Biztonságos közlekedés cikkek


Itt az ideje felkészülni a télre

Itt az ideje felkészülni a télre 

Ahogy egyre hűl a levegő, sokan még csak most döbbennek rá, hogy bizony megérkezett a tél. Ilyenkor azonban nem csak a réteges öltözködésre kell ügyelnünk, hanem az autónk téli felkészítésére is.
Újabb kérdésekkel bővül a KRESZ-vizsga

Újabb kérdésekkel bővül a KRESZ-vizsga 

A kedvező tapasztalatok alapján januártól újabb mozgóképes kérdések jelennek meg a járművezetői elméleti vizsgákon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Ilyen időben a defekt is veszélyesebb

Ilyen időben a defekt is veszélyesebb 

A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. A Bridgestone statisztikái szerint a defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat, ami a lecsökkent látótávolság és a hosszabb esték miatt télen fokozott veszélyforrást jelent a vezetők számára.
A stoptábla sem fékezi le a magyar autóst

A stoptábla sem fékezi le a magyar autóst 

Önbizalomból nincs hiány a magyar sofőröknél: ugyanis 62 százalékuk hasonlítja magát Michael Knighthoz, a Knight Rider legendás főszereplőjéhez magabiztos és lendületes vezetési stílusa miatt. A Generali friss kutatásából az is kiderült, hogy a kihágások sem ritkák. A budapestiek gyorsan hajtanak, a fiatalok nagy része pedig nem áll meg a stoptáblánál.
Az autósok többsége kötelezővé tenné a téligumit

Az autósok többsége kötelezővé tenné a téligumit 

A gépjármű vezetők 75%-a kötelezővé tenné a téli gumiabroncs használatát - derül ki az Apollo Vredestein Kft. friss online felméréséből. A nyári gumiabroncs használókat a közlekedési hatóságok szakemberei ugyan tájékoztatják péntekig a csere időszerűségéről, azonban büntetést nem szabhatnak ki rájuk, miközben az kérdőívre válaszolók negyede akár ilyen jellegű szankciókat is támogatna.
Van légzsák a kocsijában? Biztos?

Van légzsák a kocsijában? Biztos? 

Több százezer magyar autóból hiányozhatnak a légzsákok és az azokat kiegészítő legfontosabb közlekedésbiztonsági, utast védő berendezések. A helyzetet csak rontja, hogy akár további egymillió személygépjárműbe kerülhettek nem megfelelően működő, ellenőrizetlen forrásból származó manipulált biztonsági elemek, amelyek rendkívül súlyos biztonsági kockázatokat rejtenek az utasok számára – hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
A jövőben megelőzik a baleseteket az autók

A jövőben megelőzik a baleseteket az autók 

Belátható időn belül megjelenhetnek a közforgalomban a néhány éve még a sci-fik világából ismert sofőr nélküli autók, amelyek többek között a baleseti statisztikákat javíthatják, de emellett az autóbiztosítási piacot is átalakíthatják.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo