devizahitelek

devizahitelek, európai bíróság, uniós szabályozás

Új remény a devizahiteleseknek

piacesprofit.hu

Az elmúlt időszakban már szinte minden egykori devizahiteles beletörődött, hogy előbb a bankok, majd utóbb az állam is átverte. Előbb anélkül kínálták, nyakló nélkül a svájci frank hiteleket, hogy értelmesen elmagyarázták volna: ennek komoly kockázatai vannak, amíg Magyarország nem lép be az euróövezetbe. A helyzetet csak súlyosbította, hogy 2014-ben az állam hozott olyan törvényt, amivel az egykori devizahiteleket kötelezően forintosították, azonban valahogy elfelejtettek azzal foglalkozni, hogy ezek az egykori devizahitelek feltételei tisztességesek voltak-e a nem pénzügyi szakember hitelfelvevők szempontjából?

Tovább olvasom »
devizahitelek, fogyasztói szokások, hitelek, személyi kölcsön

Többen vágynak többre – hitelből

piacesprofit.hu

Idén is töretlenül bővülni fog a személyi hitelezés hazai piaca a Sberbank szakértője szerint, aki elsősorban a kedvező makrogazdasági helyzet következményének tulajdonítja a növekedést. A szakértők piaci tapasztalata, hogy az ügyfelek ötéves futamidővel átlagosan 1 millió forintot igényelnek, leggyakrabban felújítással, autóval és családi eseményekkel kapcsolatos céljaik megvalósítására. A bank egy késő tavaszi és egy koraőszi igénylési hullámra számít.

Tovább olvasom »
devizahitelek, fogyasztóvédelem, lakáshitelek

Hatvanezer devizahitelest kerestek meg a bankok

piacesprofit.hu

Szeptember végéig közel 60 ezer késedelembe esett jelzáloghitelessel történt meg a kapcsolatfelvétel, s indulhatott meg a fizetőképesség helyreállítását célzó megoldást kereső folyamat. A pénzügyi intézmények az elérhetetlen ügyfelek felkeresését újból megkísérlik, az együttműködő adósok számára pedig személyre szabott ajánlatokat dolgoznak ki.

Tovább olvasom »
devizahitelek, hitelezés, lakáshitel

Lakáshitel nagyon más áron – milliós különbségek

piacesprofit.hu

Egyre több lakáshiteles választja a több évre fix havi törlesztőrészletet nyújtó hiteleket – derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely 17 bank ajánlata alapján vetette össze az 5 évre fix havi törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleket. A végeredmény szerint akár 5 százalékos hiteldíjmutatóval fel lehet venni egy ilyen hitelt, de közel 8 százalékos is van a piacon. A legolcsóbb és legdrágább hitelek közötti különbség pedig milliós többletet róhat a hitelfelvevőre.

Tovább olvasom »
devizahitelek, lakáshitel, törlesztőrészletek

Forintosította lakáshitelét? Így spórolhat százezreket

piacesprofit.hu

Az elszámolás és a forintosítás az árfolyamgátas ügyfelek tartozását és kamatszintjét is csökkentette, ugyanakkor az eredeti árfolyamgátas szerződési periódust követően akár 15 százalékkal is emelkedhetnek a törlesztőrészletek. Azonban a magasabb törlesztőrészlet önkéntes vállalásával jelentős későbbi terhektől mentesülhetnek – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Tovább olvasom »
devizahitelek, hitelek, jelzálog, jogi szabályozás

Nagyobb szigor a jelzálognál

piacesprofit.hu

A felelős és átláthatóbb hitelezést támogatják a fogyasztói hitelfelvételt érintő új, márciusi jogszabályváltozások, amelyek – többek között – a korábbinál szélesebb körű ügyfél tájékoztatást követelnek meg a pénzügyi intézményektől. A jelzáloghiteleseknek szerződéskötés előtt az eddiginél részletesebb, személyre szóló tájékoztatást is kell adni, módosultak a jelzáloghitel kereskedelmi kommunikációjára, az előtörlesztésre vonatkozó előírások, s megtiltották az árukapcsolást.

Tovább olvasom »