deficit

államháztartási hiány, deficit, költségvetés

Dől a pénz az államhoz

piacprofit.hu

A korábbi hónapok jelentős hiánya után áprilisban az államháztartás központi alrendszerének többlete 289,3 milliárd forint volt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részletes adatai alapján. Az első négy havi hiány 228,2 milliárd forint, amely az éves cél 39,6 százaléka.

Tovább olvasom »
deficit, hiány, költségvetés

Orbán: több mint százmilliárd forintot nem találunk

PP/MTI

Nem stimmel a 2009-es hiány, a tavalyi büdzsében szereplő 3,9 százalék helyett 4,4 százalék lesz a deficit – közölte a miniszterelnök csütörtökön a TV2 Tények Este című műsorának adott interjúban. Ez a különbözet jóval több mint százmilliárd forintot jelent, amelynek sorsát fel kell deríteni. Hozzátette, mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is. Megjegyezte: így a 2010-es költségvetés kiindulópontja nem az, mint ami a törvényben szerepel.

Tovább olvasom »
deficit, eu, gdp

Komolyan büntetné az EU a fegyelmezetlen tagállamokat

piacprofit.hu

A GDP 0,1 százalékával egyenlő éves bírságot kellene fizetnie az euróövezet minden olyan tagállamának, amely 3 százalék fölé engedi nőni a deficitet – ezt javasolja az Európai Bizottság. A büntetést olyan tagországra rónák ki, amely ellen már eljárás indult a túl nagy hiány miatt, és több ízben sem tett eleget a tanácsi ajánlásoknak.

Tovább olvasom »
deficit, nagy-britannia, zöld gazdaság

Bevételük 0,16 százalékát fordítják zöld bizniszre a cégek

klímablog

Jelentős pénzeket fordítanak a klímaváltozással kapcsolatos projektekre az Egyesült Királyság gazdasági szereplői. Eközben Anglia költségvetési hiánya idén várhatóan meghaladja Görögországét és az ország GDP-jének 11,5 százalékával lesz egyenlő, véli az Európai Bizottság. Ez a legsúlyosabb nemzeti deficit az Európai Unióban.

Tovább olvasom »
bajnai-csomag, deficit, költségvetés, válság

Bank of America: Magyarország világbajnok!

MTI

Magyarország költségvetési világbajnok lehet a Bank of America Merrill Lynch pénzügyi szolgáltató új elemzése szerint. Amire viszont nem lehetünk büszkék: Magyarország elmaradása 11 százalékos lehet a potenciális GDP-től, és ez a legnagyobb az OECD-ben.

Tovább olvasom »
államadósság, deficit, hiány, usa, válság

Jöhet az igazi nagy pofon: leminősíthetik az USA-t

PP/MTI

A brit elsőrendű “AAA” szuverén adósbesorolás hitelminősítői megkérdőjelezése nyomán most már reális kockázat a világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak a leminősítése is, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég kedden kiadott új globális előrejelzésében, amely szerint a világgazdaság egészének növekedési üteme a biztató jelek ellenére a következő két évben nyomott marad.

Tovább olvasom »
bajnai-csomag, deficit, hiány

A magyar kormány késett, Brüsszel nem aggódik

MTI

Az Európai Bizottság fenntartja ugyan a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben, várhatóan a következő hetekben fogalmaz meg új hiánycél ajánlást, amelyben a GDP arányos államháztartási hiány 3 százalék alá szorítását 2011-re írja elő – mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára hétfőn az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága európai ügyek albizottságának ülésén.

Tovább olvasom »
deficit, eu

Ez egyszer nem Magyarország a fekete bárány…

MTI

Túlzott deficit miatti uniós eljárás megindítása várható legkevesebb hat EU-tagállam – Franciaország, Görögország, Írország, Lettország, Románia és Spanyolország – ellen a közeli jövőben, közölték hétfőn brüsszeli diplomáciai források.

Tovább olvasom »

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor