Céges bankszámla cikkek


Új konstrukciókkal csábítják a bankok a cégeket

Új konstrukciókkal csábítják a bankok a cégeket 

A jövő egyre rugalmasabb és csábítóbb – a hagyományos bankszolgáltatásokon túlmutató – konstrukciói közül az elsők már jelenleg is elérhetők a cégek számára kínált bankszámla-szolgáltatások között. Ebből a kínálatból szemezgettünk.
Támogató és digitális az új bank

Támogató és digitális az új bank 

A pénzintézetek a fix és kiszámítható bevételt jelentő számlavezetés során szerzett tapasztalatokra építve választják ki a hitelképes vállalkozásokat, s azokat komplex szolgáltatások kínálatával igyekeznek még szorosabban magukhoz láncolni. Muszáj is, hogy lépjenek, hiszen a verseny már így is óriási, jövő év januárjától pedig a banki ügyfelek akár nem banki szereplőket is megbízhatnak a pénzügyek intézésével.
Rugalmasabb és csábítóbb irányba mennek a bankok

Rugalmasabb és csábítóbb irányba mennek a bankok 

Nem csak a szabályozási változások miatt kell alakítani a stratégiájukon a bankoknak. Az új versenytársak, a fintech cégek megjelenésével már most látszik, hogy a céges pénzügyi szolgáltatások színesebbé, vonzóbbá, rugalmasabbá válnak – véli a Bankráció.hu szakértője.
Vidéken a takarékba mennek a cégek

Vidéken a takarékba mennek a cégek 

Friss cég, új bankszámla. A magas cégalapítási számok komoly üzletszerzési lehetőséget és egyben versenyhelyzetet jelentenek a bankok számára. Vidéken a takarékszövetkezetek happolják el az ügyfeleket.
Hipp-hopp válthatunk holnaptól bankszámlát

Hipp-hopp válthatunk holnaptól bankszámlát 

Most érdemes áttekinteni banki költségeinket, ugyanis október 29-én lép hatályba az egyszerűsített bankszámlaváltás feltételeit és határidőit rögzítő kormányrendelet. Ennek értelmében az új választott banknál úgy lehet számlát nyitni, hogy a korábbi számlavezető pénzintézetnél személyesen meg sem kell jelenni az előző számla lezárására.
Október végén megszűnnek az axás bankszámlák

Október végén megszűnnek az axás bankszámlák 

Az OTP Bank 2016. november 1-jétől átveszi az AXA Bank lakossági és vállalkozói ügyfeleinek számlavezetését, hiteleit és betéti állományát.  Az AXA értesítő levele után jövő héten az OTP Bank is megkezdi az AXA Bank ügyfeleinek tájékoztatását az átállás részleteiről. A legfontosabb, hogy drágulással nem kell számolniuk az OTP-hez kerülő ügyfeleknek - közölte a BankRáció.hu. Technikai változások azért lesznek, például változik a számlaszám.
Így intézzük a céges pénzügyeket okostelefonon

Így intézzük a céges pénzügyeket okostelefonon 

Eljárt az idő a laptopos vagy számítógépes bankolás felett, hiszen a céges pénzügyeket is intézhetjük már az okostelefonunkon is. A banki felületek meglepően ügyesen igazodnak a mobiltelefonunk kijelzőméretéhez és az érintéses műveletekhez. A BankRáció.hu elemzése következik.
Eltűnő céges bankszámlák

Eltűnő céges bankszámlák 

Lassan, de biztosan csökken Magyarországon az egy cégre jutó banki kapcsolatok száma, és a csökkenés a legnagyobb vállalatok körében érezhető leginkább – derül ki az Opten kutatásából. A jelenség mögött éppúgy állhat a válság, a vállalkozások és a pénzintézetek konszolidációja, vagy a hitelezés visszaesése, mint a bankok termékkapcsolási gyakorlata. Változást a hitelezés felfutása hozhat.
A biztonságos bankokat szeretik a cégek

A biztonságos bankokat szeretik a cégek 

A cégek kétharmada a biztonsági szempontból megbízhatóbb bankokat választja a Kaspersky Lab felmérése szerint. Azok a bankok, amelyek kiemelten kezelik a biztonságot és mindent megtesznek az online pénzügyi csalások ellen, előnyt élveznek a meglévő ügyfelek megtartása és az újak megszerzése terén.
Íme a legfrissebb változások a céges pénzügyekben

Íme a legfrissebb változások a céges pénzügyekben 

A BankRáció.hu csapata körbenézett a céges bankszámlákat érintő piaci változásokban. Két bank is limitplafont vezetett be az ATM készpénzfelvételek tekintetében. Limitek eddig is voltak, de most a bankok meghatározták, hogy ebben legfeljebb meddig mehet el az ügyfél naponta. Jó hír viszont, hogy mostantól az UniCreditnél is elérhető az EFER, azaz a NAV felé fizetett járulékok egyben történő átutalása. A Raiffeisen pedig új ügyfelektől egy évig mindössze a pénzügyi tranzakciós illetéket szedi be az internetes átutalások után.

5+1 szokás, amivel kevesebbe kerül a bankolás 

A bankokra nehezedő többféle, erős nyomás miatt jelentősen drágultak a céges bankszámlák díjai is. Némi tudatossággal viszont jelentős összegeket is spórolhatunk. A Bankráció.hu szakértői adnak ehhez tippeket.

5 spórolós tipp, hogy ne a bankba öntsük a pénzt 

A magánszemélyek törvényi ingyenes készpénzfelvételei, a pénzügyi tranzakciós illeték, a maximalizált bankközi jutalék, és egyéb, a bankokra emelkedő nyomás hatására jelentősen drágultak a céges bankszámlák díjai is. Ha ki nem is kerülhetjük ezeket, de akár az emelés előtti szintre is visszacsökkenthetjük a BankRáció.hu 5 költségcsökkentő tippjével.

Hol bankolnak a magyar cégek? 

A magyar vállalkozások több mint 200 pénzintézetnél vezetik számláikat, azonban 1000 feletti céges ügyfélszámmal mindössze 37 rendelkezik. A 15 legnagyobb pénzintézetnél összpontosul a vállalati partnerek csaknem 84 százaléka, - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből. Ezek közül a legkisebb arányban a Pátria Takarékszövetkezet ügyfelei körében történt csőd és felszámolási eljárás 2015-ben.

Mennyibe kerül a bankolás egy kezdő vállalkozásnak? 

Egy kezdő vállalkozásra jellemző forgalmi adatokkal számolva évente akár 9 ezer forintból is ki lehet hozni az átutalásokért és egyéb banki szolgáltatásokért fizetett díjakat. Ám ha nem vagyunk elég körültekintőek, akkor ennek a háromszorosába is kerülhet ugyanez, hiszen egy rosszul kiválasztott számla költsége évente 30 ezer forint is lehet. Megmutatjuk, hogy egy kezdő vállalkozás számára mely számlacsomagok lehetnek a legkedvezőbbek.

Ha olcsóbb, akkor váltanak bankszámlát a cégek 

A vállalkozók körében végzett kutatás szerint a szolgáltatások költségének alakulása, valamint a személyes kapcsolatok megléte, a bank hírneve, megítélése és a hitelezési feltételek alakulása a legfontosabb szempontok a vállalkozásoknak a bankválasztás során – hívták fel a figyelmet az OTP Business szakértői.

Egyéniben jobban megéri? 

Ha vállalkozásra adnánk a fejünket, mindenképp érdemes megfontolnunk, hogy egyéni vagy társas vállalkozást indítsunk: Egyéniben egyszerűbb indulni, és kevésbé függünk másoktól – vélekedik a szakértő.

Mennyit spórolhatunk a bankszámlán? 

Ha jól választunk bankszámlát, akkor havi 500–800 forint lehet a banki költségünk, ha kevésbé jól, akkor ez az összeg havi szinten akár a 2000 forintot is elérheti, így évente tetemes kiadást jelenthet. A szakértő elmondja, melyek a fontos szempontok.

Minden harmadik fiókját bezárja a Raiffeisen 

Minden harmadik bankfiókját bezárja, és jelentős létszámleépítést hajt végre magyarországi leányvállalatánál az idén és jövőre az osztrák Raiffeisen Bank.

Profitáljunk a kicsik innovativitásából 

Céges bankszámlánk kapcsán ne feledkezzünk meg a kisebb bankokról sem! Ezek sokszor jóval innovatívabbak, a betétbiztosítás pedig éppúgy kiterjed rájuk is, mint a nagyokra. Körülnéztünk, mi az, amit csak a kicsik nyújtanak ma Magyarországon.

Hol éri meg bankszámlát nyitni kezdő vállalkozóként? 

A frissen céget alapító vállalkozónak bárhogy ragyog is a szeme a tettrekészségtől, céges bankszámlára mindenképpen szüksége lesz. A BankRáció.hu kigyűjtötte azokat az ajánlatokat, melyekkel egy startupnak érdemes kezdenie.

Megéri külföldre vinni a bankszámlát? 

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe, mit gondoljunk át, ha a kínálkozó külföldi üzleti lehetőségek vagy éppen a szűk belföldi kereslet, esetleg spórolás céljából külföldi bankszámla-nyitásban gondolkodunk? Összegyűjtöttünk – a teljesség igénye nélkül –pár hasznos gyakorlati tudnivalót néhány, a nemzetközi piacokon, ezen belül is a környező országokban aktív pénzintézet megkérdezésével.

Banki ügyeletek: mikor kezd el ránk figyelni a NAV? 

Szinte mindenki találkozik a „pénzmosás” kifejezéssel a mindennapi élet során, azonban kevesen tudják, hogy mely ügyletük minősülhet pénzmosás szempontjából gyanúsnak, illetve hogy egy-egy pénzmosásgyanús ügylet bejelentéséről a NAV bizonyos esetekben első kézből értesül – és kezdeményezhet ez alapján ellenőrzést nálunk.

Ide viszik a pénzüket a cégek 

Az OTP viszi a prímet a vállalati bankszámla nyitások terén a GKI friss elemzése szerint. Az újonnan nyitott céges számlák 20 százaléka ehhez a bankoz került- ugyanakkor első helyen van a megszűnő számlák listáján is. Lássuk a sorban következőket!

Kevés cég figyel a banki költségek csökkentésére 

Viszonylag ritka az olyan magyarországi vállalkozás, amely több vállalati bankszámlával is rendelkezik. Az elmúlt években valóságos számlamegszüntetési hullám vonult végig a cégvilágon, de csak részben a tranzakciós adó miatt.

Megéri külföldre vinni a bankszámlát? 

Ki az, aki ma képes sikerre vinni egy vállalatot? A Piac & Profit júniusi számából sok minden más mellett kiderül az is, hogy milyen vezetői képességeket követel meg a 21. századi üzleti környezet. Az innovatív üzletembereknek szóló magazinból megismerhet sikertörténeteket, hozzájuthat a hatékony cégvezetéshez szükséges tudáshoz.

Céges bankszámlák: nem a méret a lényeg 

Sokan azt gondolják, hogy a céges bankszámlájuk számlavezetőjét is a 4-5 legnagyobb bank közül kell kiválasztani, mert ott kapják a legbiztosabb védelmet a pénzükre és egyben a legolcsóbb díjakat is. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a kicsik sokszor jóval innovatívabbak, a betétbiztosítás pedig éppúgy kiterjed a kicsikre is, mint a nagyokra. Szakértőnk megnézte, mi az, amit csak a kicsik nyújtanak ma Magyarországon.

Brókerbotrány: hova teszik most a pénzüket a cégek? 

A DRB bankcsoport vállalati ügyfélportfóliójának 77 százaléka rendelkezik jelenleg másik hitelintézetnél is számlával, 57 százalékuk az elmúlt másfél hónapban kényszerült új számlavezetőt választani magának.

Megszűnt a bankom! Hol nyissak céges bankszámlát? 

Az elmúlt hónapokban váratlanul öt banknál is befagytak a betétek, melyek közül négy bank neve a Buda-Cash Brókerházzal összefüggésben merült fel, az ötödik pedig a Széchenyi Bank. A BankRáció.hu céges bankszámla kalkulátora segítségével megnéztük, hogy a vállalkozók hol kapják most a legkedvezőbb ajánlatokat.

Cégeket is elsodorhat a brókerbotrány 

Az egyre több ízben az évtized brókerbotrányának titulált Buda-Cash brókerház bukása súlyos következményeket ró az érdekeltségi körébe tartozó bankok ügyfeleire is. Mint az tegnap kiderült, a jegybank visszavonta a Buda-Cash érdekeltségeibe tartozó négy bank működési engedélyét.

Kevésbé kell a zsebünkbe nyúlni 

Ilyenre is régen volt példa: csökkenni kezdtek az átutalások és a bankkártyás vásárlások díjai az előző év végén. A változások néhol jelentősebbek, néhol pedig jelképesek, de mindenképpen kevésbé kell a zsebükbe nyúlniuk a vállalkozásoknak. A díjcsökkentések mögött jogszabályváltozás, illetve a hazai átutalási rendszer állami tulajdonosának idén januártól érvényes díjcsökkentése állhat. A BankRáció.hu szakértői utánanéztek, hogy reagált a céges bankszámla piac a megváltozott díjakra.

Muszáj készpénzben is kiadni a munkabért 

Bármennyire nem éri is meg ez a cégeknek, az alkalmazottaknak joguk van ragaszkodni ahhoz, hogy fizetésüket készpénzben kapják meg. Ez azoknak nem jelent gondot, akiknek van készpénzes bevétele a cégben. De mi van, ha a bankszámláról kell felvenni a jelentős tételeket?

Durván ráfaraghat, aki feledékeny 

Év végéig meg kell újítani a céges bankszámlákhoz tartozó úgynevezett tényleges tulajdonosi nyilatkozatokat, különben január 1-től nem férünk hozzá a pénzünkhöz! Mondjuk a részleteket.

Mit kapunk ma a banknál hagyott pénzünkért? 

Az elmúlt évtizedben a bankok megtanultak a vállalkozói számlákon is ügyfelet csábítani magukhoz. A Bankráció szakértőinek segítségével megvizsgáltuk, hogy áll ez a piac, vajon milyen beépített, netán különleges szolgáltatásokat kapunk a bankoktól a vállalkozói számlavezetésért náluk hagyott pénzünkért cserébe.

Szinte csak a járulékok miatt tart fenn vállalkozói bankszámlát? Ez a teendő! 

Az utóbbi években jelentősen lecsökkentek a vállalkozói bankszámlák havidíjai, már-már barátságos díjazásúak is akadnak. A pénzügyi tranzakciós illeték persze a vállalkozói számlaszektort is átrendezte, de ha havonta súlyos ezrekre rúg a bankköltségünk, miközben szinte csak a kötelező járulékokat fizetjük az adóhivatalnak, akkor lehet, hogy bankszámlát kellene váltani. A Bankráció szakértője összehasonlította nekünk a most elérhető legjobb ajánlatokat.

Érdemes fél szemmel figyelni a bankszámla költségeket 

A Magyar Nemzeti Bank a márciusinál enyhébb bírsággal sújtotta a bankokat 2014. július 14-én, 72 millió forint értékben. Az MNB utalt arra, hogy az alacsonyabb bírságtételek oka, hogy a jogsértések kisebb intézményekhez köthetők, amelyek részben inkább vállalati bankolással foglalkoznak. Mindeközben több banknál is az egekbe szöktek egyes céges számlaköltségek. A Bankráció szakértőjének elemzése következik.

Számoljon velünk, spóroljon velünk!  

Mostantól a Piac&Profit abban is segítséget nyújt, hogy Ön könnyedén megtalálja a cége számára legmegfelelőbb bankszámlát vagy legjobb hitel ajánlatot.

Bankváltás 7 egyszerű lépésben 

Az elmúlt hónapok banki díjemelései nyomán a vállalkozások banki költségei drasztikusan emelkedtek. Az azonos banki műveletek mellett is nem ritkán tízszeres, esetenként ennél is nagyobb különbségek miatt több cég is a bankváltás mellett döntött, az ezzel együtt járó procedúra azonban sokakat elriasztott attól, hogy meg is valósítsák terveiket. Szakértőnk Gergely Péter a teendőket 7 egyszerű lépésben összefoglalva mindenkit arra biztat, hogy ne habozzon váltani, megfelelő tájékozódás és előkészítés mellett ugyanis ez messze nem olyan bonyolult, mint az kívülről látszik.

Bankszámla Szlovákiában? Megéri! 

A tranzakciós adók miatt egyre jobb megoldás lehet a külföldi bankszámlák használata a vállalkozások számára. Szlovákiában már havi 6-7 euróért lehet kapni olyan számlacsomagot, ami korlátlan ingyenes utalást tartalmaz. Céget Szlovákiában bejegyezni viszont meggondolandó.

Hiába sok a tranzakciós illeték, a többség egyelőre semmit nem tett ellene 

A vállalkozások többsége számára a tranzakciós illeték nagy érvágást, havi 40 ezer forint feletti pluszkiadást jelent. A pluszteherre a kkv-k többnyire az utalások átstrukturálásával reagálnak, egyötödük pedig inkább a készpénzes megoldásokat választja.

Mennyit visz el a bank? Rajtunk múlik 

Ha egy cégvezető valamely költségtételt felére, negyedére képes leszorítani, úgy, hogy közben nincs szükség a hatékonyságot befolyásoló kompromisszumokra, komoly siker. A bankköltségen ennél néha jóval többet is lehet spórolni, ha a megfelelő bankszámlát választja a vállalkozás – hívta fel a figyelmet Gergely Péter szakértő.

Nem az olcsóság, hanem az ár-érték arány dönt a bankválasztásnál 

Egyre tudatosabbak a magyarországi mikro- és kisvállalkozások banki kapcsolataikban: míg korábban a minél alacsonyabb költség volt az elsődleges, sőt szinte kizárólagos szempont, mára a banki kapcsolattartó felkészültsége jóval fontosabbá vált.

Céges bankszámlák: erős OTP-fölény 

A magyarországi gazdasági szervezetek az elmúlt valamivel több mint öt évben 24 híján 660 ezer bankszámlát nyitottak a Céginfo.hu adatai szerint. A bankszámlák több mint 93 százalékát a legnagyobb tizenkét pénzintézetnél és a takarékszövetkezeti hálózat tagjainál nyitották. A legtöbbet tavalyelőtt, a legkevesebbet tavaly. Az adatsorból az is kiderül, hogy öt év alatt alaposan átrendeződött a vállalati banki piac Magyarországon.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo