Alvállalkozók cikkek


Kiderült, milyennek látják a magyar cégek az alvállalkozóikat

Kiderült, milyennek látják a magyar cégek az alvállalkozóikat 

Megjelent az első beszállítói kutatás. Ebből többek között kiderült, a magyar vállalkozások döntő többségének a logisztika, a könyvelés és bérszámfejtés, illetve az építőipari munkák kapcsán van szüksége alvállalkozókra. A partnerek bevonása során elsősorban a megbízhatóságot és a jó referenciákat értékelik, illetve leginkább ismerettség és ajánlások révén keresnek alvállalkozókat – derül ki a Brillit.com 400 hazai cég körében végzett felméréséből. A kis- és középvállalkozásoknak sokszor azzal akad gondjuk, hogy egyáltalán feltűnjenek potenciális üzleti partnerként a céges beszerzések radarján.
A referencia értéke

A referencia értéke 

Lovász Károly egy fővárosi panelház földszinti „nyílászáró-stúdiójában” indította el cégét, mely mára országosan ismert – az egyik legnagyobb szakmai mérnöki gárdával rendelkező – alumínium nyílászáró-tervező és -kivitelező szakműhely lett. A KAV Hungária ügyvezetője úgy gondolja, hogy a legfontosabb érték a nevünk becsülete, egy cég jó csapat nélkül csak egy halom papír és pecsét.
Nem érdemes spórolni a kisgyerekes munkavállalón

Nem érdemes spórolni a kisgyerekes munkavállalón  

Minden vállalkozásban adódhatnak nehézségek, a gazdasági válság évei alaposan megtépázták a gazdaság minden egyes szektorát. Az addig stabilan működő kisvállalkozások mind több és több munkavállalójukat voltak kénytelen elbocsájtani, vagy kiszervezni alvállalkozónak. Bizonyos esetekben azonban oda kell figyelni, mert kisgyermekes anyukák foglalkoztatásának kiszervezése a bíróság előtt kellemetlen döntések alapja lehet.
5 pont, ami nélkül ne írjon alá szerződést

5 pont, ami nélkül ne írjon alá szerződést 

Folyamatosan érkeznek a megrendelések, de vállalkozása kapacitása szűkös, ezért kiszervezi alvállalkozónak a határidős feladatai egy részét. Miket érdemes a szerződésben kikötnie és mire célszerű ügyelnie? Munkajogászt kérdeztünk.
Vége a legalacsonyabb ár uralmának!

Vége a legalacsonyabb ár uralmának!  

A közbeszerzési és koncessziós szerződésekre vonatkozó új uniós szabályozás révén az állami, önkormányzati szervek jobb minőségű, olcsóbb szolgáltatásra, árura, munkára köthetnek szerződést. Ezentúl a kis- és közepes méretű vállalatok is könnyebben pályázhatnak, az alvállalkozói szerződésekre pedig szigorúbb előírások vonatkoznak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo