemberben a szociális partnerekkel aláírt bérmegállapodás munkáltatókra gyakorolt hatásairól - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Liga Szakszervezetek (Liga) konferenciáján.
Néhány forinton múlik a malomipari cégek túlélése

Néhány forinton múlik a malomipari cégek túlélése 

Emelni fogják a malmok a liszt árát, mégpedig a túlélésük érdekében. A cégek nem tudják másképp kigazdálkodni a kötelező béremelést. A problémák mögött a negatív árverseny és áfa gondok vannak az Agrárszektor.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint.
Meredek emelkedésbe kezdett a lakásépítők bizalma

Meredek emelkedésbe kezdett a lakásépítők bizalma 

Az építőipari beruházások tekintetében magasak és bizakodóak az elvárások az uniós forrásoknak és a csok-nak köszönhetően. A kérdés, lesz-e aki megvalósítsa ezeket, mert a kötelező béremelés és a munkaerőhiány viszont komoly kihívásokat jelent az építőiparnak.
Országon belül mobilizálná a munkavállalókat a kormány

Országon belül mobilizálná a munkavállalókat a kormány 

Az országon belüli mobilitás növelésével oldaná meg a kormány a munkaerőhiányt Ukrajnából érkező munkavállalók helyett. Járulékcsökkentés lesz még, de a béremelés megvalósulását is ellenőrzik - mondta Varga Mihály.
A dolgozók kétharmada kevesli a fizetést - de nincs miből emelni

A dolgozók kétharmada kevesli a fizetést - de nincs miből emelni 

Csak a munkavállalók harmada érzi úgy, hogy annyit keres, amennyit megérdemel. 2017 minden bizonnyal a béremelések éve lesz, bár a kisebb cégek nem nagyon tudnak többet kigazdálkodni. Egy alapszinten felül a pénznél többet számít a vezető.
Alig gyorsul a béremelés, de a kicsiket kiütheti

Alig gyorsul a béremelés, de a kicsiket kiütheti 

Alig fog gyorsulni jövőre a béremelkedés a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss felmérése szerint. Bár a munkaerőhiány kezeléséhez szükség van rá, a kis cégek számára súlyos terhet jelent az emelés, akár munkaidőcsökkentés, túldolgoztatás, vagy a fekete gazdaság növekedése is lehet a válasz.
Munkaerőt, vagy bedőlést hoz a béremelés?

Munkaerőt, vagy bedőlést hoz a béremelés? 

Ha szükség is van a béremelésre, azt a mostani módon a kisebb cégek nem fogják tudni kigazdálkodni, teljes ágazatok foghatnak padlót szakemberek szerint. A miniszterelnök viszont meglepetésre számít, szerinte sok cég csak nem akart fizetni eddig.
A vállalkozók zsebére trükközik a kormány?

A vállalkozók zsebére trükközik a kormány? 

Büszkén hirdeti a kormány, hogy a minimálbér folyamatosan nő, és sok dolgozó milyen jól jár. A túlélésért küzdő vállalkozásokat viszont egyre nehezebb helyzetbe hozza az évről évre növekvő bérteher: a tavalyi drasztikus kötelező és elvárt béremeléshez kapott támogatás ez évre jelentősen csökkent, az idei minimálbér- és garantált bérminimum-emelés elviseléséhez ígért kormányzati segítség pedig késik.

Akiknek a fizetéséhez hozzájárul az állam 

Összesen 5,6 milliárd forint bérkompenzációs támogatást nyújt több mint 124 ezer munkavállalónak a Nemzetgazdasági Minisztérium - tette közzé hétfőn a tárca a kormányzati portálon.

10 százalékos csökkenés egy új munkahelyet jelentene 

Az adó- és járulékterhek, valamint az adminisztráció együttes 10 százalékos csökkentése vállalkozásonként egy új munkahely finanszírozását tenné lehetővé a legalább tíz főt foglalkoztató kisvállalkozóknál - Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnökének véleménye szerint.

Indul a kiegészítő bérkompenzációs pályázat 

Indul a 21 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiegészítő bérkompenzációs pályázat, amelyen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez - jelentette be Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Ahol a kötelező felett is emelik a fizetést 

Kiemelkedően kedvező megállapodást kötött a vegyipari szakszervezet (VDSZ) az ágazat munkaadói oldalát tömörítő szövetséggel, a kötelező kompenzáció feletti bruttó 3-5 százalékos béremelési ajánlatot írtak alá - közölte az érdekképviselet.

Bérkompenzáció: lehet, hogy nem elég? 

Aki nem tudja teljesíteni az elvárt ötszázalékos béremelést, az pályázhassa meg legalább háromszázalékosnak a forrását - erről és ennek költségvetési vonzatáról szól az a törvényjavaslat, amelyről ma tárgyal az országgyűlés. A kabinet összesen 21 milliárd forintból kívánja így támogatni azokat a cégeket, amelyek az összes dolgozójuk esetében megvalósítják a kompenzációt, és emellett még számos más feltételt is teljesítenek. Ellenzéki vélemények szerint az előirányzott összeg nem elég, ráadásul a mezőgazdasági vállalkozások nem biztos, hogy élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Bérkompenzáció tévhitek 

A cégek jelentős része nem tudja teljesíteni az elvárt bérkompenzációt, de az erre képes munkaadók számára is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.

2012 fekete év lesz 

Gyakorlatilag megszűntek a magánmegrendelések az építőiparban. A kiesést állami beruházásokkal kompenzálnák a cégek, azonban így is létszámleépítésre kényszerülhet a cégek jelentős része. Összességében romlást várnak erre az évre az ÉVOSZ tagjai.

Akiknek szinte biztosan csökken a fizetésük 

Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem hajtotta végre, illetve nem tudja végrehajtani a szakszervezet működési területén - közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ).

Hogy működik az elvárt béremelés? 

Az szja-szabályozás változása, a járuléknövelés miatti nettó jövedelemcsökkenés eltüntetése a minimálbér és a garantált bérminimum gazdaságilag nem indokolható nagymértékű megemeléséhez és az elvárt béremelés megalkotásához vezetett, ami minden vállalkozásra jelentős, sokuk számára kigazdálkodhatatlan többletterhet ró, a kormányzati kompenzáció ellenére is. 

Nyögvenyelős béremelés 

Komoly teher a minimálbér és a szakmai bérminimum nagymértékű kötelező emelése a kereskedelemben is, sok vállalkozásnál a béremelésre szánt összeg nagy részét elviszi. A cégek többsége a munkahelyek megtartását tekinti fő feladatának, így a bérkompenzáció alakulásával kapcsolatban vegyes a kép Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint. A kötelező béremelést minden, a Vállalkozók Országos Szövetségével kapcsolatban álló vállalkozás meglépi. Dávid Ferenc, a szervezet főtitkára szerint a bérkompenzáció nyögvenyelősen indult, de menni fog. Ő is fontosnak tartja, hogy a munkahelyek ne vesszenek el.

Infláció alatt marad a béremelés 

2012-ben is, immár ötödik éve az infláció alatt marad a tervezett béremelés, derül ki a Hay Group 2011. december végén és 2012. január elején készített felméréséből. A kutatás rávilágít arra is, hogy idén januárban a cégek kiugróan magas hányada még nem tudott dönteni a béremelésekről és csökken a cafeteria nettó értéke is 2012-ben.

Fizetés 2012: kompenzáció több lépcsőben 

Az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hátrányainak csökkentéséről folytatott többek között megbeszélést a kormány a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek képviselőivel. A kormány és az érdekképviseletek egy többlépcsős kompenzációs mechanizmusról állapodtak meg. A bérkompenzáció 130 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ez az összeg rendelkezésre áll a büdzsében. A tárcavezető szerint több mint 790 ezer munkavállaló béremelés nélkül rosszul jár, nagyjából 600 ezren viszont mindenféle kompenzáció nélkül is jól jönnek ki.

Rémisztő állami beavatkozás 

Nem munkaadó, és nem tulajdonos, mégis beavatkozik az állam az üzleti szféra vállalati autonómiájába, és az egyszer már megszűnt központi bérszabályozást hozza vissza elvárt béremelés formájában - mondta Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára csütörtökön egy konferencián. A kötelező és elvárt béremelések mértéke is megkérdőjelezhető, mert a gazdaság legjobb esetben is csak stagnál 2012. Lakatos Péter, a Videoton vezérigazgatója a belső piacról úgy vélekedett, hogy az „maga a halál" a belföldre gtermelők számára.

Bérkompenzáció nélkül minden átlag alatti fizetés csökken 

Elsősorban az átlag alatti jövedelműeket érintik hátrányosan az idei személyi jövedelemadó változások, többek között az adójóváírás megszűntetése.  

Hogyan nem fog csökkenni a fizetésünk? 

Ki kell dolgozni január 31-ig a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzését elősegítő kiegészítő munkáltatói kompenzáció igénybevételére szolgáló pályázatot a kormány január 26-ra datált határozata szerint, amely a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

Félmillió ember fizetését emelné a kormány saját pénzből 

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okot az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben; a 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

Erre sem lesz elég pénz? 

A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége attól tart, hogy a vállalkozások egy részénél - főleg az alacsony jövedelmezőségű szakmakultúrákban - több munkáltató nem fogja végrehajtani a teljes körű kompenzációt. A szövetség szerint 2012-ben elbocsátásokra és a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakítására is számítani kell.

A nettóbér csökkenés elkerülésének szabályai 

2012. január elsejével hatályba lépett a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről szóló, 2011. december 22‐én kihirdetett Kormányrendelet. Az RSM DTM szakértői összegyjtötték az idén elvárt béremelés és a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető adókedvezmény érvényesítésének legfontosabb szabályait, melyet két részletben közlünk. 

Így számolják az elvárt béremelést 

Hogy számítandó az elvárt bér? Milyen adókedvezményeket és szankciókat vezettek be? Az idén elvárt béremelés és a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető adókedvezmény érvényesítésének legfontosabb szabályai az RSM DTM szakértőitől.

Béremelésre pályázhatnak a cégek? 

A kormány azt tervezi, hogy az a cég amely 5 százalékkal sem tudja emelni a bérkompenzációra szorulók bérét költségvetési pénzekre pályázhat majd. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint a komnpenzáció nagyon sok vállalatnak okozhat gondot.

Kigazdálkodhatatlan az elvárt béremelés 

Már a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum emelése is komoly nehézséget okoz a vállalatok számára, az elvárt béremelés pedig olyan teher, amit jelentős részük nem tud kigazdálkodni, és nem lesz képes kifizetni az első öt százalékot sem - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, aki szerint azoknak a cégeknek, amelyek megvalósítják az elvárt béremelést, versenyképességük romlásával kell szembenézniük.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Gazdaság

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo