Adótörvény módosítás cikkek


Kedvező változás a képzési támogatások szabályaiban

Kedvező változás a képzési támogatások szabályaiban 

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 50 új munkahely létrehozása esetén vissza nem térítendő támogatás igényelhető a vállalatnál zajló külső és belső képzések finanszírozására.
Három feltétel, amivel még 2020-ban is lehet 5 százalékos a lakás áfája

Három feltétel, amivel még 2020-ban is lehet 5 százalékos a lakás áfája 

Átmeneti rendelkezések érkeztek az őszi adócsomagban a lakásértékesítés megszűnő kedvezményes adókulcsához, amiben három feltétel teljesülésével is az alacsonyabb áfakulccsal lehet értékesíteni az új lakást.
Adózás 2019: könnyes búcsú a cafeteriától

Adózás 2019: könnyes búcsú a cafeteriától 

Beszántották a cafeteriát, így jövőre csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként, vonzóbb lesz a kiva, elhal az eva, többet adóznak az alkoholos italok, drágul a cigaretta, megszűnik a baleseti adó, és bevezetik a bevándorlási különadót.
Jó lesz ügyelni, új bírságot vethet ki a NAV

Jó lesz ügyelni, új bírságot vethet ki a NAV 

Az adózás rendjét érintő szankciórendszerben az eddigi adóbírság, mulasztási bírság, késedelmi pótlék és egyéb intézkedések rendszere mellett felbukkant egy új elem: az eljárási bírság.
Kinek és hogyan járhat vissza a reklámadó?

Kinek és hogyan járhat vissza a reklámadó? 

Ha a reklámadó törvény módosítását elfogadja a parlament, az adókulcs a reklámközzétevők esetén 2017 júniusától 7,5 százalékra emelkedik. Ugyanakkor a 2017. május 31-ig lezárult adóévekre megfizetett reklámadót a cégek adótúlfizetésként vehetik figyelembe. De mi lesz a túlfizetéssel?
Új fegyver az adóhatóság kezében

Új fegyver az adóhatóság kezében 

Május 4-én a Parlament megszavazta az országonkénti jelentéstételi kötelezettséget (CbCR) előíró törvénymódosítást – hívja fel a figyelmet a Mazars. Ez jelentős változást hoz a hazai transzferár dokumentációs kötelezettségek terén, egyben új fegyvert ad az adóhatóság kezébe a transzferár-kockázatok felmérése során. Bár az új adatszolgáltatás ebben a naptári évben még csak egy szűk adózói kört érint, számos hazai vállalkozásnak már idén szembesülnie kell a kapcsolódó adminisztrációs terhekkel.
Reklámadó: kisebb, de emelés

Reklámadó: kisebb, de emelés 

A nagy felháborodást kiváltó tervezett 9 százalék helyett "csak" 7,5 százalékra emeli a reklámadó mértékét a kormány Kósa Lajos bejelentése szerint.
Megvan a legújabb adócsomag is

Megvan a legújabb adócsomag is 

Elfogadta a parlament a bérmegállapodást megalapozó adócsomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.
Katásnak, evásnak „adómentes” a támogatás

Katásnak, evásnak „adómentes” a támogatás 

Az adótörvények nyári módosításának köszönhetően a katás és evás vállalkozók esetében csökkenti az adóalapot a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított vissza nem térítendő támogatás.
A hónap végéig lépni kell, vagy jön a bírság

A hónap végéig lépni kell, vagy jön a bírság 

A számviteli törvény változásainak megfelelő új számviteli szabályzatokat a gazdálkodóknak legkésőbb március 30-ig el kell készíteniük. A NAV az ellenőrzéseknél ügyel erre és félmilliós bírsággal honorálja, ha nem teljesítettük a kötelezettségünket – figyelmeztet szakértőnk.

Áfacsökkentés: olvassuk el az apró betűs részt is! 

A 2016-os adóváltozások közül sok szempontból kiemelkedik az új lakások áfájának 5b százalékra történő csökkentése. Az építőipari szereplők, akárcsak az új lakások iránt érdeklődők egyaránt pozitívan értékelik a döntést. Felmerül azonban néhány kérdés az új szabályozás kapcsán: mi számít a jogszabály alapján „lakóingatlannak”, mi a jogi helyzet a lakások 150 nm feletti részével, mi vonatkozik az irodából átalakított lakóingatlanokra, illetve mennyire számít egyáltalán különlegesnek a mostani adócsökkentés a régió országaiban.

Utólag is kérhetjük az adókedvezményt 

Igazolási kérelem mellett, utólag igénybe vehető a határidőre be nem nyújtott SPORTBEJ miatt elveszített látvany-csapatsport támogatása után járó adókedvezmény a társasági adóból – figyelmeztettek a Saldo szakértői.

Olimpiai adókedvezmény: gyorsan kap, ki gyorsan ad 

A keddi napon került benyújtásra az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, mely egy új társasági adókedvezménnyel járó támogatási formát vezet be Budapest 2024. évi Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok rendezésére vonatkozó pályázatához kapcsolódóan. Aki igénybe akarja venni, annak bizony sietnie kell.

Környezetvédelmi termékdíj: kis módosítás – nagy változás 

Első olvasatra úgy tűnhet, hogy új az év nem sok újdonságot hozott a környezetvédelmi termékdíj szabályozásban. Kicsit mélyebbre ásva ugyanakkor, kiderül, hogy vannak olyan módosítások, amelyek gyakran használt konstrukciók újragondolását is szükségessé tehetik – hívják fel a termékdíjban érintett vállalkozások figyelmét a MAZARS szakértői. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: az egyik legjelentősebb változás, hogy a jövőben a készletre vétel alapján történő termékdíj fizetés mellett a kötelezettség-átvállalás már nem működik.

Brüsszel bekavarhat a lakásáfa csökkentésébe? 

Első ránézésre az 5 százalékos áfa minden piaci szereplő részére kedvező, pontosabban fogalmazva egyik szereplő részére sem kedvezőtlen. A jogszabály pontos szövegének áttanulmányozása után azonban ebben már nem lehetünk ennyire biztosak, különösen, ha a magyar jogszabályt összevetjük az EU vonatkozó szabályozásával.

Fontos változásokat terveznek az adótörvényben 

Eljárási szabályok is változhatnak az adózás rendjéről szóló törvény módosításával, így például közös folyószámla-nyilvántartásba kerülhetnek az adó- és vámhatóság által nyilvántartott fizetési kötelezettségek, az szja-ban felemelhetik a részletfizetés értékhatárát és szigoríthatják az adóregisztrációs eljárás rendelkezéseit.

Itt a kormány megoldása a reklámadóra 

A 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén a hétfőn közzétett módosító javaslat szerint.

Az offshore és a ló túlsó oldala 

Túllőtt a célon az offshore-cégek 2011-ben bevezetett szabályozása, ugyanis számos „ártatlan” külföldi tulajdonú cég is beleesik a szabályozás csapdájába.

A kukába került a netadó javaslat 

Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint januárban visszatérnek a témára.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo