Békéltető testület cikkek


A szolgáltatásokkal van a legtöbb gond, de egy új problémás terület is megjelent

A szolgáltatásokkal van a legtöbb gond, de egy új problémás terület is megjelent  

Az országos ügyek felét kezelő Budapesti Békéltető Testület tavaly több mint egymilliárd forint ügyértékben hozott döntést.
Figyelni kell a cégeknek, különben akár 200 ezer forintot is fizethetnek

Figyelni kell a cégeknek, különben akár 200 ezer forintot is fizethetnek  

Jelentősen bővült a Békéltető Testület eszköztára, amelynek célja a törvényi indoklás szerint a testületek hatékonyságának és elérhetőségének a növelése.
Nem kell bíróságra menni, ha egy 200 ezer forint alatti termékkel vertek át

Nem kell bíróságra menni, ha egy 200 ezer forint alatti termékkel vertek át 

Erősebb fogyasztóvédelem, közvetlen végrehajtható határozatok.
 Mikulás ajándékot kapnak a kisvállalkozók

Mikulás ajándékot kapnak a kisvállalkozók 

Már csak néhány hetük maradt azoknak az egyéni vállalkozóknak és cégeknek, akik a békéltető testületek bevonásával intéznék a más vállalkozással szemben kialakult vitás ügyeiket. Ezért a budapesti békéltető testülethez személyesen ügyfélszolgálat időben, online formában pedig december 31-ig benyújthatóak a panaszok. 2024. január 1-jétől ugyanis a békéltető testületekhez már csak magánszemélyek nyújthatnak be kérelmeket egy jogszabály-módosítás folyományaként. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület jelenleg azon dolgozik, hogy a vállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük békéltető testülethez fordulni.
Gyorsabban visszakaphatja pénzét az átvert fogyasztó 200 ezer forint alatt

Gyorsabban visszakaphatja pénzét az átvert fogyasztó 200 ezer forint alatt 

Kötelező erejű, azonnal végrehajtható döntést hozhatnak a területi kereskedelmi és iparkamarák mellett működő Békéltető Testületek.
Most kezdjenek el igazán rettegni a cégek?

Most kezdjenek el igazán rettegni a cégek? 

Jelentős új jogosítványok a békéltető testületeknek.
Sokszor felületes a cégek panaszkezelési eljárása

Sokszor felületes a cégek panaszkezelési eljárása 

A postai- és a távközlési szolgáltatások, valamint a közüzemi ügyek kerültek a legnagyobb arányban a Budapesti Békéltető Testület elé.
Kockázatkerülési kisokos webshopoknak

Kockázatkerülési kisokos webshopoknak 

A webáruházaknak amellett, hogy állandóan optimalizálni kell a működésüket, hogy elérjék és aktivizálják a potenciális vásárlókat, azért nem szabad elfeledkezniük arról sem, hogy számos jogszabálynak kell megfelelniük. Dr. Ormos Zoltán az OrmosNet ügyvezetője az E-Commerce Expón tartott előadásában egy olyan rangsort állított fel, melynek alapján könnyebben eldönthető, hogy melyik szabály mekkora büntetési kockázatot jelent a cégeknek.
Végre kaptak valamit a várakozó cégek

Végre kaptak valamit a várakozó cégek 

Szeptemberre végre tényleg elkezdtek csordogálni az uniós pályázati kiírások, de kaptunk hírt a népszerű NHP-finanszírozásról is. Jött egy újabb kötelezettségszegési eljárás, kötelezővé vált elmenni a békéltetésre, és új jogintézményként megjelent a magáncsőd.
Elmegy vagy fizet?

Elmegy vagy fizet?  

Szeptember 11-től bírsággal számolhatnak azok a cégek, amelyek nem jelennek meg személyesen a békéltető testületi meghallgatáson. Nincs kivétel, nincs mérlegelés – így rendelkezik mostantól a Fogyasztóvédelmi törvény. A budapesti Testület a bírósági szakasz előtti megegyezések növekedését várja a változástól.

Büntetés jár annak, aki nem akar békülni 

A jövőben ha egy vállalkozás nem képviselteti magát a békéltető testület előtt, büntetést kell fizetnie - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Kötelező lesz a cégeknek a békéltető testületek előtt megjelenni 

Ha az Országgyűlés elfogadja a fogyasztóvédelmi törvény tervezett változtatásait, akkor augusztus első heteitől kötelező lesz a problémás ügyben érintett cégek részvétele a helyi békéltető testületek előtt.

Keményebb lesz a Békéltető Testület ökle 

A Pénzügyi Békéltető Testület a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásával kapcsolatos jogviták elsődleges fóruma lesz. A fogyasztóvédelmi törvény módosítása miatt a testületnek még nagyobb szerepe lesz a jövőben.

Növekedett a cégek együttműködési hajlandósága 

Egyre többen fordulnak a Budapesti Békéltető Testülethez (BBT), ami az alternatív fogyasztóvédelmi vitarendezési fórum ismertségének növekedését jelzi.

Mostantól a kkv-kat is védi a békéltető testület 

Az új szabályozás szerint bizonyos esetekben a kis-és középvállalkozások is fogyasztónak minősülnek, így a békéltető testületekhez fordulhatnak vitás ügyeik rendezéséért. Mától a folyamatban lévő ügyektől független tanácsadással is foglalkoznak a testületek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo