Agrártámogatások cikkek


A gazdálkodók számára kulcsfontosságú dátum közeleg, holnaptól 230 milliárd forintra lehet pályázni

A gazdálkodók számára kulcsfontosságú dátum közeleg, holnaptól 230 milliárd forintra lehet pályázni 

2022. április 6-án nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket. A közvetlen támogatások keretében közel 480 milliárd forint támogatást igényelhetnek, a vidékfejlesztési támogatásoknál pedig a 230 milliárd forintot is meghaladhatja a várható összes igénylés.
A hazai gazdaságok majd ötöde kapott vidékfejlesztési támogatást

A hazai gazdaságok majd ötöde kapott vidékfejlesztési támogatást 

A hazai gazdaságok 18 százaléka, összesen 42 ezer részesült vidékfejlesztési támogatásban 2018 és 2020 között. A támogatott gazdaságok használták az ország teljes mezőgazdasági területének 70, és tartották a teljes állatállomány 72 százalékát. Arányuk Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal, az Agrárcenzus 2020 végleges eredményeit ismertető sorozatának most megjelent, Vidékfejlesztés című kiadványában.
Óriási uniós pénzeket szórt ki a gazdáknak a kormány

Óriási uniós pénzeket szórt ki a gazdáknak a kormány 

Közzétett az Agrárminisztérium összefoglalóját arról, hogy pontosan mekkora hozzájárulást jelentettek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások a magyar gazdálkodóknak 2019-ben.
1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak

1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak 

A terület 17 megye 109 települése között oszlik el. Pályázniuk kellett rá, 5-15 évre kapták meg a grátisz földhasználati jogot.
Kiemelt támogatást kapnak a húsmarha-tenyésztők 2020-ig

Kiemelt támogatást kapnak a húsmarha-tenyésztők 2020-ig 

Állatbetegségek megelőzésére, vemhes üszők állategészségügyi szolgáltatásaira, állati hulla ártalmatlanításra és tenyésztésszervezési célok támogatására különítenek el állami forrásokat.
Március 15-ig kérhetnek támogatást a fóliás termelők

Március 15-ig kérhetnek támogatást a fóliás termelők 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) jövedelempótló támogatást nyújt a 2017. októberi viharban kárt szenvedett fóliás termelőknek. A viharkárokról a NAK falugazdászai állítják ki az igazolást.
Több pénzt kapnak a méhészek

Több pénzt kapnak a méhészek 

A korábbi keret bővítésének köszönhetően évente 340 ezer euróval nagyobb keretösszeg, vagyis 5 millió 35 ezer euró áll a magyar méhészek rendelkezésére - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem Méhészeti és Méhegészségügyi továbbképző konferenciáján, Budapesten.
Milyen lesz 2020 után a Közös Agrárpolitika?

Milyen lesz 2020 után a Közös Agrárpolitika? 

A 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) nyilvánosságra hozott első tervezet után a fő kérdés, hogy mekkora lesz a szétosztható közös büdzsé, és milyen mértékben kell a tagállamoknak beszállniuk a támogatások finanszírozásába.
Segítenek megszerezni a támogatást

Segítenek megszerezni a támogatást 

Megkezdődött április 7-én az egységes kérelmek 2017. évi benyújtási időszaka, ennek keretében a gazdák 41 jogcímen igényelhetnek területalapú és közvetlen agrártámogatást. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több mint 600 falugazdásza országszerte ingyen, személyesen segít a gazdálkodóknak a kérelmek beadásában.
Sok komoly változás jön az agrártámogatásokban

Sok komoly változás jön az agrártámogatásokban 

Márciusban jelenteti meg a Földművelésügyi Minisztérium azt a jogszabályt, amelyből kiderül, milyen változások lesznek az idei egységes agrártámogatási kérelemben. Az agrártárcához tartozó jogcímek közül elsősorban a zöldítési és a termeléshez kötött támogatások módosulnak - közölte az Agrárszektor.hu.

Fontos változások a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásában 

Várhatóan március végéig meghirdetik a 2014 és 2020 közötti időszak minden fennmaradó uniós pályázatát, ráadásul idén azok a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások is jól járnak, amelyek már a kifizetések előtt felhasználnák az uniós mezőgazdasági támogatásokat – hívták fel a figyelmet az OTP Agrár szakértői.

Jó hír a tehén- és sertéstartóknak 

Az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül a tejhasznú tehén-, illetve sertéstartással foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak is nyújt kamat-és költségmentes hitelt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – közölte a KAVOSZ Zrt.

Szakemberek nélkül nem érjük be Európát 

A keleti régió agrárgazdasága, köztük Magyarországé is, technológiában és szakképzettségben is elmarad a nyugattól. A hátrányok leküzdésében, a modernizációban és specializációban az uniós támogatások lehetnek az EU-10 országainak segítségére.

Év végéig 200 milliárdot kapnak a gazdálkodók 

Idén a magyar gazdálkodóknak több jogcímen, nagyobb összegeket fizetnek ki előlegként az európai uniós agrártámogatásokból az év hátralévő részében. Összességében 200 milliárdot kaphatnak a gazdálkodók.

Nyáron uniós segítséget kaphatnak a tejtermelők 

Célzott támogatást nyújthat Brüsszel a bajba jutott tejtermelőknek, erről nyáron születhet döntés – közölte a Földművelési Minisztérium. További segítség lehet, hogy idén is 70 százalékos lehet a területalapú támogatások előlege az ágazatban.

Egy nap maradt! Erre kell ügyelni a társasági adó bevallásánál 

Egy napja maradt a vállalkozásoknak, hogy benyújtsák társasági adó bevallásukat, ha eddig nem tették meg. Van négy olyan fontos változás a bevallás kitöltésénél, amelyre fontos ügyelni. megmutatjuk, melyek ezek.

Eddig 144 ezren kértek támogatást 

Mindössze 144 ezer uniós agrártámogatási kérelem érkezett be szombatig, a tavalyi 180 ezer után, igaz az idén a kérelem beadási határideje egy héttel május 23-ra tolódott - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Pénzükhöz jutottak a gazdák 

Rekordösszeget, mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak, a kifizetések lezárultak - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke.

65 ezer gazdálkodót ér kellemes meglepetés 

Pénteken megkezdődött mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése. Azok a termelők részesülnek visszatérítésben, akiknek a 2014. évi közvetlen támogatásaik a 2000 eurót meghaladták, ezért az e feletti részt 1,3 százalékkal csökkentették korábban.

Egy napja maradt a dohánytermelőknek jelentkezni az új támogatásokért 

Minden jogosult dohánytermelő az október 7-i jogvesztő határidőig bejelentkezhet az új programba annak érdekében, hogy igényelhesse a dohány termeléséhez rendelkezésre álló nemzeti támogatásokat, mint az átmeneti nemzeti támogatás, illetve a dohánytermeléshez és szárításhoz kapcsolódó csekély összegű támogatások – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

2,9 milliárd jön agrár-válságkezelésre 

Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól válságkezelésre - nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter telefonon az MTI-nek a döntést követően.

Indul az agrártámogatási szezon 

Szerdán kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a kérelmeken belül több mint 30 féle agrártámogatást lehet igényelni, összesen mintegy 400 milliárd forintnyi értékben. A kérelmek a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be.

Sok gazdálkodó figyelheti a bankszámláját a héten 

Több támogatás kifizetését is megkezdte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH); így elindultak a területalapú ültetvénytelepítéshez nyújtandó támogatások kifizetései, továbbá elkezdődött a Natura 2000 erdő kompenzációs támogatás kifizetése is.

Megváltozik jövőre az agrártámogatási rendszer 

Új elemek jelennek meg a mezőgazdaság uniós támogatási rendszerében a jövő évtől. Változnak a forráselosztás elemei, az uniós rendszert kiegészítik a nemzeti költségvetésből.

A kisgazdaságok korszaka jön 

A családi gazdaságok súlyának növelését és a kisebb gazdaságok hatékony gazdálkodási feltételeinek kialakítását tartja most az agrárium előtt álló legfontosabb feladatnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Agrártámogatások megvonása: megjelent a rendelet 

Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről szóló határozat.

Az EU adta, a kormány elvenné 

A mezőgazdaság ellen végrehajtott „terrortámadásnak” nevezte Horváth Gábor a MOSZ elnöke a területalapú támogatások rendszerének átalakítását. A lapunknak nyilatkozó független szakértő szerint azonban mindenképpen üdvös, hogy a mezőgazdaság diverzifikációjára törekszik a kormányzat.

Mezőgazdaság: nem tuti a siker 

A leggazdagabb magyarok listáján sok olyan régi és új szereplő van, akinek vagyona mezőgazdasági vállalkozásból származik, nem csoda, hogy sokan más – mostanság nem olyan jól menő – szakmából is megpróbálkoznak az agrártevékenységgel. Csakhogy a siker nem garantált.

Több pénzt kapnak a disznók 

Megemelte a támogatási keretösszeget a baromfi- és a sertés-állatjóléti támogatások esetében 20-20 százalékkal a Vidékfejlesztési Minisztérium, és megkezdte a kifizetéseket.

Mától jelentkezhetnek pluszpénzért a cukorrépa-termelők 

Tonnánként 5,2 eurónak, de hektáronként legfeljebb 500 eurónak megfelelő nemzeti kiegészítő támogatást kapnak a cukorrépa termelők - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Kisgépet venne? Van rá 24 milliárd! 

A 2013. augusztus 15-től forráskimerülésig, de legkésőbb október 18-ig lehet benyújtani támogatási kérelmet környezetbarát kertészeti gépek és technológiai berendezések beszerzésére.

Egy kérelem, 26 támogatás 

Április 10-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 25 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.

Vegyen ön is traktort! Van rá nyolcmilliárd 

A tervek szerint mintegy nyolcmilliárdos keretből indít kertészeti géptámogatási programot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén nyártól - jelentette be a tárca vezetője pénteken Kisújszálláson.

A mezőgazdaság lehetne az ország húzóereje 

Habár a világon egyre nő az élelmiszer-fogyasztás és ezzel párhuzamosan az élelmiszerek fogyasztói árai is, a hazai vállalkozások mégis komoly versenyképességi és finanszírozási gondokkal küzdenek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo