Céges kockázatok cikkek


Jelenteniük kell a vállalatoknak a klímakockázatokat

Jelenteniük kell a vállalatoknak a klímakockázatokat 

A világ legnagyobb nyílt végű befektetési alapja bizonyos multinacionális cégeknél a legnagyobb részvényesnek számít. És már penget olyan szólamokat, miszerint a nagyvállalatoknak be kell számolniuk a klímaváltozás üzletmenetükre és nyereségükre gyakorolt kockázatairól. De egyelőre inkább az ideológia szintjén megy a nyomásgyakorlás: ez az alap ugyanis 14 cégnél nem szavazott meg ilyen javaslatot a közgyűlésen.
A magas fizetés magas kockázattal jár

A magas fizetés magas kockázattal jár 

A versenyképesség rovására mehet, ha a fizetések és a bérköltségek emelkedésével nem tart lépést a termelékenység – olvasható a K&H közleményében.
Túlságosan bíznak dolgozóikban a magyar cégvezetők

Túlságosan bíznak dolgozóikban a magyar cégvezetők 

A hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek több mint 75 százaléka véli úgy, hogy a munkatársakba vetett bizalom elegendő lehet a visszaélések megelőzésére, ugyanakkor átlagosan éves bevételük 5-7 százalékát visszaélések miatt vesztik el, ami árnyalja a vállalatvezetők pozitív elképzeléseit.
Kockázatmenedzsment – mi a legjobb módszer?

Kockázatmenedzsment – mi a legjobb módszer? 

A céges mindennapoknak velejárója a kockázatok időről-időre történő felmérése. Hogy milyen mélységben, mekkora körben, milyen részletesen foglalkozunk velük, nagyban függ attól, milyen céllal végezzük az adott felmérést. Ehhez kapcsolódva érdemes végiggondolni, hogy milyen módszert válasszunk az átvizsgáláshoz. Szakértőnk, a p2m Consulting tanácsadója segít!
Egyévi fizut bukunk egy elveszített kollégán

Egyévi fizut bukunk egy elveszített kollégán 

A humán erőforrás minősége a legnagyobb kockázat a cégek szerint – mutatja az AON friss felmérése. Ennek ellenére kevés figyelem irányul a munkaerő megtartásra, pedig egy új dolgozó teljes éves bérét bukja a cég egy képzett kolléga lelépésével.
Szembenézni mindig jobb

Szembenézni mindig jobb 

Ahhoz, hogy egy vállalkozás sikerrel vegye a növekedés során elkerülhetetlen buktatókat, tudatos stratégiaalkotásra, a kockázatok szervezett kezelésére, vagyis minden területen nyílt szembenézésre van szükség. Hiába dugjuk homokba a fejünket, az sokszor még a túléléshez is kevés, nemhogy a növekedéshez.
Ki érzi meg Magyarországon a török puccsot?

Ki érzi meg Magyarországon a török puccsot? 

Magyarországon közel 250 török tulajdonosi hátterű cég működik, 1500 főt meghaladó alkalmazotti létszámmal és a Törökországba irányuló export árbevétele meghaladja a 30 Mrd Forintot. A puccs által beindított politikai és gazdasági folyamatok mindkét irányba változtathatnak hazánk és Törökország jelenlegi gazdasági kapcsolatain.
Így szűrjük ki a "potyázókat" az it-rendszerből

Így szűrjük ki a "potyázókat" az it-rendszerből 

A legtöbb vállalatnál a biztonság és a megfelelőség fenntartásához rendszeresen szükség van a felhasználói hozzáférések felülvizsgálatára. A folyamat általában sok időt, energiát és odafigyelést igényel, ami a legtöbb esetben nem áll rendelkezésre. A NetIQ szakértői szerint egy intelligens megoldás és a kockázatalapú súlyozás a kulcs a hozzáférések alapos, ugyanakkor hatékony vizsgálatához.
Így enyhíthető az üzleti kockázat

Így enyhíthető az üzleti kockázat 

Vállalkozni kockázatos dolog, de ez nem azt jelenti, hogy fejest kellene ugranunk az ismeretlenbe. A sikeres vállalkozók minden lehetséges dolgot megtesznek, hogy csökkentsék a kockázatokat - aztán viszont bátran állnak az ismeretlen elébe.
A rossz áru a legnagyobb kockázat

A rossz áru a legnagyobb kockázat 

A termék minőségének romlását említik első helyen a kockázati tényezők között az AON friss felmérése szerint a vezetők, második helyen pedig a csapat megroppanása áll. Vagyis a vállalatvezetők egyre inkább olyan körülményeket említenek kockázati elemként, amelyekre közvetlen hatásuk van.

Mitől kell félnünk 2015-ben? 

A vállalatok számára az üzletmenet és a beszállítói lánc megszakadása, a természeti katasztrófák, valamint a tűz- és robbanásveszély jelentik a legnagyobb kockázatot. A kiberkockázatok is egyre fenyegetőbbek, de erre vannak a legkevésbé felkészülve a cégek.

A rossz alkalmazott a legnagyobb kockázat 

Az igazi tőkés mentalitás egyik jellemzője, hogy védem a vagyonomat – és még fontosabb – a bevételemet. Ez nálunk még nem érzékelhető megfelelő súllyal. Sokan – legyenek magánemberek vagy cégvezetők – megelégszenek az elérhető legalacsonyabb fokú biztosítási csomaggal. Ez gyakorta visszaüt, ráadásul legtöbbször a saját hibáink folytán.

A vállalkozás minden nap kockázat 

A vállalkozók kockázatvállalása és munkája nélkül elképzelhetetlen az ország gazdasági felemelkedése - hangzott el a VOSZ által szervezett Vállalkozók Napja rendezvényen.

Beszerzési csalás, pénzmosás, korrupció: minden negyedik magyar cég érintett 

Ugrásszerű növekedés figyelhető meg itthon a számítógépes bűnözés és a beszerzési csalások területén. Az esetek száma világviszonylatban még mindig alacsony Magyarországon, azonban egyre összetettebb és kifinomultabb csalási formák jelennek meg.

A megbízható internet a vállalati IT-rendszer alapja 

Egy vállalat informatikai rendszerének kiépítése sosem könnyű feladat. Induló sorozatunkban a Piac&Profit szakértője lépésről-lépésre vezeti végig a cégvezetőket egy hatékony és biztonságos IT-rendszer kiépítésének főbb tennivalóin.

Hogyan kössünk céges biztosítást? 

Tevékenységfüggő, hogy mire és mekkora összegű biztosítást érdemes kötni. A kisebb (legfeljebb 500 millió forintos vagyonnal rendelkező) vállalkozásoknak kínált termékek egyszerűek, az árazás pedig jelenleg – az erős piaci versenyből eredően – viszonylag kedvező.

Kockázatok, amelyekkel számolnak a cégek, s amivel nem, de kéne 

A cégek a vis majortól félnek a leginkább, a biztosítási szakértők szerint ugyanakkor a beszállítói lánc megszakadása képviseli a legkomolyabb üzleti kockázatot - derül ki az Allianz Kockázati Barométer 2013 című felméréséből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo