beruházási hajlandóság

beruházási hajlandóság, beruházások, építőipar, építőipari kilátások, munkaerőihány

Lassan több a megrendelés, mint a kivitelező

piacesprofit.hu

Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői, legalábbis ez derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentéséből. Az ínséges időkben leépített kapacitásokért most több szektor is versenyez. A 2017 első negyedévéről készített összeállítás szerint 458,4 milliárd forintnyi beruházás indult el az év első három hónapjában, ugyanakkor például 2016 első negyedévében összegük nem érte el a 230 milliárd forintot, vagyis a megkezdett építőipari munkák összértéke megduplázódott az adatbázisban szereplő projektek alapján, az első negyedéves új beruházások értéke közelíti a 2016-os teljes második féléves eredményt. A jelentős növekedésben nagy szerepet játszott a lakásépítési beruházások felfutása, illetve egyes kiemelt infrastrukturális projektek valamint stadion-fejlesztések.

Tovább olvasom »
államadósság, befektetési hajlandóság, beruházási hajlandóság, eu, euróövezet, európai unió, gdp-növekedés

Egyelőre stabil az európai gazdaság

PP/MTI

Gyarapodás jellemzi az európai gazdaságot, az egyenletes növekedés várhatóan idén és jövőre is nagyjából állandó ütemben folytatódik – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az uniós bizottság csütörtökön közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésének ismertetésekor.

Tovább olvasom »
beruházási hajlandóság, beruházási környezet, bizalmi index, kkv, kkv beruházás

Továbbra sem jött meg a kkv-k beruházási kedve

piacesprofit.hu

Továbbra is alacsony a vállalkozások beruházási hajlandósága, a kkv-k 41%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve nagyot lendült a gépek, berendezések bővítését tervezők aránya, de legtöbben továbbra is informatikai fejlesztésekre készülnek. Az index adatai szerint leginkább a középvállalkozásoknál, az ipari szektorban és a Nyugat-dunántúli cégeknél várható idén beruházás.

Tovább olvasom »
beruházás, beruházási hajlandóság, nagyvállalat, nemzetgazdasági beruházások, növekedési kilátások

Új szintre süllyedtünk

piacesprofit.hu

Új szintre süllyedt a nagyvállalatok beruházási hajlandósága. Az elmúlt évek 50 százalék feletti arányához képest ma már csak 10-ből 4 cég tervez fejlesztést megvalósítani – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból.

Tovább olvasom »
agrárhangulati index, agrárium, beruházás, beruházási hajlandóság, mezőgazdaság

Csúcson a beruházási kedv az agráriumban

piacesprofit.hu

A gazdálkodási környezet javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derült ki a Takarék Csoport második alkalommal ismertetett Takarék Agrárhangulati Indexéből. A jövedelmezőséget tekintve az agrárüzemek döntéshozóinak 33 százaléka javulást, 16 százalékuk romlást prognosztizál, míg 51 százalék változatlanságra számít. Ugyanakkor a válaszadók mintegy 83 százaléka tervez beruházást a következő egy évben.

Tovább olvasom »
beruházás, beruházási hajlandóság, beruházások, ksh, nagyvállalat

Csak nem indulnak a beruházások

piacesprofit.hu

A KSH első negyedéves csökkenő beruházási adata után a folytatásban sem lehet számítani a beruházások erőteljes beindulására. A hazai nagyvállalatok következő egy éves beruházási aktivitása csökkenést mutat, jelenleg a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből.

Tovább olvasom »