cégalapítások

cégalapítások, cégtörlések, cégvilág, építőipar, fellendülés, induló vállalkozások

Mindenki ráugrik az építőiparra

piacesprofit.hu

A kimagasló 2017 után 2018 első hónapjaiban is tovább tart az építőipar lendülete. „Egy hónap alatt 472 cég jött létre az ágazatban, ami felülmúlja a korábbi évek szintén kimagasló értékeit” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Tovább olvasom »
bisnode, cégalapítás, cégalapítások, cégtörlés, cégtörlések

Végéhez közeledik a gazdaság tisztulása?

piacesprofit.hu

2016-ban tovább csökkent a működő cégek száma, ennek üteme viszont lelassult. Tavaly már mindössze 1,13 százalékkal mérséklődött a vállalkozások száma ami, 0,6 százalékpontos javulás a 2015-ös 1,74-hez képest. Pozitívum, hogy a cégmegszűnések számának visszaszorulása mellett a cégalapítási kedv javult, ám még így is minden új cégre csaknem 2 megszűnő jut. A Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből az is kiderül, mely szektorok voltak a legnépszerűbbek az új cégek körében.

Tovább olvasom »
cégalapítások, cégbíróság, cégjog, cégtörlések, építőipar, felszámolások, gazdasági kilátások, kényszertörlések, vállalkozási hajlandóság

Lett 19 ezer új cég és ez nem rekord

piacesprofit.hu

Hat százalékkal növekedett az új cégek száma Magyarországon, ezzel szeptember végéig már több mint 19 ezer új vállalkozás kezdte meg működését. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 18 százalékkal növekedett a tavalyi évhez képest. A cégmegszűnések száma még mindig nagyon magas, ezért a működő cégek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

Tovább olvasom »
bisnode, biztonsági cégek, cégalapítás, cégalapítások, cégstatisztika, cégtörlések

Ötéves trend fordult meg a cégvilágban

piacesprofit.hu

Több éves csökkenő tendencia fordult most meg, derül ki a Bisnode 2016 első félévét záró elemzéséből. Az új cégek száma csaknem 6 százalékkal növekedett az első hat hónapban, és ezzel megtörni látszik a 2011. óta uralkodó negatív trend. A cégmegszűnések száma még mindig nagyon magas, de egyre több ágazatban tapasztalható a működő vállalkozások számának emelkedése is.

Tovább olvasom »
bankszámla, cégalapítások, céges bankszámla, vállalati bankszámla

Ide viszik a pénzüket a cégek

piacesprofit.hu

Az OTP viszi a prímet a vállalati bankszámla nyitások terén a GKI friss elemzése szerint. Az újonnan nyitott céges számlák 20 százaléka ehhez a bankoz került- ugyanakkor első helyen van a megszűnő számlák listáján is. Lássuk a sorban következőket!

Tovább olvasom »
cégalapítások, cégbíróság, cégjog, cégtörlések, cégvilág, felszámolás, fizetésképtelenség, kényszertörlés

A cégek negyede eltűnt tavaly

piacesprofit.hu

A közép-európai országok közül nálunk a legmagasabb a cégmegszűnések száma, az aktív vállalkozások negyede eltűnt tavaly, ezt a magas számot ugyan a cégalapítások valamennyire kiegyenlítik, de még így is zsugorodott a cégvilág.

Tovább olvasom »
cégalapítások, cégstatisztika, vállalkozói kedv

Van, amiben a fejlett országok követik a fejlődőeket

piacesprofit.hu

Csökkent a különbség az elmúlt év során a világ vezető fejlett országai (G7) és nagy feltörekvő gazdaságai (BRICS) között a vállalkozások számának növekedési üteme tekintetében – derült ki az RSM International nemzetközi pénzügyi és adótanácsadó hálózat legújabb „Business Births and Death” felméréséből.

Tovább olvasom »
cégalapítások, cégstatisztika, fizetési fegyelem

Keleten még jobban kell figyelni az üzletkötésnél

piacesprofit.hu

Egyértelműen látszik az ország kelet-nyugat irányú széttagoltsága, mivel a keleti országrészben jóval nagyobb valószínűséggel válnak fizetésképtelenné a cégek, mint nyugaton. Ráadásul a támogatásoknak köszönhetően az összes működő cég számához viszonyítva több új vállalkozást is alakítanak keleten, így ebben a régióban még körültekintőbb odafigyelést igényel az üzletkötés, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.

Tovább olvasom »
cégalapítások, cégbíróság

Kevesebb lett a cég: erre még nem volt példa

piacesprofit.hu

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ráadásul kevesebb cég is alakult, így év végére csökkent a vállalkozások száma hazánkban. Erre még nem volt példa az ezredforduló óta.

Tovább olvasom »

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor